Hírmorzsák 2020-12-01 (10:15)

Dennis Schröder szeretne kezdeni a Lakersben. Andrew Bogut bejelentette a visszavonulását.  Evan Turner is befejezi, a Celticsnél lesz edző. A Kings magabiztos Buddy Hield esetében. David Griffin Zion Williamsonról beszélt. Brandon Ingram új szerződésében nincs opció. A Thunder nézők nélkül kezdi a szezont. Jared Dudley marad a Lakersben, Gerald Green visszatér a Rocketshoz. Stephen Curry saját cipőmárkát kapott.

Dennis Schröder szeretne kezdeni a Lakersben. A Los Angeles-i csapat által nemrégiben megszerzett német irányító arról beszélt, hogy 2 évig csinálta már azt Oklahomában, hogy a padról száll be, de most szeretne előrébb lépni és kezdeni. Úgy gondolja, hogy Anthony Davis és LeBron James mellett hasznosan tudná betölteni a kezdő irányító szerepét. Az ügynöke beszélt a csapattal, mielőtt cseréltek volna érte, és ezért úgy gondolja, hogy a Lakers előtt is egyértelműek a szándékai.

Schrödert a jövőjéről is kérdezték. Végső soron csak az előtte álló szezonra koncentrál, de ha minden rendben lesz, illetve egy megfelelő ajánlatot kap, akkor abban az esetben hosszabb távon is gondolkodik jelenlegi csapatában. Most csak mindig a következő napra koncentrál, és majd meglátják, hogy egyezségre tudnak-e jutni a jövőben. Megtiszteltetésnek érzi, hogy most ennél a csapatnál játszhat, és úgy gondolja, hogy okkal szerezték meg őt. Nagyon izgatott, hogy az NBA legnagyobb színpadán, a legnagyobb csapatnál játszhat, és már nagyon várja a szezon indulását.

Andrew Bogut bejelentette a visszavonulását. A 2005-ös draft 1/1-es választottja nehéz döntést hozott, de úgy gondolja, hogy ez volt a helyes lépés. Eredetileg úgy tervezte, hogy az olimpia után hagy fel a profi kosárlabdával, csak a számításait keresztbe húzta az ötkarikás játékok 2021-re halasztása. Reménykedett benne, hogy részt vehet a 4. olimpiáján is, de a sors nem így hozta. Bogut úgy érzi, hogy csak fájdalomcsillapítók és lelki gyötrelmek árán tudná elérni 2021-re azt a formát, ami elvárható lenne, de úgy gondolja, nem éri meg a szenvedés. Egyre inkább azt tartja szem előtt, hogy milyen lehet az egészségi állapota 5-10-15 év múlva. Az elmúlt két évben reggelente az ágyból kikelni is kihívás volt, akár edzésre, akár meccsre kellett készülnie, és ez nagyon frusztrálta. Most viszont rendesen fel tud kelni, fájdalmak nélkül tud sétálni.

Tegnap este beszámoltunk róla, hogy Evan Turner is felhagy az élsporttal, és a Boston Celtics csapatánál folytatja edzőként. Turner fő feladata a játékosok fejlesztése lesz.

A Sacramento Kings magabiztos azt illetően, hogy Buddy Hield és a csapat egy csónakban evez. Monte McNair GM beszélt a játékossal és az ügynökével is, továbbá elmondta, hogy Hield szabad kezet fog kapni a következő szezonban, és nagyon izgatottak emiatt. Úgy gondolják, hogy a csapat játékrendszere miatt remekelni fog, és abban is biztosak, hogy minden este oda fogja tenni magát, ahogyan eddig is.

David Griffin, a New Orleans Pelicans vezetője szerint akkor láthatjuk meg az igazi Zion Williamsont, amikor elég egészséges lesz ahhoz, hogy képes a saját játékát hozni, amiben többet van nála a labda és többet játszik a gyűrűvel szemben, mint annak háttal. Nála nem az a legfontosabb, hogy egy-egy játékelemben fejlődjön, hanem az, hogy egészséges tudjon maradni, és akkor a fejlődés is jönni fog. Amit eddig csinált, azt történelmi hatékonyság mellett tette, és ezek csak azok a dolgok, amiket a legkevésbé szeret megtenni a pályán. Ez nem a fejlődését szolgálja, csak lehetőséget ad neki, hogy a pályán lehessen tartani.

A Pelicans részben azért is szerezte meg Steven Adamst, mert nagyszerű zárásokat ad, és ezzel segítheti Williamsont a labdás játékoknál, illetve abban is, hogy labda nélkül befusson a gyűrű felé. Griffin nem tartja igazságosnak, hogy játékosát beskatulyázzák erőcsatárnak és centernek, mivel amikor draftolták, pont amiatt voltak igazán izgatottak, hogy poszttól függetlenül használható. El tudják képzelni, hogy egy napon a hagyományos értelemben vett kiscsatár poszton fog játszani, ellenük is fog védekezni, és meg fogja oldani.

További hír a Pelicans háza tájáról, hogy Brandon Ingram 5 éves, 158 millió dolláros szerződése utolsó éve is fix, a játékosnak és a csapatnak sincs rá opciója.

Az Oklahoma City Thunder úgy döntött, hogy nézők nélkül kezdik el a szezont. A jelenlegi trendek a koronavírussal fertőzöttek és a kórházi ellátásra szorulók számának növekedését mutatják Oklahomában. Hónapokon keresztül dolgoztak azon, hogy lehessenek szurkolók a meccseiken, de most úgy vélik, hogy azzal segíthetik a leginkább a vírus terjedésének a lassítását, ha nem engednek be senkit sem a nézőtérre. Továbbra is figyelemmel kísérik a helyi adatokat, és azok függvényében döntenek majd, hogy mikor térhetnek vissza a nézők.

Több kisebb igazolás történt az elmúlt egy napban. Adrian Wojnarowski és Zach Lowe (mindketten ESPN) közösen számolt be róla, hogy Jared Dudley egy évre ismét aláírt a Los Angeles Lakershez. A 35 éves játékos 2,6 milliót fog keresni, ami az ő esetében a veterénminimum. Rondae Hollis Jefferson a Minnesota Timberwolves csapatánál folytatja, szerződéséről egyelőre nem ismertek a pontos részletek. Elie Okobo is új csapatot talált magának, ő a Brooklyn Netsnél folytatja.

Gerald Green visszatér Houstonba. Tim MacMahon (ESPN) értesülései egy évre írt alá a veteránminimumért. Szerződése nem garantált, az edzőtáborban kell kiharcolnia magának egy helyet a keretben. Szintén az edzőtáborra kapott szerződést Max Strus a Miami Heatnél, illetve Tyler Cook a Minnesota Timberwolvesnál. Dakota Mathias pedig two-way megállapodást kötött Philadelphiában.

Az idei draft 52. helyén kiválasztott KJ Martin többéves szerződést írt alá a Houston Rocketsnél. Még egy második körös szignózott: Vernon Carney Jr. 4 éves, szinte teljesen garantált szerződést kapott a Charlotte Hornetstől. Bobby Marks (ESPN) szerint az idei második körös választottak közül az övé lesz a legtöbb garantált pénz.

Eddig is lehetett róla tudni, de Shams Charania (The Athletic) tájékoztatása alapján most lett hivatalos, hogy a Philadelphia 76erstől megszerzett Zhaire Smith szabadlistára került a Detroit Pistonsnál.

A végére Stephen Curry maradt. Pár nappal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy a Golden State Warriors sztárja bemutatta az új cipőjét, azóta viszont újabb érdekes részletek derültek ki. A játékos, valamint az Under Armour közösen létrehoz egy saját márkát Curry Brand néven. Az új márka egyik célja, hogy visszaadjon a közösségnek, és ehhez fűződő célokat tűztek ki maguk elé. 2025-ig szeretnének legalább 20 olyan helyet létrehozni, ahol biztonságosan lehet kosarazni, szeretnének legalább 125 olyan programot támogatni, ami a fiatal sportolókat segíti, legalább 15,000 edzőnek munkalehetőséget teremteni, és legalább 100,000 fiatalra hatással lenni a tevékenységükkel.

Ez a cikk az Y-Shift munkatársainak támogatásával készült el.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus