Hírmorzsák 2021-03-27 (11:00)

Drummondot és Aldridge-ot is kivásárolták, a Lakers, illetve a Heat lehet az új állomáshelyük. Az idei volt minden idők legaktívabb deadline-ja. Több játékost elengedtek, Paul Reed G-Liga MVP normál szerződést kapott a 76erstől. TJ Warren idén nem játszik, Jaren Jackson Jr. igen, LaMelo Ball talán. Anthony Davis már edzhet, de még óvatosan. Schröder és Oubre sem biztos, hogy hosszabbít csapatával. A Nuggets bevállalja a luxusadót, Bradley-t nézegetik. A Boston minden orlandóira ráment, Ainge szerint sikerült felrázni a Celticset. Lou Williams elgondolkodott a visszavonuláson. Harden szerint teljesen reális, hogy MVP legyen idén. 

Andre Drummond és a Cleveland Cavaliers útjai hivatalosan is elváltak, miután a csapat kivásárolta a korábbi kétszeres All-Star centert. Amint lekerül a waiverről, megegyezhet új csapatával - az NBA-ben dolgozó vezetők szerint a Lakers és talán a Knicks a legesélyesebb a leigazolására, de a Clippers, Celtics, Hornets és a Nets is érdeklődik iránta. Drummond 17.5 pontot és 13.5 lepattanót átlagolt februárig, amikor Jarrett Allen miatt kivették az aktív rotációból. Koby Altman GM külön kiemelte Drummond professzionalizmusát, ahogyan ő és képviselői kezelték ezt a helyzetet és sikerült mindenkinek megfelelő megoldást találni - játékosként is mindig a legjobbját adta, így maximálisan tisztelik mint embert és mint játékost is. A center a kiültetése után is végig a csapattal volt, meccseken az edzők között ült és folyamatosan segítette társai és a stáb munkáját. 

LaMarcus Aldridge és a San Antonio Spurs is megegyezett a kivásárlásról, itt már konkrét számadatok is vannak: Shams Charania szerint 7.25, Adrian Wojnarowski szerint 5.8 millió dollárt adott fel a korábbi hatszoros All-Star magasember. Chris Haynes (Yahoo! Sports) szerint Aldridge a Heattel, Lakersszel, Clippersszel és Netsszel fog tárgyalni, egyelőre a Miami tűnik befutónak. Korábbi csapata, a Trail Blazers is érdeklődött, de minimális az esélye, hogy visszatérjen Portlandbe. 

A Real GM stábja utánaszámolt, és az idei deadline volt minden idők “legforgalmasabb” zárónapja: 16 cserében 23 csapat és 46 játékos volt érintett - mindegyik számadat rekord. 

Több játékost is elengedtek csapataik a cserehatáridő végén, vagy azt követően: Jalen Lecque (Pacers), Meyers Leonard (Thunder), Jabari Parker (Kings), Gorgui Dieng (Grizzlies) is új csapat után nézhet. Pár játékos viszont szerződést kapott: Cam Reynolds 10 napos szerződést kötött a Spursszel, Oshae Brissett pedig a Pacerstől kapott ugyanilyen kontraktust. A Pistons Tyler Cooknak már a második tíznapost tervezi megadni. 

A 76ers fontos lépést tett, a two-way kontraktussal rendelkező Paul Reednek rendes szerződést adtak - ezt azért kell kiemelni, mert a 21 éves, atletikus erőcsatárt nemrég a G-League MVP-jévé választották. A 2020-as drafton 58. helyen húzott fiatal 22 pontot és 11 lepattanót átlagolt és az Első Védőötösbe is beválasztották. Az ő two-way helyét egy másik újonc, Mason Jones kapja meg. 

Indianából nem érkeztek jó hírek, a Pacers bejelentette, hogy TJ Warren már biztosan nem tér vissza ebben a szezonban - a tavalyi buborékban parádésan játszó kiscsatárt idén január ötödikén műtötték fáradásos lábközépcsont-töréssel. Charlotte-ban viszont óvatosan bizakodnak, Mitch Kupchak GM szerint nem mondtak le arról, hogy LaMelo Ball még ebben a szezonban visszatérjen. Ugyanakkor nem fogják kockáztatni a hosszútávú egészségét, ha nincs 100%-os állapotban - még abban az esetben sem, ha a Hornets bejutna a playoffba vagy a play-inbe. 

JJ Redick saroksérülését egy ideje már nem-műtéti úton kezelik, új csapata, a Dallas pedig nem is erőlteti a bemutatkozását. Rick Carlisle szerint halad a gyógyulás, Donnie Nelson elnök szerint pedig mindent megbeszéltek Redickkel és akkor csatlakozik a csapathoz, amikor ő úgy érzi, hogy rendben van - annyit is elmondott neki Redick, hogy Luka Doncic az egyik kedvenc játékosa. 

Anthony Davis zöld utat kapott az orvosoktól, nagyobb intenzitással végezhet dobóedzéseket, labdavezetéses gyakorlatokat és poszt-specifikus tréningeket - Frank Vogel vezetőedző azonban hozzátette, hogy nagyon messze van még a visszatéréstől a vádli- és Achilles-gondokkal küzdő magasember. A Grizzlies magasembere, Jaren Jackson Jr. április folyamán visszatérhet meniszkusz-szakadásából - ezt a klub szakmai elnöke, Zach Kleiman közölte. 

A Lakersnél Dennis Schröder hosszabbítása is folyamatosan napirenden van, és lehet, hogy a Kyle Lowry-féle cseremizéria miatt a német irányító még többet fog kérni. Ősszel kétéves, 33.4 millió hosszabbítást dobott vissza, mert hosszabb és éves szinten magasabb fizetést szeretne. 

Ha már meghiúsult cserék, két érdekesség. A Boston Celtics eredetileg Nikola Vucevic-re ment rá, több elsőkörös picket ajánlottak érte, és közel voltak a megállapodáshoz, amíg a Bulls nem ajánlott még többet. Aaron Gordon iránt is érdeklődtek, de érte sokat kért a Magic, így végül a harmadik spílert, Evan Fourniert vitték.

Sam Amick (The Athletic) arról írt, hogy a Toronto Raptors úgy gondolta a tárgyalások egy pontján, hogy nagyon közel vannak a megegyezéshez a Philadelphia 76ersszel, már az is megvolt, hogy az egyik ellenérték, Danny Green melyik harmadik csapathoz kerül, ám végül a Sixers úgy döntött, inkább George Hillt igazolják le. 

Danny Ainge, a Celtics szakmai vezetője beszélt arról, hogy mivel napi szinten ott van edzéseken és beszél a játékosokkal, edzőkkel, pontosan érzi a frusztrációt, hogy valami nem működik - szerinte ez nem újdonság, az összes csapatánál érezte játékosként és edzőként, vezetőként is. Ezért is igyekezett szerezni egy olyan játékost, aki segíthet felpörgetni a csapatot, és Evan Fournier képes erre. Arról is szót ejtett, hogy a tavalyi 4. után idén mindössze 24. helyen állt a csapat a védőmutatókban, ez is közrejátszott abban, hogy Daniel Theist elcserélték. A Boston egyébként elsőre idegenben verte a Milwaukee-t, bár még Fournier nélkül. 

A Denver Nuggets vezetősége be fogja vállalni a luxusadót, ha szükséges, erről beszélt Zach Lowe (ESPN). A Denver hagyományosan kerüli a plusz költségeket, de ha a bajnokesélyes csapathoz ez kell, akkor nem fognak habozni - a közeljövőben Michael Porter Jr..nak és Aaron Gordonnak kell új kontraktust adniuk. A Nuggetshoz tartozó infó, hogy Mike Singer (Denver Post) úgy tudja, hogy érdeklődnek a Miamiból Houstonba cserélt Avery Bradley iránt, ha a texasiak kivásárolják. 

Kelly Oubre Jr. iránt nagy volt a kereslet a deadline-kor, de Bob Myers GM elmondta, hogy nem akarták elcserélni, és nagyon reméli, hogy a kiscsatár nyáron hosszabbít a Warriorsszal. Szerinte Oubre remek munkát végez és bár a szabályok miatt semmit nem ígérhet, de a csapat szertené őt a hosszú távú terveiben látni. Oubre nem sűrűn nyilatkozik, de pár napja elmondta, hogy még senki sem kereste meg a hosszabbítással kapcsolatban. Tudja, mik az értékei, és ezek alapján ő nem cserejátékos, ennél sokkal komolyabb szerepet is kaphat máshol. Myers erről annyit mondott, hogy sokáig dolgozott játékosügynökként, tudja, hogy minden játékos kezdeni szeretne, meg fogják találni erre a megoldást. 

Lou Williams csütörtök este elgondolkodott a visszavonuláson, miután a Clippers elcserélte Atlantába Rajon Rondóért. Lou-Will az Instán értekezett arról, hogy mindent odaadott a csapatnak az elmúlt években, aztán egyszer csak bumm, mindennek vége. Szerencsére a LAC-drukkerektől rengeteg megbecsülést kapott és így arra tudott fókuszálni, mit hoz a jövő. Úgy érzi, még bőven maradt a tankban és megtiszteltetésnek tekinti, hogy az otthonában folytathatja karrierjét. 

Zárásként James Hardenről is essen szó, a ma hajnali 44 pontos meccse után kérdésre válaszolva elmondta, hogy MVP-nek érzi magát, de nem akar kampányolni maga mellett - a számai önmagukért beszélnek, a csapat folyamatosan nyer, ennyit tud mondani. Annyit tett hozzá, hogy szeretné, ha nem lennének sérülések és minden MVP-esélyes végigjátszhatná a szezont - sajnálja, hogy tucatnyi éljátékost kell nélkülöznie a szurkolóknak. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus