Hírmorzsák 2018-09-17 (09:00)

Stephon Marbury szerint Zion Williamson sokkal jobb, mint LeBron James, ez nem is kérdés, és csak Williamsonnak van esélye túlszárnyalni Michael Jordant. Kobe Bryant elmondta, miért edz továbbra is reggeli 4 órakor. Dwyane Wade bejelentette, hogy egy évig folytatja a Heatnél, jövő nyáron visszavonul. A Rockets védekezésért felelős segédedzője befejezte az edzősködést. Dwane Casey-nek olyan DeMar DeRozan, mintha a fia lenne. James Borrego kijelentette, hogy a Hornets minden meccset meg akar nyerni. A Nike újra kiadja Charles Barkley első signature cipőjét.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a Miami Heat ikonja, Dwyane Wade bejelentette, hogy egy évig folytatja még pályafutását, jövő nyáron visszavonul a profi kosárlabdázástól - részletek ezen a linken.

A Houston Rockets védekezésért felelős segédedzője, Jeff Bzdelik már most befejezte - Adrian Wojnarowski (ESPN) forrásai szerint a tréner közölte a houstoniakkal, hogy abbahagyja az edzősködést. Sokan Bzdeliknek tulajdonították, hogy az elmúlt évben sokat javult a Rockets védekezése - ez Trevor Ariza és Luc Mbah a Moute távozása után egy újabb problémát jelenthet Mike D'Antoniék hátsó alakzatának.

A Detroit Pistons új trénere, Dwane Casey a Sirius XM NBA Radio adásában elmondta, hogy imádja volt játékosát, DeMar DeRozant, aki olyan számára, mintha a fia lenne. Amikor legelőször megérkezett Torontóba az őt bemutató sajtótájékoztatóra, akkor DeRozan volt az első, akivel találkozott - szépen felöltözve fogadta az akkor másodéves dobóhátvéd, és megmondta neki, hogy bármiben számíthat rá. Casey szerint DeRozan az alapja annak, amit az elmúlt években elértek a Raptorsnál, az ő fejlődése, All-Star játékossá válása volt a legfontosabb. A tréner kiemelte, hogy mikor Kanadába érkezett, pocsékul játszotta az elzárás-leválást DeRozan, az elmúlt 2-3 évben azonban ő volt a csapat legjobb pick-and-roll opciója - pont ezért kapta meg a labdát ilyen helyzetekben ugyanannyiszor, ahányszor Kyle Lowry.

Még mielőtt a Charlotte Hornetsnél bárkinek is felmerülne a fejében a tankolás, az új vezetőedző, James Borrego a Charlotte Observernek adott interjújában elmondta, hogy neki egy feladata van: az, hogy kihozza a legtöbbet a szezonból, és lehetőleg minden mérkőzést megnyerjen csapatával, kerül, amibe kerül.

A végére jöjjenek a könnyedebb témák. Stephon Marbury azt nyilatkozta, hogy egy dolog miatt nem tudja azt mondani, hogy LeBron James a legjobb kosaras, méghozzá azért, mert nem tud dobni, és csak Zion Williamsonnak van esélye letaszítani Michael Jordant a trónról. Marbury szerint Williamson meg fogja semmisíteni a kosárlabda világot, sokkal jobb, mint LeBron, még csak nincsenek is közel egymáshoz (és nem James javára).

Kobe Bryant Lewis Howes-zal ült le beszélgetni több témáról is, amiben előkerült, hogy jóval visszavonulása után miért edz még mindig reggel 4 órakor. Kobe azt mondta, hogy több dolog is közrejátszik ebben, az is, hogy amikor befejezte pályafutását, elengedte magát, aztán nagy kihívás volt újra formába lendülni, mert nem volt előtte cél. Ki kellett tűznie valamit maga elé, és ez az volt, hogy újra megfelelő testtömeggel és izomzattal rendelkezzen, ez már egy megfogható dolog volt neki. Bryant szerint a gyerekek nem látják, hogy a felnőttek milyen keményen dolgoznak, ezért fontos megmutatni ezt nekik mondjuk az edzőteremben. Kobe azt is elárulta, hogy 15 éves lánya, Natalia is vele tart ezekre a reggel 4 órás edzésekre az iskola előtt.

A Nike pedig az ősz folyamán 140 dollárért újra elkezdi árulni Charles Barkley első signature cipőjét, a Nike Air Force Max CB-t.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus