Hírmorzsák 2020-05-17 (11:45)

Channing Frye szerint LeBron James a GOAT, Michael Jordannel ma nem akarnának együtt játszani a játékosok. Bob Myers úgy érzi, 2018-ban nem volt különösebb öröm a bajnoki cím megnyerése. Danny Ainge szerint a Celtics akkor is Jayson Tatumot választotta volna, ha a játékos nem ment volt vissza egy második privát edzésre. A Rockets hétfőn nyitja újra edzőközpontját. Brett Brown azzal foglalkozik, hogyan lehet sikeres a Sixers a PO-ban. Ben Simmons egyszer behányt az öltözőben, annyira fájt a háta. Bruce Brown hüvelykujját megműtötték, már teljesen felépült. A Timberwolves és a Blazers segít a Mayo Clinicnek az antitest-tanulmányozásban.

A már visszavonult Channing Frye a Talkin' Blazers with Channing Frye podcastben azt mondta, hogy nála LeBron James minden idők legnagyobb kosárlabdázója, nem Michael Jordan. Frye bevallotta, hogy soha nem volt Jordan-szurkoló, mivel phoenixi, Charles Barkley, Kevin Johnson és Dan Majerle voltak a kedvencei - éppen ezért soha nem is Jordant tartotta a legjobbnak. Szerinte MJ-nek csak a pontszerzéssel kellett törődnie, az volt az egyetlen feladata, amit elképesztő hatékonysággal tett meg. Azt is hozzátette azonban, hogy szerinte Jordan módszere a győzelemre ma nem vezetne sikerre, a játékosok egyszerűen nem akarnának vele együtt játszani.

A Golden State Warriors GM-je, Bob Myers Nick Friedell-lel (ESPN) beszélgetett a Last Dance-ről és arról, hogy a Chicago Bulls az 1997/98-as szezon közben hasonló feszültséget érezhetett, mint ami a Warriorsnál lett egyre nagyobb Kevin Durant hároméves ottléte alatt. Az interjú során Myers elmondta, hogy a 2018-as bajnoki cím megnyerése után mindenki úgy érezte, hogy elvégezték, amit kellett, nagyszerűen teljesítettek, de ennyi - nem volt benne különösebb élvezet. A GM szerint ez nem egy-egy ember hibája volt, tulajdonképpen senkié nem volt, de mindennek, a csapaton belüli kapcsolatoknak is hatalmas súlya van, és ezt a Bulls is pontosan átérezhette a 97/98-as idény közben.

A Philadelphia Sixers vezetőedzője, Brett Brown egy konferencia beszélgetés során elmondta, hogy gondol a jövőjére, hogy mi lesz a sorsa, ha a szezont lefújják, hisz ő is ember - azért annyira nem pörög ezen, hogy nyomasztó legyen számára, de foglalkozik vele. Azt is hozzátette, hogy elégedett azzal a munkával, amit ő és a szakmai stábja végzett a leállás alatt, és csak a PO-ra koncentrál. Brown szerint az alapszakaszban is végig az volt a fókuszban, hogy mi működhet a rájátszás során. Úgy érzi, hogy ha mindenkit megmérnek, mekkora a fesztávja és a magassága, akkor ők a "leghosszabbak" az NBA-ben, ez pedig védekezésben nagy előny lehet majd.

Brown arról is mesélt, hogy Ben Simmons egy februári, Milwaukee Bucks elleni találkozó során idő előtt távozott a pályáról hátfájdalmai miatt, majd amikor bementek az öltözőbe, ő ott feküdt a hátán és hányt - életében nem volt még ennyire nyugtalanító élménye egyetlen játékossal kapcsolatban sem. Innen próbálták meg összekaparni, gépre ültetni, és olyan állapotba hozni egészségileg, hogy újra csatlakozhasson a csapat többi tagjához. Mint ismert, Simmons sokat kihagyott a leállás előtt is, Elton Brand GM viszont nemrég azt nyilatkozta, hogy ha újraindul az idény, az ausztrál játékmester tudja majd vállalni a játékot. Brown szerint Simmons nagyszerű hozzáállással dolgozott a rehab alatt, és a világjárvány alatt öröm lehet az ürömben, hogy visszakaphatnak egy ilyen játékost.

A Detroit Pistonsnál Bruce Brownnak a jobb hüvelykujját kellett megműteni a múlt hónap során egy szalagsérülés miatt, de a játékos saját bevallása szerint teljesen felépült. Ha ma kezdődne a szezon, akkor is tudná vállalni a játékot - hat hetet vett igénybe a rehabja.

A Houston Rockets is kinyitja edzőközpontját, méghozzá hétfőn - ezt a GM, Daryl Morey jelentette be twitteren.

Jon Krawczynski (The Athletic) értesülései szerint Minnesota Timberwolves lesz az egyik első csapat, amely részt vesz a Mayo Clinic antitesteket vizsgáló kísérletében - a már felgyógyult emberek antitesteit próbálják elemezni az orvosok, hátha ennek segítségével lehet majd ellenszert előállítani a koronavírussal szemben. Krawczynski azt is megírta, hogy a Portland TrailBlazers is részt vesz a tanulmányokban.

Arról a hét korábbi részében írtunk már, hogy a Boston Celtics játékosa, Jayson Tatum a Phoenix Sunshoz akart kerülni a draft előtt, és Mike Krzyzewskinek kellett meggyőznie arról, hogy menjen el egy második privát edzésre is Bostonba. A Celtics GM-je, Danny Ainge Zach Lowe-val (ESPN) beszélt erről, és kijelentette, hogy semmi esély nem volt arra, hogy Tatum Phoenixbe kerüljön - még ha nem ment volna el Bostonba a második privát edzésre, akkor is őt választják ki a drafton. A szakvezető elmondása szerint végig Tatum volt a célkeresztben - tudták, hogy a Philly Markelle Fultzot választja majd, míg Lonzo Ball a Los Angeles Lakershez kerül, elég biztosak voltak ebben a forgatókönyvben.

A végére pedig a Játékosok Szakszervezete maradt, amely Chris Haynes (Yahoo Sports) információi szerint egyelőre leállította Michele Roberts utódjának keresését a jelenlegi bizonytalan helyzet miatt. Robertsnek még két éve van hátra szerződéséből, de a játékosok teljes bizalmát és támogatását élvezi. A szakszervezet az elmúlt hetekben több jelölttel is interjúzott, többek között a Detroit segéd GM-jével, Pat Garrityvel is, most azonban a liga jelenlegi helyzetére koncentrálnak az utódkeresés helyett.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus