Hírmorzsák 2020-10-01 (8:15)

Goran Dragic sérülése komolyabb, kérdéses, hogy tud-e még játszani a döntőben. Bam Adebayo úgy tervezi, hogy ott lesz a parketten a második mérkőzésen. Jimmy Butler szerint nem szabad a sérülésekre fogniuk a vereséget, Dragicot viszont támogatják. Erik Spoelstra szerint ők sokkal jobbak ennél. LeBron James szerint a meccs elején agresszívebb volt a Heat, de a győzelemből is sokat lehet tanulni, alig várja a videózást. Frank Vogel Anthony Davist dicsérte. Doc Riversszel is interjúzik a Sixers. Januárban, nézők előtt indulhat az új szezon. Marc Gasol NBA-karrierje véget érhet.

Ahogy arról már beszámoltunk, hajnalban három meghatározó Heat-játékos is megsérült a nagydöntő első meccsén. Közülük Jimmy Butler bokasérülése tűnt a legcsúnyábbnak, de ő végül folytatni tudta a meccset, Bam Adebayo és Goran Dragic viszont nem és a hírek szerint az irányítónál van a legnagyobb baj: talpszalag-szakadást szenvedett és egyelőre kérdés, hogy láthatjuk-e még ebben a fináléban. Dragic az arénából kifelé csak minimálisan tudta terhelni a sérült bal lábát - a csapat annyit közölt, hogy folytatják a vizsgálatokat, de azt már csak mi tesszük hozzá, hogy ezzel a sérüléssel nem nagyon lehet játszani, jól pedig egészen biztosan nem. Korábban Joe Johnsonnak volt egy hasonló sérülése a 2013-as rájátszásban, ő folytatta a szériát úgy, hogy minden meccs előtt injekciót kapott, de borzalmasan dobott utána, nem volt igazán önmaga. Azt egyébként egyelőre nem zárták ki, hogy Dragic visszatérjen a döntőben

Bam Adebayo bal válláról/karjáról egyelőre nem tudni többet, csak annyit, hogy a röntgenje negatív lett, de ő sem nézett ki jól - vele kapcsolatban még nem közölte a csapat, hogy mi a helyzet a folytatást illetően, hiszen egyetlen pihenőnap után ismét játszani kell.. Adebayo maga egyébként úgy tervezi, hogy játszani fog a második mérkőzésenButler bokájáról már szó sem esik, bár aligha van 100%-os állapotban.

Butler egyébként úgy értékelte a vereséget, hogy nem szabad a sérülésekre fogni: elmondta már a meccs előtt is, hogy szinte tökéletesen kell játszaniuk ahhoz, hogy megverjék a Lakerst, ennek pedig most semmi köze nem volt a tökéleteshez. Megbeszélték, hogy mit fognak csinálni, de nem csinálták meg, nem lepattanóztak, nem érték el, hogy a Lakers dobásokat hibázzon, nem értek vissza védekezésben, ezért kerültek ekkora hátrányba. Erik Spoelstra, a Miami vezetőedzője annyit mondott, hogy gratulálnak a Lakersnek, nagyon jók voltak, de ők is sokkal jobbak annál, mint amit most bemutattak - dolgozni fognak a második meccsig, készen fognak állni a visszavágásra.

Butlert megkérdezték Dragic sérüléséről is, erre csak annyit reagált, hogy ő és az egész csapat itt van a szlovén számára, tudják, hogy Dragic mennyire nyerni akar, nagyon szeretik a csapattársukat és ők is azt akarják, hogy ott lehessen a pályán. Azonban az lesz, amit az orvosok mondanak, mert az egészség az első, Dragicnak is erre kell gondolnia először. Hozzátette, hogy ha nem számíthatnak rá, akkor nélküle kell küzdeniük, de képesek rá, képesnek kell lenniük rá, hogy pótolják - keményebben kell játszani, akármi történik Dragiccsal, nekik a következő meccsen egyenlíteniük kell.

A túloldalon LeBron James azt nyilatozta, hogy a meccs elején kicsit váratlanul érte őket a Miami keménysége - tudták, hogy így játszik az ellenfél, de ahogy a Houston Rockets, úgy a Miami játékát is testközelből, a saját bőrükön kellett megtapasztalni. A korábbi szériákban a Heat diktálta az iramot az agresszivitásával, itt viszont nekik kell és szerinte 23-10 után ezt meg is tették, onnantól ők voltak a fizikálisabbak - hozzátette, hogy ebből a győzelemből is sokat lehet tanulni, alig várja, hogy videózzanak és kielemezzék, hogy hol javulhatnak.

James egyébként azt azért hozzátette, hogy a meccs végével nem elégedett, ilyet nem csinálhatnak - 32 pontos előnyből lett közte 15 környéke elég hamar, ez nem férhet bele. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy ebben azért szerepe volt annak is, hogy őt és Davist is fent hagyták a pályán a statisztikák (?) miatt.

Frank Vogel, a Lakers vezetőedzője egyébként Anthony Davist dicsérte - a magasember 34 ponttal debütált a nagydöntőben, Vogel pedig azt mondta, hogy játékosa folyamatosan emeli a szintet, ahogy nő a tét, elképesztő dolgokat csinál. 

Van hír az edzőkeringőről is: Doc Rivers Philadelphiába utazik, hogy találkozzon a Sixers vezetőségével. A Clipperstől menesztett tréner már beszélgetett online Elton Branddel, szerda este pedig személyesen is tárgyalnak majd az érintettek - a Sixersnél ugyaneddig jutott Mike D'Antoni és Tyronn Lue is, a Philly pedig közülük akart választani, de most azért elgondolkodtak Riversen és őt is beteszik a kalapba.

Az NBA egyébként azt tervezi, hogy januárban kezdődik a következő szezon, méghozzá nagyon szeretnék, ha akár korlátozott számban is, de bemehessenek a nézők - nem lesz újabb buborék, vagy ilyesmi, mindenképpen a "normál" körülmények között kell elindítani a bajnokságot. Szeretnének sokat tesztelni, aztán meglátják, de ez még arrébb van, az viszont szinte biztos, hogy addigra nem lesz vakcina, így nincs más megoldás - játszani kell, de a különböző államok különböző intézkedései nyilván nehezítik a szezon lebonyolítását.

Arról szintén beszámoltunk már, hogy a hírek szerint Marc Gasol NBA-pályafutása véget érhet - a tavalyi bajnoki cím után idén óriási visszaesést produkált Torontóban, most pedig úgy tűnik, hogy Európában, Barcelonában folytathatja majd.

Ez a cikk az Y-Shift munkatársainak támogatásával készült el.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus