Hírmorzsák 2021-06-28 (10:30)

Trae Young MRI-re megy. Giannis szerint Middleton a legnagyobbakat idézte, Kevin Huerter szerint nem fognak pánikolni. Leonard nem játszik az ötödik meccsen. Billups a Blazers vezetőedzője - egy újságíró szerint Lillard cserét kérhet? Penny Hardaway is jelölt Orlandóban. Dennis Lindsey lemondott Utahban, tanácsadóként marad. Jamahl Mosley-t két csapat várja interjúra. Jalen Brunson és Lonzo Ball lehet a Knicks célpontja, Randle-t hosszú távon akarják megtartani. Kanada erős csapattal készül az olimpiai selejtezőre. Michael Malone szerint a tulajdonos, Jokics és ő is mindent beletesz, hogy bajnok legyen a Denver. Visszavonult a görög kosárlabda és az Euroliga legendája. 

Drámai összecsapáson vesztette el a pályaelőnyt az Atlanta Hawks, de ami ennél is rosszabb, az addig remekül játszó Trae Young a harmadik negyed végén szerencsétlenül lépett rá Sean Wright játékvezető lábára egy kitámasztásnál és megsérült a jobb bokája. Bár az eset után vissza tudott térni, érezhetően nem volt egészséges, 12 perc alatt egyetlen kosarat szerzett, és hétfőn MRI-re fog menni, illetve többféle kezelésben fog részesülni. Young annyit mondott, hogy fáj a lába, ami borzasztóan frusztrálja, mert játékának fontos része a sebesség, és jelenleg nem tud olyan gyorsan mozogni a pályán, ahogy szeretne. 

A meccs hőse Khris Middleton lett, aki az első három negyedben 18 pontot dobott, a negyedikben pedig megállíthatatlanul dobálta a nehéz hármasokat és tempókat, és végül 38 egységgel zárt. Az egyébként szintén 30 pont fölé jutó Giannis Antetokounmpo szerint amit ma látott tőle, az egyszerűen hihetetlen, nagyon egyszerűen fog fogalmazni: Middleton a legnagyobbakat idézte. Vannak pillanatok, amikor tudják, hogy egyszerűen elzárásokat kell adni társának, mert a labdát akarja, és ez egy ilyen időszak volt - ilyenkor a csapat tudja, hogy “el kell takarodni” az útjából, odaadni a labdát, és Middleton be fogja vinni őket a célba. Mike Budenholzer annyit tett hozzá, hogy játékosa nehezen érzett rá a ritmusra, de utána nagyon örült, hogy Middleton nem az ellenfélnél játszik. 

Bár a Hawksnál kicsit csalódottak az eredmény miatt, Kevin Huerter a sajtótájékoztatón gyorsan emlékeztetett mindenkit, hogy az előző körben, a 76ers ellen ugyanígy elvesztették otthon a harmadik meccset és 1-2-re álltak, akkor jól reagáltak a kihívásra és most már ismerős nekik a szituáció. 

Hivatalos, hogy Kawhi Leonard nem léphet pályára a Suns-Clippers párharc ötödik mérkőzésén, nélküle kell megpróbálnia életben maradni a Los Angelesnek. Chris Haynes (Yahoo! Sports) úgy tudja, hogy a repülés különösen nem tesz jót a sérült jobb térdének, így lehet, hogy a pálya szélén sem lesz ott. 

A klub bejelentése után biztossá vált, hogy Chauncey Billups lesz a Portland Trail Blazers vezetőedzője - a korábbi kiváló játékos ötéves szerződést írt alá a csapattal, az ötödik év csapatopciós, írta meg a részleteket Adrian Wojnarowski (ESPN). Eleve ő volt az első számú jelölt, de az 1997-es szexuális zaklatási ügyét alaposan kivizsgáltatta a franchise, és csak azután ajánlották fel a munkát, miután a független szakértők nem találtak semmi terhelőt. Billupsot kedden mutatják be a csapatnál, és a gárda azt tervezi, hogy tapasztalt edzői stáb felállításával segíti majd a munkáját.

Chris Haynes úgy tudja, hogy bár korábban Damian Lillard támogatta Billupsot, nem tudott az 1997-es esetről, ezért jelenleg bizonytalan, hogy hogyan is áll hozzá az új szakvezetőhöz. Twitteren egyébként vitába keveredett egy kommentelővel, aki felkérdezte, hogy miért támogatja Billupsot - annyit válaszolt, hogy nem tudott róla, mivel 7-8 évesen még nem olvasott újságokat. Haynes úgy tudja, hogy az előzmény zavarja a sztárt, és továbbra sem tiszta, hogy a Portland hogyan építhet bajnokesélyes csapatot, ezért nem lepődne meg, ha Lillard váratlanul cserét kérne. 

Egy másik korábbi kiválóság is visszatérhet az NBA-be: Shams Charania (The Athletic) jelentette, hogy a gárda korábbi All-Star irányítója, Penny Hardaway nagyon komoly jelölt az Orlando Magic vezetőedzői pozíciójára - a 49 éves, NCAA-ben kiválóan dolgozó szakember helyzetét nehezíti, hogy nemrég hosszabbított a Memphis Egyetem csapatával 2026 nyaráig. A Magic eddig nem siette el az edzőkeresést, eddig Willie Green (Suns) és Charles Lee (Bucks) esetében kértek lehetőséget interjúra, és Wes Unseld Jr. (Nuggets) is kalapban van három eddigi orlandói segédedzővel (Tyrone Corbin, Pat Delany, Steve Hetzel) együtt. 

Átalakul a Utah Jazz menedzsmentje, az eddigi első számú szakmai döntéshozó, Dennis Lindsey félig-meddig családi okok miatt (négy gyermeket nevel a feleségével) hátralép, és mostantól tanácsadói pozícióban segíti a csapat munkáját - közleményében elmondta, hogy már évek óta érlelődik benne a döntés, most érzi úgy, hogy jó pillanatban tudja átadni az irányítást. Eddigi helyettese, Justin Zanik lép a helyére, a vezetőedző Quin Snyder véleménye továbbra is nagy súllyal esik latba a döntéshozatalnál, de Wojnarowski szerint Ryan Smith tulajdonos más változtatásokat is eszközöl majd a menedzsmentben - Danny Ainge várhatóan szerepet fog kapni. 

Jason Kidd érkezése után biztossá vált, hogy a másik vezetőedző-jelölt, Jamahl Mosley nem kíván tovább segédedző maradni, Marc Stein (NY Times) szerint a Washington Wizards és az Orlando Magic is engedélyt kért a Dallastól, hogy tárgyalhasson vele a vezetőedzői pozícióról. 

Tom Thibodeau nyilatkozott a Knicks terveiről, és egyértelművé tette, hogy támadásban akarnak nagy fejlesztést végrehajtani: nem csak jó hárompontos-dobókat, de labdavezető-szervező típusú játékosokat is meg akarnak szerezni. Thibs azt mondta, hogy a meglévő több elsőkörös draftjogukkal felfelé és lefelé is cserélhetnek, vagyis a draftról vagy a jogok felhasználásával a piacról is erősíthetnek. Marc Berman (NY Post) írta meg, hogy az elnök, Leon Rose régóta kedveli a dallasi Jalen Brunson játékát, akinek édesapja, Rick Brunson korábban négy évig dolgozott Thibodeau edzői stábjaiban Chicagóban és Minnesotában, a másik jelölt pedig Lonzo Ball lehet, mivel Lavar Ball nagyon támogatná, hogy fiai New Yorkba, valamelyik nagyobb piacú csapathoz kerüljenek. 

Julius Randle korlátozott szabadügynök lesz a nyáron, és a Knicks egyelőre csak egy négyéves, 106 milliós szerződést tud ajánlani, amit viszont a játékos várhatóan nem fog elfogadni, sokkal valószínűbb egy 1+1 éves szerződés - 2022 nyarán kiléphet a kontraktusból, és mivel addigra a New Yorknál lesznek a Bird-jogai, ötéves szupermaxot kaphat. Ian Begley (SNY) szerint a klub egész szezonban azon dolgozott, hogy megfelelő ajánlatot tegyen le az asztalra, és nem fognak garasoskodni, mert mindenkit lenyűgözött a csapatnál Randle fejlődése és a gárda iráni elkötelezettsége. 

A héten zajlanak az olimpiai selejtező-tornák négy helyszínen (Kanada, Litvánia, Horvátország, Szerbia) hat-hat válogatottal, és a tornák győztesei jutnak ki Tokióba. Kanadában a házigazdák csapata Nick Nurse irányításával, illetve RJ Barrett, Andrew Wiggins és Luguentz Dort vezetésével készül arra, hogy megelőzze Törökországot, Görögországot, Kínát, Uruguay-t és Csehországot. A csapatban rajtuk kívül is több jelenlegi vagy korábbi NBA-játékos kapott helyet, többek között Nickeil Alexander-Walker, Cory Joseph, Dwight Powell, Trey Lyles, Andrew Nicholson, Mychal Mulder és az egykori 1/1, Anthony Bennett. 

Michael Malone arról beszélt, hogy nagyon várja, hogy a 14.6 milliós játékosopció felett diszponáló Will Barton visszatérjen a csapathoz, mert rettentő fontos láncszeme a Denvernek, nem csak a pályán, de az öltözőben és az edzéseken is igazi vezér. Malone arról is szót ejtett, hogy a Suns elleni kiesést követően ő, Nikola Jokics és a tulajdonos Stan Kroenke leült egy italra, amiből kétórás beszélgetés kerekedett - Malone szerint mindenki rettentően le volt törve a szezon alakulása miatt, de a beszélgetés úgy alakult, hogy a végén mindenki azt mondta, hogy jövőre mindent bele kell tenni a csapatba, mert akkor meg tudják nyerni a bajnoki címet. 

Végül pedig egy karrier végéről is hírt kell adnunk, 21 éves profi pályafutását zárja le az Euroliga történetének legtöbb pontot és legtöbb gólpasszt jegyző játékosa, a görög Vasszilisz Szpanulisz. A 39 éves hátvéd háromszor nyert Euroligát, mindháromszor a Final Four legértékesebb játékosa lett, és a egyébként bedobott mezőnykosarakban, büntetőkben és kiharcolt faultokban is az örökranglista élén áll. Az NBA-ben a 2006-07-es szezonban fordult meg 31 meccs erejéig a Houston Rocketsban, de összeveszett Jeff Van Gundy vezetőedzővel a játékidején, illetve úgy érezte, hogy a Rockets átverte a szerződésével (kevesebbet keresett, mint Európában). 2007 nyarán San Antonióba cserélték, de ott kérte, hogy bontsák fel a szerződését - a következő évtizedben a vb-ezüstérmes, Európa-bajnok spíler az egyik, ha nem a legjobb játékos volt, aki nem az NBA-ben kosarazott. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus