Hírmorzsák 2021-01-22 (10:30)

Kevin Porter Jr.-t szinte a semmiért veszi át a Cavstől a Houston. Michael Porter Jr. és Cody Zeller is visszatérhet. Markelle Fultz sérülése bedöntötte a Magic támadójátékát. Alex Lenre a Wizards csaphat le. Anthony Davistől nem jönnek a pontok, a gólpasszok viszont igen. A játékvezetők belátták, hogy tévesen állították ki Draymond Greent. A liga új protokollja miatt törölték a Memphis meccseit.

Az ESPN forrásai jelentették, hogy a "balhés" Kevin Porter Jr.-t elcseréli a Cleveland, a vevő fél pedig a Houston Rockets lesz - azonban nagyjából a semmiért veszik át a 2019-es elsőkörös játékost a texasiak, mert az ESPN szerint egy top-55 védett jövőbeli második körös pick lesz az ellenértéke. Porternek személyes problémái voltak/vannak a Cavsnél, legutóbb azon akadt ki, hogy az öltözőben a most igazolt Taurean Prince-nek adták a helyét, őt pedig "elpakolták" máshova - de magánügyei miatt (ittas vezetésért, baleset okozásáért, töltött lőfegyver, illetve marihuána birtoklásáért tartóztatták le novemberben...) egyelőre amúgy sem áll csapata rendelkezésére. J. B. Bickerstaff vezetőedző szerint ők mindent megtettek azért, hogy valahogy egyenesbe hozzák a játékos dolgait, remélik, hogy megoldódnak a problémái - több olyan Twitter-üzenete is volt Porternek, amit utólag törölni kellett a tartalmuk miatt, fejben régebb óta nincs egészen rendben.

Egy másik Porter Jr., Michael viszont közel áll a visszatéréshez: a Denver Nuggets fiatalja december 29-e óta nem játszhatott a koronavírus miatt, elkapta a fertőzést és még csak most került ki az egészségügyi protokoll alól - ezt jelentették Adrian Wojnarowski forrásai. Még egy vizsgálaton át kell esnie, hogy megnézzék, minden rendben van-e vele, így az még nem biztos, hogy ma este a Phoenix Suns ellen már visszatér-e, de az valószínű, hogy az ötmeccses túra valamelyik találkozóján újra pályára kerülhet.

Szintén visszatérhet Cody Zeller, a Charlotte Hornets centere, aki még a december 23-ai szezonnyitón sérült meg - eltört a keze, akkor 4-6 hetet jósoltak neki, úgy tűnik, hogy szerencsére az előbbi jön be. Zeller hivatalosan már "valószínűleg játszik" besorolást kapott a Hornets pénteki, Chicago elleni összecsapására, sőt, James Borrego vezetőedző szerint perclimit sem szükséges - az viszont még kérdés, hogy rögtön a kezdőbe kerül-e Bismack Biyombo helyére, vagy egyelőre a padról érkezik majd.

Nem számíthatnak viszont Markelle Fultz visszatérésére az Orlandónál, a fiatal irányítóval ott voltak Kelet elejében a szezon első meccsei után, azonban mióta ACL-szakadást szenvedett, gyakorlatilag szétesett a támadójáték és nem tudnak meccset nyerni. Terrence Ross, a gárda dobógépe mondta erről, hogy Fultz játéka, ahogy ő átlátta a pályát, ahogy ő mozgatta a többieket és hozta a döntéseket, szabta a ritmust, az nagyon hiányzik nekik és még nem jöttek rá, hogy ezt hogyan tudják pótolni - nincs megoldásuk, de dolgoznak rajta, mert muszáj valamit kitalálniuk. Állítólag egyébként az is felmerült a csapatnál, hogy mivel Fultz mellett a másik fiatal reménységük, Jonathan Isaac is hosszú időre kidőlt, így lehet, hogy tankolniuk kellene

A Toronto Raptors nemrég kitette a keretéből Alex Lent, a hírek szerint pedig a centerre a Washington Wizards csaphat le - a fővárosiak az egész szezonra elvesztették Thomas Bryantet és nagy szükségük lenne egy magasemberre, ez a "pótlék" pedig Len lehet. 

A hajnali Bucks-Lakers rangadóhoz kapcsolódik, hogy Anthony Davis sorozatban ötödször is 20 pont alatt maradt, utoljára január 11-én, Houstonban jött ez fölé - a magasember azt mondta erről, hogy nagyon rosszul játszik, nem dobja be a helyzeteit, nem tud eredményes lenni büntetőből, ezen most már mindenképpen változtatni akar. Ilyen széria nem nagyon szokott vele előfordulni, úgyhogy javulnia kell, de az tény, hogy a passzjátéka ezzel együtt feljavult - most például hat gólpasszt osztott ki, az utolsó három percben hármat jegyzett és mindháromból clutch triplát dobtak a társak, úgyhogy ezzel viszont elégedett. Mint mondta, nagyon "összeomlik" körülötte a festék, amikor ott megkapja a labdát, neki pedig jól kell olvasnia a helyzetet és a megfelelő helyre kilőni a labdát, ezek most ülnek - egyébként még soha korábban nem fordult vele elő olyan, hogy egy ilyen szoros végjátékban ennyi gólpasszt adjon. Azt is hozzá kell tenni, hogy a mostani hat asszisztjából öt is triplát "csinált" és az előző három találkozón összesen 18 gólpasszt jegyzett - LeBron James azt mondta erről, hogy mióta Davis a Lakersben játszik, sokkal többet duplázzák az ellenfelek, most különösen sokszor találkozik ilyennel, így megmutathatja a passzjátékát, amit ő ugyan ismer, de a világ talán még kevésbé.

Szintén hajnali sztori, hogy Draymond Greent 17 játékperc után kiállították két technikaival, mert a másodiknál a játékvezető nem tudta, hogy nem vele, hanem James Wisemannal ordibál a GSW játékosa. Az esetről Steve Kerr azt mondta, hogy Ben Taylor játékvezető később odament hozzá és bevallotta, hogy ez hiba volt, a másik bíró, John Butler nem értette az esetet és azt hitte, hogy Green neki üvölt. Ezzel együtt Kerr szerint most olyan rosszul játszottak, hogy bár Green az egyik legfontosabb játékosuk, de nem a kiállítás miatt kaptak ki.

Arról már tegnap este beszámoltunk, hogy a Memphis Grizzlies három további mérkőzését elhalasztották, az ESPN pedig úgy tudja, hogy ez már annak az eredménye, hogy a liga máshogy kezeli a koronavírus-helyzetet, mint eddig. A korábbiakban megengedték a csapatoknak, hogy a pozitív tesztet produkáló játékost elkülönítsék és ha a protokoll szerint volt nyolc bevethető emberük, akkor le kellett játszani a meccset, most viszont az NFL-hez hasonlóan inkább lezárták még az edzőközpontot is és úgy döntöttek, hogy ez a legbiztosabb megoldás - egy hét pihenő mindenkinek, addig nem lehet játszani, vagy edzeni. A Grizzliesnél elvileg csak Jonas Valanciunas tesztje lett pozitív, a többiek eddig nem kerültek be a protokoll alá, egyes források szerint a liga éppen ezt látva döntött úgy, hogy ne vicceljünk, álljunk meg.

Az NBA-ben az utóbbi egy hétben 502 koronavírus-tesztből 11 játékos mintája lett pozitív, úgyhogy szigorítottak is az előírásokon, idegenben senki nem hagyhatja el a hotelt a meccseken és az edzéseken kívül, illetve nem fogadhatnak vendéget sem.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus