Hírmorzsák 2015-03-04 (10:15)

További 5 név a Nuggets vezetőedzői posztjára. McGee iránt a Warriors is érdeklődik. Len és Whiteside pénzbüntetést, Tony Allen egymeccses eltiltást kapott. Sarver beszólt Frye-nak, aki csendre intette a Suns tulaját, és jót tett neki az edzőcsere. Middleton szerint az edzők érdeme a fejlődése, Kidd szerint mindenben javult a dobóhátvéd. Ainge-nek tetszik Jerebko játéka. A Knickset megbüntette a liga Phil Jackson miatt. Karl a New York helyében irányítót szerezne először Anthony mellé. Darren Collistont megműtötték, hat hetet hagy ki. Tony Parker ott lesz nyáron a francia válogatottban. A Pelicans kitette Justin Hamiltont, 10 napra leigazolják Elliot Williamst. Otto Porter Jr. védekezése a ma hajnali meccs végjátékában (videó).

Természetesen az este folyamán elég sok hír szólt a Denver Nuggets edzőváltásáról. Ken Berger (CBS Sports) értesülései a csapat erősen fontolóra veszi majd Vinny Del Negro kinevezését, de felmerült Michael Malone neve is - ugyanez a helyzet a New Orleans Pelicans segédedzőjével, Bryan Gates-cel, a jelenleg az Indiana Pacers egyik segédtrénereként dolgozó Nate McMillannel, illetve Brad Stevens egyik segítőjével, Jay Larranagával kapcsolatban. Berger úgy tudja, hogy Alvin Gentry az egyik, ha nem a legesélyesebb a posztra.

A Philadelphia Sixerstől kivásárolt centerrel, JaVale McGee-vel kapcsolatban Marc Stein (ESPN) is lehozta a hírt, amit Marc J. Spears (Yahoo Sports) már tegnap: sok csapat érdeklődik iránta, Stein forrásai szerint pedig a Miami Heat és a Dallas Mavericks egészen biztosan ezek között az együttesek között van. Chris Broussard (ESPN) úgy tudja, hogy a Golden State Warriors is nagyon szeretné leigazolni McGee-t, mert úgy tekintenek rá, mint biztosítékra, ha esetleg Andrew Bogut lesérülne a rájátszásra.

Három büntetés is volt tegnap este. Egyrészt a liga 20.000 dolláros bírságot rótt ki Alex Lenre, Hassan Whiteside-nak pedig 15.000 dollárt kell befizetnie a tegnap hajnali Miami Heat - Phoenix Suns összecsapáson kettejük között kirobbant bunyó miatt - mint ismert, az eset miatt mindkét centert azonnal kiküldték a mérkőzésről.

A Memphis Grizzlies dobóhátvédje, Tony Allen pedig egymeccses eltiltást kapott saját kenyéradójától a csapaton belüli szabályok megsértése miatt, amelyet azonban a gárda vezetőedzője, Dave Joerger sem részletezett, hogy mi is volt pontosan - a Memphis ki is kapott nélküle ma hajnalban, a Utah Jazz ellen. Joerger elmondása szerint ez egy egyedi eset volt, és Allen a következő találkozón már ott lesz a rotációban.

Ha már szóba került a Suns, akkor folytassuk velük: éppcsak kezd leülni a Goran Dragic körüli felhajtás, máris egy új játékost idegesítettek fel. Robert Sarver tulajdonos ugyanis azt nyilatkozta, hogy az Orlando Magichez távozó Channing Frye nem adott nekik esélyt arra, hogy meccseljék a floridaiak által ajánlott négyéves szerződést. A magasember szerint fenntartásokkal kell kezelni, amit a Suns vezetősége állít. Szerinte a saját csapatukkal kellene foglalkozniuk, mert elég sokat tárgyaltak a nyáron a Phoenix-szel, egyszerűen nem tudtak megegyezni.

Frye Josh Robbinsnak (Orlando Sentinel) azt is lenyilatkozta, hogy az edzőváltás nagyon jót tett neki, főleg védekezésben. Nagyon szereti a várost, és hálás a lehetőségért, hogy ezekkel a srácokkal kosarazhat együtt. Nem mondja, hogy korábban nem érezte jól magát, de neki személy szerint nagyon jót tett, hogy új főedző került a kispadra, mert James Borrego stílusa, illetve az általa kért játékrendszer más, mint amit Jacque Vaughnnal játszottak, sokkal inkább hasonlít ahhoz, amit ő kedvel.

A Milwaukee Bucks idei szezonjának egyik nagy felfedezettje Khris Middleton, aki a liga egyik legjobb two-way játékosa a számok alapján - idén nyáron korlátozott szabadügynök lesz. A játékos Charles F. Gardnernek (Milwaukee Journal Sentinel) azt nyilatkozta, hogy szerinte a védekezésének feljavulásában a legfőbb szerepet az edzők játszották. Megtanítják neki a sémákat, hogyan használja a hosszú kezeit, hogyan védje az egyes ellenfeleket.

Middleton minden elismerése az övék, illetve a csapattársaié, akik állandóan ott vannak a segítségére. Nagyon sok videót nézett a nyáron, a csapatnál pedig ő is és mindenki más tartja magát azokhoz az alapszabályokhoz, amelyeket lefektettek az idény előtt. Szerinte a legtöbb dobóhátvédnél hosszabb végtagokkal rendelkezik, sokkal magasabb, így ezt kell használnia ahhoz, hogy megnehezítse az életüket. Nem kell állandóan ott lennie a sarkukban és faultolnia.

Jason Kidd vezetőedző szerint Middleton felnőtt a feladathoz, a játéka minden elemében fejlődni tudott - nemcsak dobásban, hanem védekezésben is, és egyre többet is beszél a pályán. Egyébként ő a csendesebb figurák közé tartozik, de Kidd szerint egyre inkább veszi fel a vezér szerepét is. Nagy üzletet csinált anno a Bucks, hiszen őt Brandon Knighttal együtt szerezték még a Detroit Pistonstól Brandon Jenningsért cserébe.

Szintén szabadügynök lesz a Boston Celtics erőcsatára, Jonas Jerebko, aki viszont korlátozások nélkül igazolhat majd bárhova. Danny Ainge GM Steve Bulpettnek (Boston Herald) elmondta, korábban is próbálták már megszerezni a játékost. Ő személy szerint nagyon kedveli azokat a magasembereket, akik tudják, hogyan kell hatékonyan játszani, és akik kintről is jól dobnak. Szerinte Jerebko nagyon jól szét tudja húzni a pályát, ki tudja nyitni a többieknek, ezt kedveli benne Ainge - mivel ebben ő is jó volt.

A New Orleans Pelicansnél két kisebb lépés volt. Egyrészt szabadlistára tették Justin Hamiltont - a centert a deadline-nál szerezték a Miami Heattől John Salmonsért cserébe, de annak az üzletnek Norris Cole megszerzése volt a célja. John Reid (The Times-Picayune) úgy tudja, hogy a Pelicans igazolni is fog hamarosan, szerződtetni fogják ugyanis 10 napra Elliot Williamst - ez lenne a játékos harmadik 10 naposa idén, a Utah Jazznél 5 meccsen 8.4 percet átlagolt, a Charlotte Hornetsnél viszont nem lépett pályára.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint a liga megbüntette a New York Knickset Phil Jackson elnök D'Angelo Russellre tett megjegyzései miatt. A franchise elnöke azt mondta az Ohio State egyik mérkőzése után a Cleveland.com munkatársának, hogy Russell egy nagyon tehetséges fiatal. A liga szabályzata azonban tiltja, hogy bármilyen vezető beosztású ember akár csak egy ilyen kis megjegyzést is tegyen bármelyik olyan egyetemi játékosra, aki nem végzős. Azt egyelőre nem tudni, mennyibe fájt a Knicksnek Jackson figyelmetlensége. 25.000 dollárt már fizettek az elnök tamperingje miatt, mikor tavaly Derek Fisherre tett megjegyzéseket, mikor az még az Oklahoma City Thunder játékosa volt - ezt is tilos.

A Sacramento Kings vezetőedzője, George Karl Ian Begley-nek (ESPN) nyilatkozott éppen a Knicksről - elmondása szerint ha ő lenne Jackson helyében, akkor egy elit irányítót szerezne először Carmelo Anthony mellé, csak aztán foglalkozna a magasemberekkel. Van egy egészen kiváló pontdobójuk Melo személyében, Karl szerint egy "agyat", egy játékmestert kell mellé rakni, és akkor másodvonalas magasemberek is elegek lesznek - szerinte egyébként nincs 5-6-nál több igazán hatékony nagyember a ligában.

Karl szerint a Denvernél is akkor voltak a legeredményesebbek, mikor Andre Miller vagy Chauncey Billups irányított - amikor egy olyan egyesük volt, aki a támadások egész ritmusát diktálta. Két éve mondogatja, hogy szerinte az NBA nagyban hasonlít az NFL-re: ha van egy jó edződ és egy jó irányítód, nyered a meccseket, a csapat többi részét meg majd kitalálod, hogyan rakod össze. Karl szerint Melo Top3-5 játékos még mindig - sokan a legjobb háromba tennék, ő nem, de ha van mellette egy jó karmester, akkor egészen fantasztikus pontszerző.

Ha már Kings: tegnap még Vlade Divac kinevezésének örülhettek, hajnalban azonban Marc J Spears (Yahoo Sports) jelentette, hogy irányítójukat, Darren Collisont megműtötték - az egyik törzsizma miatt kellett kés alá feküdnie -, és nagyjából hathetes kihagyásra kényszerül, tehát tényleg befejeződött neki az idény.

A San Antonio Spurs irányítója, Tony Parker Jeff Garciának (Project Spurs) elmondta, egyelőre nem foglalkozik a nyárral, csak arra koncentrál, hogy visszanyerje a formáját és minél jobban fejezze be az idényt a Spursszel. Csak ezt követően figyel majd az off-szezonra, de ahogy azt már korábban elmondta, ott lesz a francia válogatottban idén. Tavaly, a bajnoki címet követően nem volt ott a franciákkal a világbajnokságon, idén pedig egyelőre valószínűleg tényleg nem a válogatottra koncentrál, miután csak 45 meccsen lépett pályára, és egyelőre pocsékul játszik.

A végére Otto Porter Jr. Shaqtin' A Fool gyanús védekezése a ma hajnali Chicago Bulls - Washington Wizards meccs végjátékában:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus