Hírmorzsák 2018-08-10 (18:30)

Kawhi Leonard búcsúzott San Antoniótól, a szurkolóktól, a Spurstől és Gregg Popovich-tól. Jaylen Brown szerint nem kérdés, hogy döntőt fog játszani a Celtics a most következő idényben - utálja, hogy az emberek szerint csak azért fogják ezt megtenni, mert LeBron nyugatra igazolt. A Hawks és James is poénkodott egyet Carmelo Anthonyval. Dirk Nowitzki DeAndre Jordant és Luka Doncicot méltatta. Jordan Clarkson Fülöp-szigeteki válogatott lehet. Új játékos Dallasban és Chicagóban. A Cavs leigazolta Isaiah Taylort. Jordan McRae a Wizardsnál. Jevon Cartert (hüvelykujj-szalagszakadás) műteni kell, Zhaire Smith (lábközépcsont-törés) és Jon Leuer (meniscus-szakadás) túl is van a beavatkozáson.

A Boston Celtics swingmanje, Jaylen Brown CJ McCollum Pull Up Podcastjének vendége volt, amelyben elmondta, hogy csapata be fog jutni a döntőbe a most következő szezonban, ez nem is kérdés. Sok tehetséges kosarasuk van, mindenkinek jó a hozzáállása, és jó együtt játszani ezzel a kerettel - azonos irányba kell húzniuk azonban, hogy sikeresek legyenek. Brown azt is hozzátette, amit a nyár korábbi részében már elmondott: nem azért fognak nagydöntőt játszani, mert LeBron James nyugatra igazolt. Utálja, hogy mindenki azt mondja, hogy ezért fognak finálét játszani - tudja, hogy James mit tett le az asztalra keleten az elmúlt hét (nyolc) évben, de rajtuk alig jutott túl a Cleveland Cavaliers már tavaly is, és úgy gondolták, hogy akár marad a főcsoportban, akár nem, többet nem fogja legyőzni őket James. Nagyok az elvárások velük szemben, és a saját elvárásaik is azok, de fontos, hogy két lábbal a földön maradjanak, és ugyanúgy játszanak, ahogyan az előző idény során tették.

Ha már James: az Atlanta Hawks poénkodott egy sort Carmelo Anthonyval - twitteren jelezte neki a klub, hogy küldik a hawksos mezét - mint ismert, a nyáron cserélte Atlantába az Oklahoma City Thunder, de azonnal ki is vásárolta őt a Hawks, és Melo azóta már szóban elígérkezett a Houston Rocketshez. LeBron reagált is jó barátjának twitteren - "nagy menet volt ez Atlantában, tesó".

A San Antonio Spurs egykori sztárja, a nyáron saját kérésére elcserélt Kawhi Leonard a San Antonio Express-Newsban búcsúzott volt csapatától. Leonard azt írta, hogy az elmúlt hetekben sokat gondolkodott azon, mit kellene mondania, és végül egy szóig jutott: Köszönöm (angolul persze két szóig, "Thank You")! A családjával együtt szeretne köszönetet mondani a Spursnek és a szurkolóknak, a csapattársainak az elmúlt hét évből, Gregg Popovich-nak azért a fejlődésért, amin az irányítása alatt keresztülment, valamint a drukkereknek, akiknél szenvedélyesebb szurkolókat nem ismer. A hullámvölgyek közben (és reményei szerint sokkal több szép időt éltek meg együtt, mint rosszat) sosem felejtette el, mit értek el együtt - nagyon várja már pályafutása következő fejezetét, de sosem fogja elfelejteni San Antonio városát és a szurkolókat.

A Dallas Mavericks ikonja, Dirk Nowitzki azt nyilatkozta, hogy sokkal jobbak lesznek, mint az előző évben, ez nem túl nagy meglepetés. DeAndre Jordan megszerzését méltatta, főleg hogy Rick Carlisle rendszerében az ötös poszton rengeteg elzárás-leválás lehetőség van, sokat használják ezt , a pálya mindkét oldalán fontos szerepe van a centernek a festékben. Nowitzki szerint a játék ezen szegmensében nem sok jobb ötös van Jordannél, sőt, könnyen lehet, hogy ebben ő a legjobb. Sokat várnak Luka Doncictól is, aki remélhetőleg szépen fejlődni fog - minden eszköze megvan ehhez, hiszen rendkívül okos, borzasztóan magas a játékintelligenciája ahhoz képest, hogy még csak 19 éves, úgyhogy Dirk reményei szerint ő is sokat fog tudni hozzátenni a csapat eredményességéhez.

Volt több szerződtetés is. Barry Jackson (Miami Herald) információi szerint Derrick Walton Jr. a Chicago Bullshoz igazol - tavaly a Miami Heat two-way játékosa volt, és idén nyáron is a Heat nyári ligás csapatában kosarazott. A Cleveland Cavaliers 1 éves kontraktust adott Isaiah Taylornak - Cavs irányítót keresett, Taylor pedig 17.4 perc alatt 6.6 pontot és 3.3 gólpasszt átlagolt az Atlanta Hawksnál az előző szezonban. A Dallas Mavericks kiteszi keretéből Terry Larriert, és Jalen Jonest igazolja le a helyére - Larrier komoly térdsérülést szenvedett, de megkapja a Mavstől szerződése garantált részét, plusz a rehabját is Dallasban végzi majd a klub és a G-Ligás fiókcsapat, a Texas Legends kötelékében. A Washington Wizards pedig two-way megállapodást kötött Jordan McRae-vel.

Két sérüléses is volt. A Memphis Grizzlies idén nyáron draftolt irányítója, Jevon Carter Tim Grgurich edzőtáborában szenvedett szalagszakadást a jobb hüvelykujjában - műteni kell, de egyelőre nem tudni, mikor kezdheti meg NBA karrierjét Carter. A Philadelphia Sixers újonca, Zhaire Smith is ott szenvedett lábközépcsont-törést, ahol Carter is megsérült, Tim Grgurich táborában. Smith-t megműtötték, de a Sixers nem adott felvilágosítást, hogy nagyjából mikor térhet majd vissza a kiscsatár. A Detroit Pistons magasemberének, Jon Leuernek a jobb térdében elszakadt a meniscusa, és szerdán meg is műtötték már - hogy mikor játszhat, azt majd akkor hozza nyilvánosságra a Pistons, ha elkezdődik az edzőtábor.

A végére pedig Jordan Clarkson maradt, aki úgy tűnik, hogy Fülöp-szigeteki válogatott lesz a most következő Ázsia Játékokon - benne van a csapat 12 fős szűkített keretében, és már csak az NBA bólintása kell ahhoz, hogy Clarkson ott legyen a Fülöp-szigeteki együttesben.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus