Hírmorzsák 2015-04-30 (10:45)

Love vállát megműtötték, 4-6 hónapot kell kihagynia, LeBron még nem beszélt vele arról, marad-e a Cavsnél. Wiggins lesz az év újonca. Rondo nem kapott pénzt a rájátszásért. Lawson szerint jobb irányító, mint Rondo. Nowitzki hajlandó a padról jönni, ha ez segít a csapatnak. Parsons nyáron segíteni akar a szabadügynökök meggyőzésében. Donovan és a Thunder már a szerződés részleteiről tárgyalnak. Doc Riverst 25.000 dollárra büntette a liga. Budinger lehívta jövő évi játékosopcióját. Egy segédedző szerint Hibbertet formában kell tartani, akkor megérheti a pénzét. A Lakers draftlistáján Mudiay is megelőzi Okafort, nem csak Towns. Hammond szerint az MCW-csere mutatja, bajnokesélyes csapatot akarnak építeni.

Napról napra rosszabb a helyzet a Cleveland Cavaliers erőcsatáránál, Kevin Love-nál, akinek a bal vállát tegnap meg is kellett műteni, felépülése pedig 4-6 hónapot vesz majd igénybe - az is elképzelhető tehát, hogy a következő idény elejét is ki kell hagynia.

Love-hoz tartozik az is, hogy a csapat sztárja, LeBron James Dave McMenaminnek (ESPN) elmondta, nem beszélt még az erőcsatárral arról, hogy marad-e szerződése utolsó évére is vagy kilép a kontraktusból. Egyelőre nem tudott választ adni arra, Love marad-e Clevelandben a következő idényre is vagy sem, és szerinte csapattársának jelenleg ez az utolsó dolog, ami az eszébe jut. James szerint Love most leginkább a vállsérülésevel van elfoglalva és azzal, mennyire csalódott, hogy nem játszhat tovább a rájátszásban. Szerinte nem gondol most Love a nyárra, nem beszélt erről vele, és LeBron szerint nincs is itt az ideje, hiszen most a bajnokságot próbálják megnyerni legelőször is.

Az elmúlt pár nap másik slágertémája Billy Donovan és az Oklahoma City Thunder "házassága", és Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) értesülései szerint a két fél már a szerződés kereteiről is elkezdett tárgyalni egymással - mindkét oldal biztos abban, hogy sikerül megegyezni az anyagiakban is. Donovan éves fizetése 6 millió dollár körül lehet, mivel most a Florida egyetemen több mint 4 milliót keres úgy, hogy ott jelentősen kevesebb adót kell fizetnie. Marc Stein (ESPN) úgy tudja, akár már ma is hivatalos bejelentés lehet az ügyben.

Szintén Wojnarowski jelentette - amit egyébként Darren Wolfson (1500 ESPN Twin Cities) tegnap reggel már megírt -, hogy forrásai szerint is lehívja a Minnesota Timberwolves kiscsatára, Chase Budinger a következő idényre szóló 5 millió dolláros játékosopcióját, a kosaras már be is adta az ilyenkor szükséges papírokat a tegnapi napon. A játékos ügynöke Jerry Zgodának (Star Tribune) azt nyilatkozta, hogy könnyű döntést hoztak, ezzel mindkét félnek megmaradt a mozgástere, a Minnesota is dönthet, hogy megtartja-e Budingert, aki az ügynök szerint a szezon végén bizonyította, teljesen egészséges, és képes olyan teljesítményre, mint sérülése előtt.

Az is a Timberwolveshoz tartozik, hogy Marc J. Spears (Yahoo Sports) tegnap este jelentette, ma Andrew Wiggins győzelmét fogják kihirdetni az Év Újonca díjnál, ahogyan arra számítani is lehetett. Az előző draft 1/1-ese a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta az elsőévesek között, 16.9 pontot, 4.6 pattanót, 2.1 gólpasszt és 1.0 szerzett labdát átlagolt 36.2 perc alatt, ráadásul mind a 82 mérkőzésen pályára tudott lépni.

A Los Angeles Clippers elnökét és vezetőedzőjét, Doc Riverst 25.000 dollárra büntette a liga, amiért a San Antonio Spurs elleni párharc ötödik meccse után kritizálta a játékvezetőket.

A Clippers még életben van, a Dallas Mavericks azonban tegnap hajnalban befejezte az idei szezont. A csapat nagyjából 210.000 dollárt kapott azért, mert ott volt az első körben. Ezt az összeget ilyenkor szét szokták osztani a csapattagok között, Eddie Sefko (Dallas Morning News) értesülései szerint azonban ebből most Rajon Rondo nem kapta meg a részét, a játékosok ezt szavazták meg. Mint ismert, hátsérülésre hivatkozva nem játszott az irányító a második mérkőzést követően, de nem maradt a csapat körül, hogy segítsen a társainak. A többi 14 kerettag fejenként 15.000 dollárhoz jutott így - inkább csak jelképes dolog volt a Rondótól megvont rész, mint komoly pénzügyi büntetés.

Közben a Denver Nuggets irányítója, Ty Lawson twitteren a szurkolókkal folytatott eszmecserében azt írta, hogy jobb játékos, mint Rondo, és nagyon szívesen játszott volna Rick Carlisle vezetőedző irányítása alatt. Bár a Mavsnek lesz költőpénze a nyáron, Lawsonnak még kétéves szerződése van, szinte kizárt, hogy meg tudják szerezni.

A Dallas német sztárja, Dirk Nowitzki Brad Townsendnek (Dallas Morning News) elmondta, ha a csapatnak arra van szüksége, akkor szívesen lesz csere. Nowitzki annyit mondott, hogy az egyetlen gond az lenne ezzel, hogy a bemelegítés után azonnal ülnie kellene, így kicsit bemerevedhetnének az izmai. Egyébként sem tartozik a legmozgékonyabb játékosok közé, de vannak biciklik és más eszközök, amivel lazán tarthatja izomzatát, úgyhogy ez megoldható. Mondta már korábban is, a Mavsért mindent megtesz. Karrierje utolsó két évét élvezni akarja, jó csapatban, nyerő csapatban akar játszani. A rájátszásban a lehető legtovább akar jutni, úgyhogy ha erre van szükség, szívesen lesz csere.

Még mindig a Mavericks: Chandler Parsons Michael Floreknek (Dallas Morning News) azt nyilatkozta, hogy nyáron részt vesz a szabadügynökök meggyőzésében. A kiscsatár úgy fogalmazott, hogy hivatalosan is átmegy GM-be, nagyon sok játékossal ápol jó kapcsolatot a szabadügynökök közül és a csapaton belül is. Mivel ő még jó ideig az együttesnél lesz, vezérszerepet szánnak neki, így mindenképpen beszélni fog erről a menedzsmenttel, nyáron szeretne ő is segíteni, bármit megtesz, amivel előrébb juthat a Dallas.

A Milwaukee Bucks GM-je, John Hammond Sean Deveney-nek (Sporting News) elmondta, a Michael Carter-Williams csere jól mutatja, mi a különbség a múlt és a jelen között - most nem az a céljuk, hogy rájátszásba jussanak, hanem az, hogy egy olyan együttest építsenek fel, amelyik bajnokesélyes.

Deveney-től származik az az info is, hogy az Indiana Pacers tavaly nyáron árulta Roy Hibbertet, de olyan nagyon mégsem akartak szabadulni tőle, nem is találtak rá vevőt. Idén nagyobb szerencséjük lehet, mivel ha Hibbert le is hívja szerződése utolsó évét, lejáró lesz már. Egy segédedző azt mondta Deveney-nek, a center megérheti a kockázatot, amennyiben motiválni tudják, hogy formában maradjon. Az utóbbi két évben a szezon második felére visszaesett a teljesítménye, márpedig az ilyen magasembereknél a legfontosabb dolog a kondi. Ha formában tudják tartani 82 meccs erejéig, néha itt-ott adnak neki egy kis pihenőt, akkor megéri Hibbert a pénzét a tréner szerint.

Chad Ford (ESPN) forrásai szerint a Los Angeles Lakers kívánságlistáján Karl-Anthony Towns van az első helyen a draft előtt, de a második nem Jahlil Okafor, hanem Emmanuel Mudiay - a csapatnál tartanak attól, hogy Julius Randle és Okafor hogyan tudnak egymás mellett játszani.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus