Hírmorzsák 2018-03-26 (12:30)

Steve Kerr szerint esélytelen, hogy Steph Curry a PO első körében pályára lépjen. A Sixers hat év után először a PO-ban - a Pacers is biztosította helyét a rájátszásban. LeBron Michael Jordan és Karl Malone nyomdokain. Gary Harris talán pénteken visszatérhet. Erik Spoelstrának gyermeke született, ezért nem ült a kispadon az Indiana ellen. Draymond Green belázasodott. Quinn Cook és a Warriors még nem tárgyaltak a rendes szerződésről. A Jordan Brand külön cipővel készül Westbrook tripla-dupla csúcsának egyéves évfordulójára.

A Golden State Warriors vezetőedzője, Steve Kerr azt nyilatkozta a ma hajnali, Utah Jazz elleni mérkőzés előtt, hogy kizárt dolog, hogy az MCL-húzódással kieső Steph Curry ott legyen a PO első körében - a tréner szerint 3 hét múlva vizsgálják újra Curryt, úgyhogy arra kell készülniük, hogy nem lesz bevethető a játékmester, aztán majd kiderül, hogyan javul az állapota. Kerr szerint az a jó, hogy tavaly túl estek egy nagyon hasonló eseten, mikor Kevin Durant dőlt ki 6 hétre, aztán viszont amikor újra pályára tudott lépni, döntő MVP lett. Maga az érintett annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy szeretne rácáfolni edzőjére, és mihamarabb meg akar gyógyulni. Azt is hozzátette, hogy most még nem tudja megmondani, hogy sikerülni fog-e ez időben, ezért csak a rehabra és arra koncentrál, hogy minél előbb visszatérhessen.

Szintén a bajnokhoz kapcsolódik, hogy Chris Haynes (ESPN) értesülései szerint Quinn Cook és a Golden State még nem tárgyalt egymással arról, hogy rendes szerződést kapjon a hátvéd. Jelenleg egyéves, two-way kontraktussal rendelkezik, de ezzel a PO-ban nem játszhatna, ezért ha úgy dönt a Warriors, hogy a rájátszásban is használni szeretné, át kell alakítania legalább minimum szerződéssé a vele kötött megállapodást.

A Denver Nuggets dobóhátvédje, Gary Harris legkorábban pénteken, az Oklahoma City Thunder ellen térhet vissza térdsérüléséből, ezt az együttes vezetőedzője, Michael Malone mondta el, aki azt is hozzátette, hogy most mozgott a legjobban játékosa, mióta megsérült. A Milwaukee Bucksnál Giannis Antetokounmpo, a Boston Celticsnél pedig Jaylen Brown visszatért, a Miami Heatnél azonban Erik Spoelstra vezetőedző nem ült a kispadon a Pacers elleni találkozón, mert gyermeke születését várta feleségével - aki azóta egészséges gyermeknek adott életet -, a Warriorsnél pedig Draymond Green az eredeti hírekkel ellentétben mégsem játszott, mert belázasodott.

Az előbb említett Denver annak a Philadelphia Sixersnek az otthonában játszik majd ma éjszaka, amely hat év után először jutott be a rájátszásba, miután az Indiana Pacers legyőzte a Heatet. A Philly utoljára a 2011-12-es, lockout miatt 66 meccsre megrövidített szezonban járt utoljára a PO-ban, és az abban az idényben hozott 35-31-es mutató óta először fog pozitív mérleggel végezni. A Pacers egyébként szintén kiharcolta a biztos PO-indulást, az Indianának az elmúlt 8 szezonból hetedjére sikerült ez.

A Cleveland Cavaliers nagyágyúja, LeBron James ma hajnalban túllépte a szezonbeli 2000 dobott pontot - ez volt a 10. ilyen idénye, és ezzel Karl Malone (12) és Michael Jordan (11) után a harmadik, akinek sikerült ez legalább 10-szer.

A végére pedig Russell Westbrook maradt - a Jordan Brand egy új színösszeállításban ünnepli majd annak az egyéves évfordulóját, hogy az OKC sztárja megdöntötte a tripla-dupla rekordot. A Why Not ZerO.1 "Triple-Double" április 9-től lesz majd kapható:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus