Hírmorzsák 2018-10.28 (11:00)

Carmelo Anthony szerint rá kell jönniük, mit akarnak játszani védekezésben, és el kell felejteniük a tavalyi Rocketset. Eric Gordonnak benne kell lennie a Jimmy Butlerért küldött csomagban. D'Angelo Russell szerint egyedül az ő hibája volt a Pelicans ellen elvesztett végjáték. Austin Rivers is elmondta véleményét a Wizardson belüli feszültségről. Scott Brooks konkrétan megnevezte Otto Portert, mint felelőst. Lonzo Ball maradt a Lakers kezdő irányítója. A Kings lehívta öt játékosa 2019/20-as csapatopcióját. Tracy McGrady szerint simán 35-40 pontot átlagolna a mai NBA-ben. Raul Neto még két hetet kihagy (combhajlító). Anthony Davis (könyök) és Aron Baynes (combhajlító) sem játszottak ma hajnalban.

A Houston Rockets 1-4-gyel kezdett az első 5 mérkőzésen, és 100 támadásra vetítve 114.7 pontot kapott az együttes. Carmelo Anthony azt nyilatkozta, hogy rá kell jönniük, mit akarnak játszani védekezésben, mert ez egy totálisan más gárda, mint a tavalyi Rockets. Anthony úgy érzi, hogy el kell felejteni azt, hogy mi volt tavaly, és csak arra az állományra szabad koncentrálni, ami most adott. Sokan nem volt a klubnál tavaly, úgyhogy kialakíthatják a saját identitásukat - el kell dönteniük, milyen csapatot akarnak most és a jövőre nézve.

Ha már a Rockets, akkor itt lehet megemlíteni, hogy Malika Andrews (ESPN) értesülései szerint Eric Gordonnak mindenképpen a Houston ajánlatában kell lennie ahhoz, hogy a franchise meg tudja szerezni Jimmy Butlert a Minnesota Timberwolvestól.

Jöjjenek a sérültek. A Utah Jazznél Raul Neto még legalább két hetet kénytelen kihagyni combhajlító húzódása miatt. A Jazz ma a New Orleans Pelicans ellen játszott, és a Pelicans sztárja, Anthony Davis jobb könyöksérülése miatt hiányzott a találkozóról - nem lehet túl súlyos a probléma, mivel a játéka kérdéses volt az összecsapás előtt. A Boston Celticsnél Aron Baynes is a combhajlítójával bajlódik, ő a Detroit Pistons ellen nem lehetett ott a parketten emiatt.

A Pelicans a minap még a Brooklyn Netset győzte le nagy csatában, a végjáték pedig részben D'Angelo Russellről szólt, aki negatív főhőssé vált, mint azt láthattátok is tegnap. Russell a meccs után azt nyilatkozta, hogy az egész az ő hibája. 47 perc 36 másodpercig nagyon koncentráltan kosárlabdázott, aztán a maradék huszonegynéhány másodperc nem figyeltek oda eléggé (ekkor jött tőle is a hiba), ebben fejlődniük kell. Jól játszottak, volt esélyük a győzelemre, de annak ellenére, hogy több érdekes labdabirtoklás is volt, az ő eladott labdája diktálta a végjátékot és annak lefolyását.

Arról tegnap már olvashattatok, hogy a Washington Wizardsnál elkezdődött az ujjal mutogatás - Bradley Beal és John Wall kikeltek magukból a csapat egyes játékosainak hozzáállása miatt, ráadásul Scott Brooks vezetőedző meg is nevezte, hogy Otto Porternek kellene elfelejtenie, hogy hány dobása van, és oda kéne raknia magát rendesen. Austin Rivers annyit mondott, hogy ő eddig megpróbált beilleszkedni, mert ő volt az új fiú, de ő nem ilyen típus - azért hozták, hogy a másik nyakának ugorjon, mindenki azt akarja, hogy ilyen legyen, és ilyen is lesz. 1-4-gyel állnak, szerinte Walléhoz és Bealéhez hasonló nyilatkozatok előfordulnak ilyenkor - nem a másik dobásaival kell foglalkozni, hanem azzal, hogy győzelmeket szerezzenek, márpedig 5 meccsen ez 1-szer sikerült csak, őt ez érdekli.

A Los Angeles Lakersnél Lonzo Ball a kezdőben maradt a San Antonio Spurs elleni találkozón is, pedig Rajon Rondo már visszatért eltiltásából.

A Sacramento Kings lehívta öt játékosa, De’Aaron Fox, Harry Giles, Buddy Hield, Justin Jackson és Skal Labissiere 2019/20-as csapatopcióját.

A végére pedig Tracy McGrady maradt, akitől megkérdezték, hány pontot átlagolna a mai NBA-ben, amire azt válaszolta, hogy 35-40-et könnyedén, hiszen 32 pontos átlaga volt anélkül, hogy ennyi triplát ráemelt volna, mint amennyi manapság divatos.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus