Hírmorzsák 2017-01-24 (20:45)

Isaiah Thomas szerint ő a liga legjobb játékosa - sokat számít neki, hogy mindenki bízik benne a Celticsnél. A Wizards ma este tiszta feketében fog megjelenni a Boston elleni meccsre, Thomas szerint ez aranyos. LeBron újra elmondta, hogy meg kell erősíteniük a keretet, mert nincs vesztegetnivaló ideje - a Cavs Rondo mellett Deron Williamst és Jameer Nelsont nézegeti. Steph Curry meze fogy a legjobban az NBA Store eladásai alapján, a csapatoknál a Golden State az első - Porzingis már hetedik, Antetokounmpo 14., Melo csak a harmadik legjobb Knickses. A Nuggets kiteszi Mo Williamst, Johnny O'Bryant érkezik a helyére 10 napra. Hornacek szerint a Knicks játékosai feladták volna az idényt, ha kikapnak a Pacerstől is.

A Boston Celtics sztárja, Isaiah Thomas azt nyilatkozta Kevin O'Connornak (The Ringer), hogy nem akar beképzeltnek tűnni, de úgy érzi, hogy ő a világ legjobb kosarasa - az irányító szerint az általa befektetett munka miatt gondolja így, és ha valaki nem így érez, az becsapja önmagát. Thomas szerint az egész franchise úgy gondolkodik, hogy elsővonalas sztár lehet, illetve a régi nagyok szintjére érhet. Hisznek benne, Danny Ainge GM például azt mondta neki, hogy Celtics-legenda lehet egy nap, és ha ilyen támogatást kap valaki a vezetőségtől, a társaitól és a szakmai stábtól, az óriási önbizalmat kölcsönöz neki. Azért szeretik, aki és amilyen, és régóta nem volt ehhez szerencséje. Azt is elmondta Thomas, hogy nem tipikus irányító, és általában nem szeretik az emberek, ami eltér a normálistól.

Ha már a Boston, akkor itt lehet megemlíteni, hogy a Washinton Wizards a ma éjszakai, egymás elleni meccsen tiszta feketében fog megjelenni, John Wall elmondása szerint olyan lesz, mintha egy temetésen lennének. A két gárda az utóbbi időben több igen pikáns mérkőzést is vívott egymással, ez lehet az előzménye ennek a készülődésnek. Az előbb említett Isaiah Thomas annyit mondott erre, hogy "ez aranyos".

A Cleveland Cavaliers ikonja, LeBron James a New Orleans Pelicans elleni vereség után ma hajnalban úgy fogalmazott, hogy nincs vesztegetni való ideje, mivel 33 éves lesz már a télen. Ha úgy érezné, hogy mentálisan és fizikálisan nincs már esélye nagy dolgokat elérni, bajnoki címeket szerezni, akkor nem lenne problémája, de nem ez a helyzet. Úgy érzi, semmivel nem jobb az állományuk, mint tavaly, "fejnehéz" a csapat, nem elég mélyek, és reményei szerint nem elégedett a menedzsment sem. Egyáltalán nem akarja megszólni Kay Feldert vagy DeAndre Ligginst, de megkérdezte, hogy az ő segítségükkel tudnak majd PO-párharcokat nyerni? Matthew Dellavedovától sem kérték az első évében, hogy legyen azonnal csereirányító egy bajnokesélyes gárdánál, így tudott fejlődni. Egyáltalán nincs egyébként baja a vezetőséggel, ezt nem a hátuk mögött, a médiának mondja, mert folyamatosan beszél erről David Griffinékkel is, és nagyszerű munkát is végeznek, de szerinte javítaniuk kell az állományon, ha meg akarják védeni a címüket.

Mitch Lawrence (Forbes.com) forrásai szerint egyébként a bajnok három embert nézeget igazából: a Dallas Maverickstől Deron Williamst, a Chicago Bullstól Rajon Rondót, illetve a Denver Nuggetstől Jameer Nelsont.

Maradjunk még a Cavsnél és LeBronnál egy kicsit, kijöttek ugyanis az új mezeladási adatok az NBAStore.com októbertől decemberig tartó mutatói alapján. Egyénileg a kétszeres alapszakasz MVP, Steph Curry vezet LeBron, Kevin Durant és Kyrie Irving előtt, itt tehát teljes az uralom a két döntős által. Érdekesség, hogy Kristaps Pozingis a hetedik, Derrick Rose még mindig Top10-es a 10. helyen, Carmelo Anthony pedig így a 15. pozíciójával csak a harmadik legjobb Knickses - igaz, a New Yorkon kívül csak a Golden State delegál három embert a 15 legjobb közé, Klay Thompson a 11. A csapatoknál a Golden State Warriors az első a Clevelandet, a Los Angeles Lakerst és a Chicago Bullst megelőzve. A listák:

Egyéni

1. Stephen Curry, Golden State Warriors
2. LeBron James, Cleveland Cavaliers
3. Kevin Durant, Golden State Warriors
4. Kyrie Irving, Cleveland Cavaliers
5. Russell Westbrook, Oklahoma City Thunder
6. Dwyane Wade, Chicago Bulls
7. Kristaps Porzingis, New York Knicks
8. Kawhi Leonard, San Antonio Spurs
9. Jimmy Butler, Chicago Bulls
10. Derrick Rose, New York Knicks
11. Klay Thompson, Golden State Warriors
12. James Harden, Houston Rockets
13. Damian Lillard, Portland Trail Blazers
14. Giannis Antetokounmpo, Milwaukee Bucks
15. Carmelo Anthony, New York Knicks

Csapat

1. Golden State Warriors
2. Cleveland Cavaliers
3. Los Angeles Lakers
4. Chicago Bulls
5. New York Knicks
6. San Antonio Spurs
7. Oklahoma City Thunder
8. Boston Celtics
9. Philadelphia 76ers
10. Toronto Raptors

Chris Dempsey (Denver Post) értesülései szerint a Denver Nuggets kiteszi Mo Williamst, és a helyére Johnny O'Bryantet fogják leigazolni egy 10 napos szerződéssel.

A New York Knicks vezetőedzője, Jeff Hornacek a mai hajnali, Indiana Pacers elleni összecsapás után elmondta, hogy ha ezt a találkozót is elveszítették volna, valószínűleg feladják az évet - 16 pontos vezetést szórakoztak el a negyedik negyedben, de végül nyertek. Hornacek szerint elég rossz sorozatban vannak, 3 meccsel voltak 50% fölött, aztán jöttek zsinórban azok a mérkőzések, amiket szoros végjátékban buktak. A tréner szerint van ilyen, de ebből nekik kell kimászniuk - ha nem esnek össze és tovább játszanak, ahogyan tőlük telik, akkor fordulni fog ez a sorozat.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus