Hírmorzsák 2016-09-02 (11:30)

Egy kicsit arrogánsnak tartják a Warriorst a ligában. Feljelentették a Golden State-et a szövetségi bíróságnál a csapat okostelefonos applikációja miatt. A Blazers San Diegóban megkezdte a csapatösszetartást. Seraphint leszerződtette a Pacers (1+1 év, 3.6 millió). O'Quinn elmesélte, hogyan viccelték meg a Knicksnél Seraphint - örül Jeff Hornacek érkezésének. Noah szerint underdog a Knicks, de büszke, hogy a New York játékosa lehet. Courtney Lee szerint a Knicks bajnokesélyes, legalábbis a végső győzelem a céljuk.

Brian Windhorst (ESPN) értesülései szerint a ligában sokan egy kicsit arrogánsnak tartják a Golden State Warriorst. Windhorst úgy fogalmazott, hogy nem tudja, hány emberrel (játékosügynökkel, vezetőségi tagokkal, edzőkkel) beszélt, akik megemlítették neki kicsit ironikusan, hogy "fényévekkel előttünk járnak, úgyhogy minden rendben lesz náluk". Ez a "fényévekkel mindenki előtt járunk" mondat egyébként Joe Lacobtól, a Warriors tulajdonosától származik még az előző idényből, de sokan megjegyezték - nem meglepő módon.

Közben Marisa Kendall (Mercury News) jelentette, hogy hétfőn feljelentették a szövetségi bíróságnál a Warriorst, mert a csapat okostelefonra készített applikációja lehallgatja és felveszi az azt letöltők telefonbeszélgetéseit - emellett követni tudják, ki hol van, így az emberek vásárlási szokásairól többet megtudhatnak, így direkt olyan reklámokat tudnak nekik küldeni, ami érdekelheti őket. A vád szerint az applikáció bármikor bekapcsolhatja a mikrofont és felveheti a beszélgetést akkor is, ha nincs bekapcsolva, csak a háttérben fut. A Signal360 (a cég, amely a technológia lincenszének birtokosa), a Yinzcam (az applikáció kifejlesztője) és a Golden State a vádlottak. A Signal360 vezérigazgatója már válaszolt is a vádakra annyival, hogy van egy kis félreértés azzal kapcsolatban, hogyan működik a program - elmondása szerint nem lop, tárol, küld vagy bármilyen más módon használ hanganyagot ez a technológia.

Több együttes is megkezdte a nem hivatalos felkészülést a következő idényre - a Cleveland Cavaliersről volt már szó, most pedig Mike Richman (The Oregonian) a Portland TrailBlazersről írta meg, hogy a csapat az előző év után idén is San Diegóban kezdi meg az együttkészülést. Gyakorlatilag mindenki részt vesz ezen a kis "csapatépítőn", kivétel a nemrég műtött Noah Vonleh-t - az edzések, erősítés mellett a szabadidejüket is próbálják együtt tölteni a játékosok a városban. Az összejövetel után a legtöbben Portlandbe utaznak, ahol nagyjából 3 héttel az edzőtábor hivatalos startja előtt elkezdenek a csapat felügyelete alatt készülni.

Shams Charania (The Vertical, Yahoo Sports) jelentette, hogy Kevin Seraphin 2 évre 3.6 millió dollárért leszerződött az Indiana Pacershez. A francia centerről többször lehetett hallani, hogy még mindig vár NBA ajánlatra, nemrég járt a Pacersnél privát edzésen, ahol meggyőzte a vezetőséget, hogy adjanak neki egy esélyt - szerződése első éve teljesen garantált, a második pedig csapatopciós. Seraphin az előző idényben a New York Knicksnél 3.9 pontot és 2.6 pattanót átlagolt 48 mérkőzésen.

Seraphinról mesélt el egy történetet a Knicks centere, Kyle O'Quinn - a francia játékos megszállotja a közösségi médiának, nagyon komolyan veszi az ott történő dolgokat, ezért társai megviccelték. O'Quinn az előző szezon egy pontján úgy döntött, hogy nem követi tovább sehol sem Seraphint, amitől utóbbi teljesen megzavarodott, nem tudta mire vélni. Carmelo Anthony is besegített a tréfába, mert azt mondta a gall játékosnak, hogy ilyen akkor szokott történni, mikor egy csapattárs teljesen elveszti egy másik bizalmát, ezt pedig rendbe kell hozni minél sürgősebben. Utah-ban aztán egy csapatvacsorán O'Quinn nagy beszédet tartott arról, hogy voltak hibák, de hajlandó újra megbízni Seraphinben. A francia nagyon örült ennek, aztán mindenki elkezdett szakadni a nevetéstől, mire Seraphin is rájött, hogy csak ugratták. O'Quinn arról is beszélt, hogy nagyon örül Jeff Hornacek kinevezésének - a nyári ligában együtt töltöttek egy hetet, és az új tréner szerinte nagyon emberi, egyenes és könnyű vele beszélni, márpedig ezek szerinte alulértékelt tulajdonságok egy edzőnél.

A New Yorkról nyilatkozott két új játékosuk is. Joakim Noah Roger Krastznek (XXL Magazine) elmondta, hogy nagyon várja már az új szezont, de egyelőre még csak ismerkedik az új arcokkal, az új csapattársaival, és próbálja felvenni a napi ritmust. Rengeteg új játékosuk van, veteránokkal és tehetséges fiatalokkal egyaránt tele a keret - most megpróbálják összerakni ezt, és úgy akarnak szerepelni az idény során, amire ez a város büszke lehet. Gyerekkorában mindig a New York-i csapatokat nézte, és tudja, hogy a Knickset sokan esélytelennek tartják, de büszke arra, hogy ennek a gárdának a tagja lehet.

A csapat új dobóhátvédje, Courtney Lee Alex Kennedynek (Basketball Insiders) elmondta, hogy szerinte bajnokesélyes az együttes - nem jutottak be a PO-ba az előző idényben, de ezen változtatni akarnak, méghozzá nem is kis mértékben. Lee szerint a Knicksnél mindenkinek a gyűrű a célja - mikor leültek vele tárgyalni, elmondták, kiket akarnak igazolni, illetve látta, kiket szereztek már meg, akkor tudta, hogy csak a végső győzelem lehet a cél, annál kevesebbet nem tűzhetnek ki maguk elé. Mindenki nagyon éhes a sikerre, és megvan a saját motivációja vagy az a dolog, ami miatt bizonyítani szeretne. Össze kell szokniuk, jó csapaton belüli kémiára van szükségük, de amint ez megvan, Lee szerint nagyon veszélyes együttest alkothatnak.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus