Hírmorzsák 2014-12-12 (10:45)

Kirilenkót a Sixershez cserélték. Lehet, hogy Melo bal térdét meg kell műteni, de egyre nagyobb balhék középpontjában a sztár a Knicksnél. A New York JR Smith-t akarja leginkább elcserélni. Kobe nyomdafestéket nem tűrően küldte el melegebb éghajlatra csapattársait, Nick Younggal is ment a trash talk (videó). Scott azon gondolkodik, hogy egyesben játszassa Bryantet. James bal térdével vannak gondok, de nem súlyosak. Howard vasárnap hajnalban visszatérhet. Stephenson iránt 4-5 csapat is érdeklődik, ő még szeretne a Charlotte-nál maradni. Saunders szerint itt az ideje a T-Wolvesnak elkezdeni az újjáépülést. Kerr szerint szerencsés, mert ilyen jó csapatot vehetett át. David Lee ma már edzhet. A Warriors érdeklődik Ray Allen iránt. Monta Ellis a Jordan Brandnél.

Megtörtént az Andrei Kirilenko-csere: a Brooklyn Nets a Philadelphia Sixershez postázta az orosz klasszist. A Sixers egy 2020-as második körös picket és készpénzt kapott még, valamint a jogot arra, hogy a 2018-as második körösöket kicserélheti, ha akarja - a Netshez cserébe Brandon Davies érkezett. A Brooklynnál így többek között keletkezett egy 3.4 milliós TPE kivétel is - ezt egy naptári évig használhatják fel igazolásra vagy cserére.

Mindkét csapatnál történt még rostermozgás az elmúlt két napban. A Nets Darius Morrist igazolta le. A 2011-es draft 41. választottja játszott már az őt draftoló Los Angeles Lakersnél, majd a Philadelphiánál, a Los Angeles Clippersnél és a Memphis Grizzliesnél. A Sixers pedig kitette keretéből Malcolm Lee-t.

Nemcsak a Netsnél, hanem New York másik részében, a Knicksnél is zajlik az élet. Sztárjuk, Carmelo Anthony bal térde egész évben problémás, és lehet, hogy csak műtéttel lehet helyrehozni. Frank Isolának (New York Daily News) azt nyilatkozta a kiscsatár, hogy egyelőre nem is akar erről a lehetőségről beszélni, annyi gyógymódot fog kipróbálni, amennyit csak lehet és érdemes, mielőtt kés alá feküdne. Ez is egy opció szerinte, de a legutolsó. A hírek szerint a szezont követően is megműthetik, nem annyira sürgős a dolog.

Melo azonban mással is bekerült a hírekbe, Chris Broussard (ESPN) értesülései szerint a Brooklyn Nets elleni vereség végén ő és Tim Hardaway Jr. még a pályán összeszólalkozott. Utóbbi azt kiáltotta, hogy "szedd a lepattanót", amit Anthony magára vett, nyomdafestéket nem tűrő stílusban küldte el melegebb éghajlatra csapattársát, majd megfenyegette, hogy az öltözőben megveri - ez nem történt meg. Soha nem volt közöttük egyébként túl jó viszony, a hírek szerint mindketten úgy gondolják, hogy a másik túl sokat dob rá és nem védekezik. Az ESPN forrásai szerint Melóval több csapattársának is gondja van az előbb említett okok miatt.

Szintén Broussard hozta a hírt, hogy a Knicks aktív lesz december 15-e után - ezt követően cserélhetőek a nyáron igazolt játékosok -, és leginkább JR Smith-től akarnak megszabadulni, őt próbálják majd meg valahova elcserélni. A dobóhátvéd mindössze 10.3 pontot átlagol és csak 25.1 percet tölt a pályán meccsenként.

A RealGM forrásai szerint Lance Stephenson iránt 4-5 csapat is érdeklődik a Charlotte Hornetsnél. A dobóhátvéd állítólag nem lenne az ellen, hogy a Brooklyn Netshez cseréljék, de reménykedik benne, hogy maradhat, meg tudják fordítani a csapat szezonját, és ebben ő is nagy szerepet tud vállalni. Mivel a csapat is hisz ebben a hírek szerint, valószínűleg nem mozdítják Stephensont.

A Minnesota Timberwolves elnöke és vezetőedzője, Flip Saunders Jerry Zgodának (Star Tribune) elmondta, itt az idő, hogy elkezdjék az újjáépülést - a sok sérült miatt amúgy sincs sok esélyük PO-ba jutni. Saunders szerint ha ez elkezdődik, akkor az senkinek sem kellemes, szurkolóknak, médiának, edzőknek, játékosoknak sem. Néha azonban olyan dolgokat is tennie kell az embernek, aminek nem örül vagy amit korábban nem tervezett. Türelemre lesz szüksége mindenkitől, meg kell értenie mindenkinek, mit miért csinálnak.

A Golden State Warriors tegnap hajnalban is győzött, 14. alkalommal zsinórban, így 19-2-vel kezdték ezt az idényt. Steve Kerr az első vezetőedző, aki ilyen mérleggel kezdi karrierjét, de a tréner szerényen azt nyilatkozta erről a San Jose Mercury News munkatársának, hogy ez csak annyit jelent, hogy ő a legszerencsésebb edző az NBA történetében, hiszen olyan csapatot vehetett át, amelyik már ilyen jó volt.

Szintén az oaklandiekhez tartozik, hogy David Lee már fut és ma elkezdheti az edzéseket. Kerr azt mondta az erőcsatárról, hogy egyre jobb állapotban van. Utazik velük és nagyon reménykednek a mielőbbi visszatérésében. Előbb azonban látnia kell Lee-t edzés közben, a pályán, hogy hogyan reagál a terhelésre.

És még mindig Warriors: Diamon Leung (Bay Area News Group) jelentette, hogy a Golden State megkereste Ray Allent. Bob Myers GM azt nyilatkozta, hogy az egyelőre nagy kérdőjel, hogy mit is csinál majd a dobóhátvéd, nem tudják, visszatér-e egyáltalán. A nagy gondjuk az, hogy nincs annyi játékpercük, amennyi kellene Allen leigazolása esetén, úgyhogy ha megtörténne, akkor a csapaton belüli kémia erősségén múlna, be tudják-e építeni rendesen - pár embernek le kellene mondani néhány játékpercről.

A Dallas Mavericks dobóhátvédje, Monta Ellis a szezon előtt szponzori szerződést írt alá a Jordan Branddel a RealGM információi szerint. Ellis 2011/12-ben hagyta ott az And1-t, utána kezdett el Jordan termékeket viselni, de kontratkust csak most között a céggel.

Ma hajnalban a Cleveland Cavaliers sztárja, LeBron James kihagyta az Oklahoma City Thunder elleni összecsapást, miután a bal térde fáj. A hírek szerint a Toronto Raptors elleni, szerda hajnali találkozó után érezte James, hogy nincs minden rendben, de David Blatt vezetőedző azt nyilatkozta, hogy semmi komolyabb baj nincs. Figyelik LeBron állapotát, megkapja a kezeléseket, aztán megnézik, hogy érzi magát ma. Blatt azt is elmondta, hogy Jamesnek semmi baja nem volt idén a térdével, most jött elő ez a sérülés.

Ha már LeBron, akkor itt térhetünk ki Delonte Westre... A hátvéd 2011/12-ben játszott utoljára a ligában, de Gary Washburn (Boston Globe) információi szerint még mindig szeretne visszatérni. Westet nemrég tette ki keretéből kínai csapata, de nem magaviseleti gondok miatt, hanem mert egy meccsen megsérült a háta - most már állítólag egészséges.

James ugyan térdsérüléssel bajlódik, Dwight Howard viszont éppen kezd belőle kijönni - Jonathan Feigen (Houston Chronicle) jelentette, hogy a center reményei szerint vasárnap hajnalban már pályára tud majd lépni. Howard idén 18.8 pontot és 11.3 pattanót átlagol, de a ma hajnali, Sacramento Kings elleni találkozó volt zsinórban a 10., amit kihagyott.

A Kings ellen játszotta utolsó meccsét a Los Angeles Lakers is, ezen találkozó negyedik negyedében pedig Kobe Bryant majdnem végig irányítót játszott. A gárda vezetőedzője, Byron Scott azt mondta, azon is gondolkodik, hogy egyes poszton kezdjen sztárja. Beszélt már erről Kobe-val is, de neki is megmondta, hogy egyelőre még nem húzza meg ezt a lépést. Bryant azt nyilatkozta erről Bill Oramnek (Orange County News), hogy semmi nem változik számára, ha irányítóban kell játszania.

Kobe-nak az edzésen megvolt a véleménye csapattársairól is. Mitch Kupchak GM felé intézett pár keresetlen szót: "Edzenem kellene és egyre jobbnak lennem?! These motherfuckers ain’t doing shit for me." A második mondat fordítását vérmérséklet szerint végezze el mindenki. Kobe szerint nagyon puhák a tréningeken, és ha így megy mindegyik edzés, már tudja, miért kaptak ki vagy 20-szor idén.

Nick Young felvette a kesztyűt: "A világon senki nem képes engem levédekezni". Kobe az edzés után válaszolt: "Szerencsére nem ebből a világból származom".

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus