Hírmorzsák 2018-02-26 (12:00)

Elhunyt Dan Fegan - új CEO a Mavsnél - Wade szerint javulniuk kell a magasembereiknek - nagy sorozatban a Pistons - Larry Nance Jr. nagy napja.

Szomorú hírrel kell kezdenünk: 56 évesen autóbalesetben elhunyt az egyik legismertebb játékosügynök, Dan Fegan. Fegan autójával Aspen közelében szenvedett balesetet, oldalról rohant belé egy busz - a vele utazó két személyt, köztük ötéves kisfiát, súlyos sérülésekkel helikopter szállította kórházba. Fegan közismert volt arról, hogy mennyire keményen védi a játékosok érdekeit a tárgyalóasztalnál, többek között Chandler Parsons szerződését is ő harcolta ki a Grizzliesnél, volt olyan időszak, amikor Dwight Howard, John Wall, DeMarcus Cousins, Nene Hilario és Ricky Rubio érdekeit képviselte. A nyáron váltak el útjai az ISE játékosügynökségtől, és a tőle megszokott kemény tárgyalások és pereskedések után önálló tevékenységbe kezdhetett - Parsons és Howard is megrendülve búcsúzott tőle Twitterén, Mark Cuban pedig azt nyilatkozta, hogy Fegan volt az, aki rögtön komolyan vette NBA-tulajdonosként, emiatt borzasztó sokat köszönhet neki. 

Arról tegnap már írtunk, hogy Avery Bradley 1-3 hét múlva térhet vissza, ami azt jelenti, hogy hagyományos kezelésekkel igyekeznek kordában tartani sportsérvét, és csak a nyáron műtik majd meg. Doc Rivers elmondta, hogy Bradley a liga öt legjobb, labdás ember elleni védője között van, ezért nagy szükségük van rá, de nem kockáztatnak meg egy komolyabb sérülést, ezért nagyon oda kell figyelni majd a terhelésére. 

A Dallasnál új átmeneti vezérigazgatót mutattak be, Cynthia Marshall személyében, aki korábban az AT&T kommunikációs óriásnál töltötte be a személyzeti ügyekért felelős alelnöki tisztséget. Marshall egyik feladata a szexuális visszaélések, és családon belüli erőszakos esetek teljes feltárása a klubnál. A pályán is történtek változások, Dennis Smith Jr.-t karrierje során először nem irányítóként használják, hanem dobóhátvédként, JJ Barea vette át a pozícióját. Az újonc egyelőre keresi a helyét, Rick Carlisle vezetőedző elmondta, hogy ez egy nagyon kemény tanulóidőszak, ami a csapatnak sem egyszerű, de Smith, és ezzel együtt a klub is nagyon sokat fog ebből profitálni hosszú távon. 

Phoenixben a következő hetek arról fognak szólni, hogy megnézzék: mennyire működőképes együtt az Elfrid Payton - Devin Booker hátvédpáros, írta Scott Bordow (The Arizona Republic). Egyelőre jónak tűnik a kombináció, de még nagyon szűk a minta – ha a szezon hátralévő részében nem történik változás, akkor valószínűleg magasembert fognak majd draftolni és nagyjából 10 millió dollár körüli éves fizetést kínálnak majd Paytonnak. Ha viszont nem válik be, akkor a Suns nem igazolja vissza, és irányítót fognak keresni a játékosbörzén. 

Chicagóban az All-Star Gála idején bejelentették, hogy Robin Lopez és Justin Holiday helyén a fiatalok fognak lehetőséget kapni. Robin Lopez elmondta, hogy nehéz ez a helyzet, mert ő mindig pályán akar lenni, de teljességgel megérti a klub döntését, és elfogadta, hogy a fiatalokkal való játék helyett a kispadról kell szurkolnia a srácoknak. KC Johnson (Chicago Tribune) egyébként úgy tudja, hogy az alapszakasz egy pontján Lopez és Holiday vissza fog kerülni a rotációba. 

Dwyane Wade megadta a siker receptjét, véleménye szerint ha a Heat magasemberei agresszívek lesznek támadásban, akkor egyrészt jó helyen juthatnak be a rájátszásba, másrészt egészen messzire is juthatnak ott. Wade úgy látja, hogy ha Whiteside és Adebayo az elzárások után folyamatosan támadja a gyűrűt, abból sokat profitálhat a Miami. 

A nap statisztikája a Pistonsé: bár mostanában nem sok meccset nyernek, 59 meccsükből 58-on legalább 10 labdát szereztek, ilyen tekintetben egy 46-os szériában vannak, amivel a liga legjobbjai. Érdekesség, hogy 2007 óta ez a leghosszabb ilyen sorozat, akkor szintén az akkori Pistons hozott össze egy 49-es szériát. 

A nap másik statisztikáját a San Antonio Spurs szállította, az idei Rodeo Road Tripjükön 6546 mérföldet utaztak – 2003 óta kénytelenek ebben az időszakban hosszú túrára indulni, mivel a csarnokukban van egy rodeo show. Bár idén nem sziporkáztak, összesített Rodeo Road Trip-mérlegük 90-41.

Bár a Cleveland kikapott a Spurstől, Larry Nance Jr.-nak örökre emlékezetes lesz a mérkőzés, mivel az NBA engedélyezte, hogy a 24-es mezről szezon közben válthasson édesapja 22-es, visszavonultatott mezére – először ma hajnalban viselhette a "családi" számot. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus