Hírmorzsák 2016-08-09 (10:00)

Cavs-Warriors karácsonykor, de ezúttal Clevelandben - Durant február 11-én tér vissza Oklahoma Citybe. KD-t zavarta, hogy Oklahomában sehova nem tudott elmenni feltűnés nélkül? Melo már Jordan előtt a Team USA örökranglistáján, 11 pontra az első helytől és Jamestől. Paul George Kobe-tól kapta a legjobb tanácsot lábtörése után. Emeka Okafor visszatérne, december-január környékén lehet ez realitás. Bogut szerint azok a csapatok, akik autogramot kérnek az amerikai válogatott játékosaitól, már a feldobás előtt elvesztették a meccset. Tony Wroten és Wayne Selden Jr. is a Grizzliesnél.

Royce Young (ESPN) írt újabb cikket Kevin Durantről - az újságíró szerint mindig is úgy tűnt, hogy a kiscsatár milyen jól illik Oklahoma Citybe a szerény természetével és viselkedésével, de nagyobb városba vágyott, nem feltétlenül a rivaldafény, hanem a beilleszkedési lehetőségek miatt. Oklahoma Cityben nem nagyon tudott sehova elmenni feltűnés nélkül, mindenhol óriási teher volt rajta, és állítólag mondta is a barátainak, hogy nem igazán tud a városban mutatkozni. Azt azért hozzá kell tenni, hogy Young volt az az újságíró, aki nemrég azt írta, hogy KD megígérte Russell Westbrookéknak, hogy marad a Thundernél, majd egy nap múlva már javította is magát...

Marc Stein (ESPN) értesülései szerint karácsonykor egymással játszik a Cleveland Cavaliers és a Golden State Warriors. Nem túl nagy meglepetés ez, hiszen a két döntős az előző idényben is összecsapott december 25-én - most annyi lesz a változás, hogy címvédőként a Cavs játszhat majd otthon, ők tölthetik az ünnepeket hazai környezetben. Stein úgy tudja, hogy az előbb említett Durant február 11-én tér vissza Oklahoma Citybe, először pedig november 3-án találkozik majd új és régi csapata, csak akkor Oaklandben mérkőzik meg a Thunder és a Warriors.

Mint arról volt szó az összefoglalóban, Carmelo Anthony 14 ponttal zárt a Team USA színeiben ma hajnalban, Venezuela ellen, ezzel fellépett a válogatott örökranglistáján a harmadik helyre (262 pont), a 256 pontos Michael Jordant előzte meg. Melo előtt már csak David Robinson (270) és LeBron James (273) vannak, úgyhogy a New York Knicks sztárja egy átlagos meccsel is felléphet a Team USA pontlistájának első helyére két nap múlva.

Melo válogatottbeli csapattársa, Paul George még Samir Ait Said sérüléséről és a sajátjáról nyilatkozott Sean Deveney-nek (Sporting News). Az Indiana Pacers kiscsatára arról mesélt, hogy Kobe Bryanttől kapta a legjobb tanácsot, aki azt mondta neki, hogy ugyanúgy álljon hozzá ehhez a rehabhoz, mint egy nyári felkészüléshez a szezonra - ez volt a legjobb dolog, amit mondhattak neki annak ellenére is, hogy persze más volt a helyzet, hiszen nem az NBA idényre kellett edzenie, hanem a visszatérésre. Nem tudja, hogy van a francia tornász, kiengedték-e már a kórházból vagy sem, de valamikor beszélgetni akar vele, mert tudja, milyen érzés egy ilyen lábtörésen átmenni, és olyan inspiráció akar lenni Said számára, mint amilyen Kobe volt neki.

Az ausztrál válogatott húzóembere, Andrew Bogut Dave Smith-nek (NBC Sports Radio) elmondta, hogy szerinte azok a csapatok, akik autogramot kérnek a cipőikre az amerikai válogatott játékosaitól, már a feldobás előtt elvesztették a meccset. Azt is hozzátette, hogy náluk nem ez a helyzet, és hisz abban, hogy meg tudják verni a Team USA-t.

Emeka Okafor ügynöke, Jeff Schwartz Jackie McMullannek (ESPN) elárulta, hogy ügyfele a visszatérésen dolgozik. Schwartz szerint Okafor 5-6 hónapra van attól, hogy elég jó formában legyen a játékhoz, úgyhogy decemberi-januári időpont az, amikor elképzelhető, hogy újra látjuk játszani. Egészséges, jól érzi magát a center, de mindig a tökéletességre törekszik, és most is azt szeretné, ha minden rendben menne. Okafor egykori egyetemi edzője, a UConn egyetem mestere, Jim Calhoun azt mondta MacMullannek, hogy a középjátékos egészen biztosan nem a pénz miatt fog visszatérni, mert nincs szüksége rá. Nagyon magas tanulmányi átlaga volt, játszani akar még 1-2 évet, aztán pedig a Harvardon akar tanulni. Calhoun szerint csak bajnokesélyes csapatnál akar majd játszani Okafor. McMullan úgy tudja, hogy tavaly már volt szó a visszatéréséről, beszélt a Miami Heattel, a Golden State-tel és a Clevelanddel, de akkor úgy döntött, még nem megfelelő az időpont.

A Memphis Grizzlies a velük már szóba hozott DJ Stephens, Troy Williams duó mellett leigazolta Tony Wrotent és Wayne Selden Jr.-t is. Utóbbi kettő közül Wrotent júniusban kitette keretéből a New York Knicks, az őt 2012-ben drafoltó Memphis lehívta szabadlistáról, de júliusban ők is kitették - most újra visszaigazolták. Selden Jr. a Kansas egyetemet hagyta ott 3 év után idén nyáron a draft kedvéért, nem kelt el a játékosbörzén, az utolsó egyetemi évében pedig 13.8 pontot, 3.4 pattanót és 2.6 gólpasszt átlagolt 39.2%-os triplamutatóval.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus