Hírmorzsák 2015-09-15 (20.45)

Nash a Warriorsnél dolgozik a továbbiakban. Aldridge és a Spurs is változtatni fog a stílusán, hogy sikeresek lehessenek együtt. Összerakták a lehető legjobb jelenlegi magasembert Duncanből, Cousinsból, Gobert-ből, DeAndre Jordanből, Marc Gasolból és Anthony Davisből. Gallinarinak a félpályáról már székről ülve is megy (videó). Megvannak az európai csapatok, amelyekkel lehet majd játszani a 2k16-ban. Montrezl Harrell megállapodott a Rockets-cel, miután megmentett egy balesetet szenvedő embert, a Hornets két embert igazolt.

Marc Stein (ESPN) jelentette, hogy Steve Nash közel áll a megegyezéshez a Golden State Warriorsszel - a kanadai irányító legenda a játékosok fejlesztésével kapcsolatos részlegnél lesz tanácsadó részmunkaidőben. Mint ismert, Nash mindenképpen a nyugati parton akart maradni hosszútávon is, visszavonulása után - leginkább a Los Angeles Lakersnél, de úgy tűnik, hogy talált magának jobb helyet is. Steve Kerr vezetőedző és Nash már dolgoztak együtt, Kerr ugyanis volt GM a Sunsnál, amikor Nash ott játszott.

A San Antonio Spurs új szerzeménye, LaMarcus Aldridge nem a legjobb fit a csapat gyors labdajáratásos játékába, de mind ő, mind az együttes alkalmazkodni fog a másik stílushoz. RC Buford, a Spurs GM-je Zach Lowe-nak (Grantland) elmondta, hogy Aldridge és a csapat is változni fog a korábbiakhoz képest - rá kell jönniük, hogyan fog LMA beilleszkedni a játékukba úgy, hogy olyan szinten teljesítsen azért, amire képes. Ez Buford szerint a játékos és a klub sikerei miatt is fontos. A szakvezető szerint kétségbevonhatatlan, hogy a labdajáratás utáni dobások jobb százalékkal sülnek, mint ha áll a labda egy embernél, ezért Buford úgy érzi, Gregg Popovich vezetőedzőnek nem esik majd nehezére azt mondani, hogy passzoljon, járjon a labda. Az nba.com statisztikája szerint Aldridge 51%-kal dobott, ha 2 másodpercnél kevesebb ideig volt nála a labda, viszont csak 42%-kal, ha ennél tovább.

Mint arról külön is beszámoltunk, a Houston Rockets közel áll egy 3 éves szerződéshez Montrezl Harrell-lel, aki ma megmentett egy balesetet szenvedő autóst is - Marc J. Spears (Yahoo Sports) úgy tudja, hogy nagyvonalakban rá is bólintott a két fél a szerződéstervezetre. A Charlotte Horntes hivatalosan is aláíratta az edzőtáborra Sam Thompsont és Jason Washburnt. Előbbi az Ohio State-n végzősként 10.2 pontot, 3.9 pattanót és 1.8 gólpasszt átlagolt. Washburn az előző szezont a Basic-Fit Brussells együttesében, tehát Európában töltötte, ahol 8.9 pont és 3.9 pattanó voltak a mutatói.

Az európai kosárlabda szerelmeseit érdekelheti, hogy kiadták a listát, mely európai csapatok kerülnek majd be a 2k16-ba: Alba Berlin, Anadolu Efes Isztambul, Cedevita Zágráb, Crvena Zvezda Telekom Belgrád, CSZKA Moszkva, Dinamo Banco di Sardegna Sassari, EA7 Emporio Armani Milano, FC Barcelona Lassa, FC Bayern München, Fenerbahçe Isztambul, Galatasaray Isztambul, Laboral Kutxa Vitoria, Limoges CSP, Maccabi Tel-Aviv, Neptunas Klaipeda, Nyizsnyij Novgorod, Olympiakosz Pireusz, Panathinaikosz Athén, PGE Turow Zgorzelec, Real Madrid, Strasbourg, Unicaja Malaga, Unics Kazany, Valencia Basket, Zalgiris Kaunas.

Ric Bucher (Bleacher Report) összeállította a lehető legjobb magasembert. Tim Duncan lábmunkáját, DeAndre Jordan lepattanózását, Rudy Gobert blokkolási képességét, Anthony Davis dobását, DeMarcus Cousins labdakezelését és Marc Gasol passzolását rakná össze, ha lehetne - a videót ezen a linken megnézhetitek!

A végére pedig Danilo Gallinari maradt, aki készül az olasz válogatott Eb-negyeddöntőjére Litvánia ellen - székről, a félpályán túlról is megy neki.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus