Hírmorzsák 2021-05-01 (11:00)

LeBron James visszatért, ellenben kikapott a Lakers. Jayson Tatum 60 pontos karriercsúcsától hangos a liga. Kemba Walkert a biztonság kedvéért inkább pihenteti a Celtics. Steve Nash lehet a legesélyesebb az Év Edzője címre? LaMelo Ball közel a visszatéréshez. Anderson Varejaóval tárgyal a Cleveland. A legfrissebb játékosmozgások.

A Sacramento ellen térhetett vissza a Lakers ikonja LeBron James, aki mint ismert március 20-án sérült meg, miután az atlantai Solomon Hill ráesett a bokájára. A közel negyven napos kényszerszünet karrierje eddigi leghosszabb kihagyása volt, ám az NBA legutóbbi játéknapján a Kings ellenében már újra ott volt a parketten. A kezdő ötösben helyet kapva nem is játszott rosszul, 31 perc alatt 16 pont, 8 lepattanó és 7 gólpassz került a neve mellé, 6/12-es mezőnymutatóval, ám a triplavonalon kívülről öt kísérletéből mindössze egyetlen trojkája hullott a gyűrűbe. A mérkőzést végül az állami rivális nyerte 110-106 arányban. „Nyilvánvalóan számoltunk azzal, hogy nem élete formájában fog visszatérni, hisz mint mindenki másnak, így neki is időre van szüksége ahhoz, hogy újra felvegye a játék ritmusát” - mondta Frank Vogel az arany-lilák vezetőedzője.

Káprázatos mérkőzést hozott a Boston és a San Antonio találkozója, s habár az első félidőben még úgy tűnt, hogy a Celtics egy hatalmas pofonba szalad bele, végül 32 pontos hátrányból is felállva harcolták ki előbb a hosszabbítást, majd nyerték meg az összecsapást többek között Jayson Tatum ihletett, 60 pontos karriercsúcsának köszönhetően. „Ez egy különleges este volt. Fantasztikus megosztani az örömöm azokkal, akikkel napról-napra együtt dolgozom. A legjobb persze az, hogy több mint harmincpontos hátrányból felállva nyertünk, s ebből mindenki kivette a részét. Az ilyen meccsek kellenek ahhoz, hogy csapatként előrébb léphessünk” - nyilatkozta a lefújást követően Tatum.

Kemba Walker ellenben nem léphetett pályára a Spurs ellen, mint arra emlékezhetünk a Celtics hátvédje néhány napja a Charlotte-al szembeni összecsapáson kapott az oldalához, majd rohant az öltözőbe, így most Jayson Tatum sziporkázását csak a kispadról nézhette. „Őszintén szólva nem igazán tudom megmagyarázni ezt a problémát. Egyszerűen fájdalmat érzek az oldalamban” - ecsetelte a történteket Walker, aki az orvosok szerint egyszerűen meghúzta magát, így pihenésre van szüksége. A közelgő rájátszást szem előtt tartva pedig a massachusettsiek nem kockáztatnak, épp ezért várhatóan még a csapat következő meccsén sem számolnak vele.

A szezon lassan közelít az alapszakasz végéhez, ennek kapcsán pedig a játékosok egyéni elismerései mellett, immáron az Év Edzője cím várományosai is a hírek középpontjába kerülnek. A döntés vélhetően nem lesz egyszerű, hisz Monty Williams tizenegy év után vezeti utószezonba a Phoenix Sunst, miközben Quin Snyder Jazzje folyamatosan stabil teljesítményt nyújt, és akkor még nem szóltunk a két New York-i trénerről, a Knickst felélesztő Tom Thibodeau-ról valamint a Brooklynnal a keleti konferencia első helyéért harcban levő Steve Nash-ről. Sokan úgy vélik, hogy éppen utóbbi lehet majd a befutó, már csak azért is, mivel a folyamatos sérülések sújtotta keretét forgatva, mindig sikerül megtalálni azt az ötöst, amellyel az élmezőnyben tudnak maradni.

A Charlotte szurkolói jó híreket kaptak a csapattól, miszerint LaMelo Ball játéka a questionable, azaz kérdéses besorolásba esik a Hornets május 1-i Detroit elleni összecsapásán. Április közepén már mi is beszámoltunk róla, hogy a soron következő CT-vizsgálat azt mutatta ki, hogy összeforrt a törött csont az újonc csuklójában, és miután egy specialista is megvizsgálta a sérült testrészt, arra a döntésre jutottak, hogy a hátvéd megkezdheti a komolyabb edzésmunkát. Akkor hivatalos tájékoztatás hiányában, Adrian Wojnarowski (ESPN) erősítette meg, hogy ez akár azt is jelentheti, hogy a visszatérésére is belátható időn belül sor kerülhet.

Shams Charania, a The Athletic újságírója jelentette, hogy a Cleveland a napokban nagy valószínűséggel aláír Anderson Varejaóval, aki utoljára 2017-ben játszott a ligában, akkor a Golden State Warriors csapatát erősítve, ám mint köztudott, korábban tizenkét évig szerepelt a Cavaliers színeiben. A hír pillanatok alatt megosztotta a sportág közvéleményét, többen tudni vélik, hogy a háttérben valamiféle pénzügyi tranzakció lehet, de az is felmerült, hogy az ohióiak csupán lehetőséget akarnak biztosítani számára arra, hogy az ő mezükben vonulhasson vissza.

A legfrissebb játékosmozgások között szemezgetve a Sacramento Kings two-way kontraktust kínált Louis Kingnek, aki az idei szezonban a G-League-ben szerepelve 13,7 pontot, 4,9 lepattanót és 3 gólpasszt átlagolt a Westchester Knicks szerelésében. Eközben a Cleveland a szezon hátralevő részére szerződtette Mfiondu Kabengelét, a Philadelphia 76ers pedig Anthony Tolliver részére nyújtott ugyanilyen megállapodást.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus