Hírmorzsák 2021-09-28 (12:00)

Michael Porter Jr. a maximumért hosszabbított Denverben. Deandre Ayton bízik az idő előtti hosszabbításban. Zion Williamsont megműtötték a nyáron. Bradley Beal még nem vette fel az oltást. Andrew Wiggins és Kyrie Irving szerint is magánügy az oltás kérdése. Klay Thompson lehet, hogy csak januárban tér vissza. Jason Kidd szeretné, ha Luka Doncic jobban bízna a társaiban. Damian Lillard úgy gondolja, hogy idén is versenyképesek lesznek. Kawhi Leonard szeretne visszatérni a szezon során. Giannis Antetokounmpo be akarja dobni a büntetőit. Daryl Morey szerint a CBA világosan fogalmaz, mit is kezdhetnek Ben Simmons helyzetével. A Bulls elkötelezett Zach LaVine irányába. John Wall dicsérte a Rockets profizmusát. Kevin Love próbál pozitív hatást gyakorolni a Cavaliersnél. Karl-Anthony Towns rengeteget fogyott, amikor elkapta a vírust. DeMar DeRozan azt hitte, hogy a Lakers számára ő a prioritás.

Megegyezett egymással Michael Porter Jr. és a Denver Nuggets, a játékos 5 évre az újoncszerződés után adható szupermaxért írt alá, ami elérheti akár a 207 millió dollárt is, de ha idén nem felel meg az ehhez szükséges feltételeknek, akkor is 172 millió dollárt kaphat. Ahhoz, hogy Porter jogosult legyen a nagyobb maximumra, be kell kerülnie valamelyik All-NBA csapatba a szezon végén.

Deandre Ayton még nem kapta meg az idő előtti hosszabbítást a Phoenix Sunstól, de a szavaiból az derült ki, hogy arra számít, hogy ez megtörténik az idény kezdete előtt. Azt akarja, hogy befejezzék azt, amit elkezdtek, és bajnoki címet nyerjenek. Mikal Bridges is jogosult az idő előtti hosszabbításra, viszont James Jones szavaiból ítélve ez nem biztos, hogy meg fog történni: a Suns szakvezetője arról beszélt, hogy most csak az edzőtáborra koncentrálnak, és arra, hogy készen álljanak az alapszakaszra, és majd akkor foglalkoznak ezzel, amikor eljön ennek az ideje.

Szintén a Phoenix Sunshoz kapcsolódó hír, hogy Devin Booker elkapta a koronavírust. Tegnap a csapat csak annyit közölt, hogy a játékos bekerült az NBA egészségügyi és biztonsági protokollja alá, és nem kívánnak többet közölni, viszont a játékos maga erősítette meg, hogy megbetegedett.

Az edzőtáborok kezdete előtt médianapot tartottak, így az alábbi hírek zömmel ezeken az eseményeken hangoztak el. Arról külön is beszámoltunk, hogy Zion Williamson lábában még a nyár folyamán eltört egy csont, ami után meg kellett műteni, de David Griffin elmondása alapján a New Orleans Pelicans fiatal sztárja készen fog állni az alapszakasz kezdetére. Williamson kapott a jövőjét firtató kérdéseket is, amire elmondta, hogy sehol máshol nem lenne szívesebben, szereti New Orleanst. Amikor arról faggatták, hogy milyen a viszonya Griffinnel, akkor kifejtette, hogy természetesen vannak olyan dolgok, amikben nem értenek egyet, de ez a világon minden emberi kapcsolatra igaz, és jól kijönnek egymással.

A Washington Wizards médiaeseményén derült ki, hogy Bradley Beal is azon játékosok közé tartozik, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást – gondolkodik azon, hogy beoltassa magát, de eddig ezt személyes okok miatt nem tette meg. Nem érez külső nyomást emiatt, mert nem hiszi, hogy bárki is nyomást helyezhetne másra amiatt, hogy mit csinál a saját testével. Senkire sem lehet ráerőltetni az oltást, ahogyan azt sem lehet senkinek sem mondani, hogy itt az ideje oltakozni. Úgy gondolja, hogy az embereknek maguktól kell eljutni erre a pontra, miután utánanéztek a dolgoknak és kényelmesen érzik magukat amiatt, hogy beadassák maguknak. Erősen gondolkodik ő is, hogy felvegye az oltást, mivel a liga iránymutatásai és protokolljai megnehezíti az életüket, és arra próbálja sarkallni őket (az oltatlanokat – a szerk.), hogy azt érezzék, meg akarják kapni az oltást, de a végén majd megbeszéli a családjával, hogy mi számukra a legjobb, és ezt követően hoznak egy döntést. Beal ezt követően magyarázatot követelt arra, hogy miért lesznek sokan úgy is koronavírusosok, hogy megkapták az oltást, és szerinte nevetséges, hogy csak arra jó az oltás, hogy általa kisebb eséllyel kerül valaki kórházba.

Beal amiatt maradt le az olimpiáról, hogy bekerült az egészségügyi és biztonsági protokoll alá, és most megerősítette, hogy meg is fertőződött akkor, de ez nem jelenti azt, hogy ne kaphatná el újra. A szervezetében kifejlődtek az antitestek, úgyhogy kisebb erre az esélye, de így is előfordulhat, hogy újra elkapja, ahogyan azok a játékosok, edzők és stábtagok is, akik az oltás felvétele ellenére is lemaradnak az edzőtábor kezdetéről ligaszerte, mert megfertőződtek. Megérti mindkét oldalt, vannak olyan emberek, akik nagyon betegek lehetnek a vírustól, de ő a saját bőrén csak azt tapasztalta, hogy elvesztette a szaglását. Mindenki máshogy reagál rá, ahogyan néhányan az oltásra is rosszul reagálnak, csak erről senki sem szeret beszélni. Mi történik akkor, ha egy játékos megkapja az oltást, majd azt követően nem tud játszani, vagy komplikációk lépnek fel? Vannak ilyen esetek is, de Beal úgy érzi, hogy ezekről nem beszélnek annyit, mert csak minimális számban fordulnak elő.

Andrew Wiggins is hasonló témakörben kapott kérdéseket, akinek a helyzete annyiban speciálisabb, mint amilyenben Beal van, hogy ő a San Franciscoban hozott szabályozások értelmében jelen állás szerint lemarad a Golden State Warriors hazai mérkőzéseiről. Amikor erről kérdezték, röviden annyit válaszolt, hogy ez az ő személyes problémája, és nem másoké. Nem érzi magát kényelmetlenül amiatt, hogy mekkora figyelmet kapott a döntése, magabiztos a hitével kapcsolatban, és azzal is, hogy mit tart jónak, illetve rossznak. Továbbra is azt fogja tenni, amiről azt hiszi, hogy helyes.

Bob Myers érdekes választ adott a Wiggins helyzetét firtató kérdésekre, ő ugyanis abban hisz, hogy teljes lesz a csapatuk, arra készülnek, hogy vele együtt vághatnak neki az idénynek, és nem foglalkozik a feltételezésekkel. Érti, hogy miért kérdezik erről, az emberek miért foglalkoznak ezzel, de mindennel a maga idejében fognak foglalkozni, és ezt teszik minden nap. Myers megismételte, hogy magabiztos azt illetően, hogy teljes lesz a csapatuk.

Stephen Curry úgy gondolja, hogy végső soron ez Wiggins döntése, nem másé. Mindannyian reménykednek benne, hogy megfelelően tájékozódott, és helyes forrásokat használt azelőtt, hogy meghozta a döntését. Reménykednek benne, hogy bevethető lesz, és bíznak abban, hogy a megfelelő irányba mozdulnak el a dolgok a jelenlegi állásról. Curry elmondta, hogy megvan a magánvéleménye, ő azon van, hogy a csapata számíthasson rá, követi az előírásokat is, de mindenkinek más a helyzete, és mindenkinek olyan döntést kell hoznia, amiről úgy érzi, hogy saját magának és a családjának is a legjobb.

Andre Iguodala Wiggins védelmére kelt. Elmondta, hogy ő ugyan felvette az oltást, és van egy nézőpontja a dologgal kapcsolatban, de tiszteletben tartja, hogy csapattársának egy másik nézőpontja van, és azt is értékeli, ahogy csapattársa látja az életet. Wiggins olyasfajta ember, akit a végsőkig tudna támogatni, és bízik benne, hogy megoldást találnak, és úgy gondolja, hogy fognak is.

Klay Thompsont természetesen az állapotáról kérdezték, és elmondta, hogy ne számítson senki se arra, hogy az Achilles-műtétét követő 12 hónapon belül pályára léphet, vagyis leghamarabb november végén, december elején térhet vissza az érzése szerint. A Warriorsnál elmondták, hogy nagyon óvatosak lesznek vele, és Bob Myers inkább a januárt lőtte be, hogy valamikor akkor térhet vissza Thompson. Steve Kerr annyit tett hozzá, hogy az az egy biztos, hogy hazai meccsen fog visszatérni játékosa.

Kyrie Irving Zoomon jelentkezett be a Brooklyn Nets médianapján, mivel személyesen nem vehetett azon részt a New Yorkban lévő szabályozások miatt. Elmondta, hogy számára magánügy az, hogy felveszi-e az oltást, és szeretné, ha ez így is maradna. Tudja, hogy olyan közegben él, ahol ez sokakat foglalkoztat, de mégis szeretné ezt az egészet privát ügyként kezelni, a megfelelően kezelni a csapatával, és kidolgozni egy tervet. Noha ezen a napon nem lehetett jelen személyesen, ez nem jelenti azt, hogy bármilyen limitje lenne annak, hogy mennyit számíthat rá a csapata. Kevin Durant annyit mondott erről, hogy ez Irving döntése, de bíznak benne, ahogyan abban is, hogy valamikor a szezon során teljes lesz a csapatuk.

James Harden még nem írta alá az idő előtti hosszabbítását, őt ezzel kapcsolatban kérdezték. Elmondta, hogy számára nem a pénz a kérdéses, viszont éppen elég olyan csapatban játszott már, amelyikkel idő előtt elbukott, úgyhogy az a célja, hogy most olyan csapatot építsenek, amelyik éveken keresztül képes lesz a legmagasabb szinten is versenyezni. Ha bajnoki címet nyer New Yorkban, akkor különben sem kell aggódnia a pénz miatt, mert akkor az egyébként is jönni fog.

Az ESPN készített egy kisebb felmérést a csapatok stábtagjai között. Egy veterán segédedző kikelt magából amiatt, hogy nem kötelezik a játékosokat az oltás felvételére, és úgy gondolja, hogy mindenkinek haragudnia kellene azokra, akik nem adatták még be az oltást. Egy nyugati konferenciában dolgozó erőnléti edző attól tart, hogy elkapja valamelyik játékostól a vírust, majd hazaviszi azt a gyenge és idős szüleihez, akik esetleg belehalnának a fertőzésbe. Szerinte ugyanazokat az előírásokat kellene a játékosokra is alkalmazni, mint az edzőkre. Egy másik erőnléti edző azokra hívta fel a figyelmet, akiknek asztmás kisgyerekük van, mivel ők nem adathatják be a gyereküknek az oltást a koruk miatt, de egy esetleges fertőzés akár végzetes is lehetne számukra. Baxter Holmes (ESPN) forrásai szerint jelenleg körülbelül 40 olyan játékos van a ligában, akik nem vették fel az oltást.

Még mindig oltások: a kanadai szabályozások lehetővé teszik, hogy oltás nélküli vendégjátékosok is szerepelhessenek az országban, így a Toronto Raptors ellenfeleinek nem kell játékost nélkülözniük külön szabályozás miatt.

Jason Kidd arra emlékeztette Luka Doncic-ot, hogy bízhat a csapattársaiban is, nem kell mindent egyedül csinálnia. Nem tudja, hogy anno Picasso figyelmét felhívták-e arra, hogy használhatja az összes színt a palettán, de Doncic számára ott lesznek a társai, segíteni fogják őt. Kidd nagyon izgatott amiatt, hogy együtt dolgozhat a „fiatal Picassoval”, akinek a festményei eddig is fantasztikusak voltak, és innentől csak jobbak lesznek. Doncic elmondta, hogy a pályán és azon kívül is sok mindenben kell még fejlődnie, és az is ezek között van, amit újdonsült edzője kiemelt, úgy gondolja, hogy igaza van.

Kidd kitért Kristaps Porzingisra is, vele kapcsolatban egyszerű elvárásokat fogalmazott meg, azt akarja, hogy kosárlabdázó legyen. Nem fogja arra limitálni, hogy csak triplákat dobáljon, azt akarja, hogy Porzingis legyen az, aki ő valójában, csinálja a gyűrű felé történő leválásokat, dobjon középtávolikat, üsse le a labdát. Azt akarja, hogy a pálya minden pontján kényelmesen érezze magát, Kidd pedig fegyverként gondol rá, aki túlságosan is jól dobja ahhoz a középtávolikat, hogy ne vállalja el azokat. Porzingis is elmondta, hogy úgy érzi, ismét a saját játékát játszhatja, többször kaphatja meg a labdát a gyűrűnek háttal. Az elmúlt időszakban rengeteget használták arra, hogy csak területet nyisson és triplákat dobjon, de ez nem az ő játéka. Sok mindent tanult, alkalmazkodott a játékával az akkori helyzethez, de várja már, hogy végre a legjobb módon fogják őt használni. Doncic is kitért rá, annyit mondott, hogy láthatóan jobb formában van Porzingis, mint tavaly volt, különösen mentálisan van jobb állapotban. Most úgy látja, hogy jól érzi magát a csapattársa, amikor együtt játszanak, és úgy gondolja Doncic, hogy Porzingisnek nagyszerű szezonja lesz.

Damian Lillard úgy gondolja, hogy az elmúlt években mindig versenyképes csapatuk volt, és ez idén sem lesz másképp. Természetesen az előző szezon végén szerette volna azt látni, hogy fejlődik a keretük, azt akarta, hogy javuljon annak az esélye, hogy bajnokok lesznek, és megvoltak az ezzel kapcsolatos beszélgetéseik a nyár folyamán, hogy mi is lenne a megfelelő következő lépés. Azzal a hittel vág bele ebbe az idénybe, hogy ez meg fog történni. Sok mindent elértek már csapatként és franchiseként, ugyanakkor abba a csapdába sem akartak esni, hogy azért csinálnak valamit, hogy elmondhassák magukról, hogy csináltak valamit. Ilyenkor az a cél, hogy valami olyasmit tegyenek, amitől valóban jobbak is lesnek, javulnak az esélyeik, de nem várta azt, hogy hirtelen megszerzik Kevin Durantet.

Természetesen Lillard is megkapta a maga kérdését oltásügyben, és elmondta, hogy könnyű döntést hozott, amikor beadatta magának. Sok olyan ember van a családjában, akik közel állnak hozzá, és akikkel szereti tölteni a szabadidejét, és nem fogja veszélybe sodorni az életüket. Gyerekként is mindig megkapta az oltásait, az egyetem megkezdése előtt is kapott oltásokat, és azokról sem tudott többet, mint a mostani vakcinákról.

Kawhi Leonard elmondta, hogy miért döntött amellett, hogy aláír 4 évre a Los Angeles Clippershez, és miért nem 1+1 évre szerződött csak, hogy 2022 nyarán aláírhasson 5 évre nagyobb pénzért. Mint mondta, ennek több oka is volt, egyrészt az a célja, hogy ebben a szezonban még pályára lépjen, és ha csak 1+1 éves szerződése lenne, akkor lehet amellett döntene, hogy inkább kiüli az idényt. Be akarta biztosítani magát, emellett nem akarta hallgatni egy egész éven át a jövőjét firtató kérdéseket, ahogyan az újságírók az egész szezon folyamán azt találgatják, hogy a nyáron elhagyja-e a Clipperst. Most még nem tudják megmondani, hogy mikor térhet vissza, egyelőre egy napokban gondolkodnak, végzi a rehabilitációját. Amikor tudni fogják, hogy mikor léphet ismét pályára, akkor a nyilvánosság is értesülni fog erről.

Giannis Antetokounmpo azt emelte ki, hogy a Milwaukee Bucks hozzáállása, illetve a csapata vezéreként az ő hozzáállása is azon alapul, hogy nem elégedtek meg azzal, amit eddig elértek. Tudják, hogy a többi csapat le akarja majd őket nyomni, de készen fognak állni a kihívásra. Az egyéni céljaival kapcsolatban elmondta, hogy változatlanul ugyanaz, még jobb akar lenni, nem tűzte ki maga elé azt, hogy MVP vagy Év Védője akar lenni, csak azzal foglalkozik, hogy jobb legyen, és ha ezt végrehajtja, akkor ezek is jönnek majd. Eddigi is ezt csinálta, így jutott el idáig, és nem érzi azt, hogy az eddiginél kisebb teher nyomná a vállait. Élvezi, hogy ők a bajnokok, de most is ugyanaz a súly nyomja, hogy legyen jobb. Ők a 2021-es bajnokok, most viszont ismét csak ők a Milwaukee Bucks, akikben senki sem hisz, akikről senki sem hiszi, hogy ismét megcsinálhatják.

Két dolgot azért kiemelt, hogy miben kell fejlődnie. Be akarja dobni a büntetőit, és úgy gondolja, hogy be is kell dobnia a büntetőit. Ahhoz, hogy meccseket nyerjenek, szükség lesz erre is, mert sok nagy meccs vár rájuk, amik ezen dőlhetnek el. Ha egy dolgot választhatna, hogy miben kell javulnia, akkor az ez lenne, egyébként pedig a dobásblokkolás lenne a másik, mert minden egyes helyzetben kereste eddig annak a lehetőségét, hogy blokkoljon egy dobást, ha kell, ha nem.

A Philadelphia 76ers sajtótájékoztatóján Daryl Morey-t természetesen Ben Simmons jövőjéről kérdezték, miután a csapat hivatalosan is bejelentette, hogy a játékos nem fog megjelenni az edzőtáborban. A szakvezető tömör választ adott, szerinte a kollektív szerződés elég világosan fogalmaz arról, hogy mi a teendő ilyenkor. Ugyanezen az eseményen Tyrese Maxey is megszólalt, aki cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a képviselői szeretnék őt „kimenekíteni” Philadelphiából, és nem is tudja, hogy honnan jött ez az egész.

Ime Udoka nem tudott személyesen részt venni a Boston Celtics eseményén, mivel korábban pozitív tesztet produkált koronavírusra, és a tegnapi napot még karanténban kellett töltenie. Udoka teljesen jól van, tünetmentes, és a tegnapi már a 10., azaz utolsó napja volt a karanténban.

Arturas Karnisovas elmondta, hogy a Chicago Bulls elkötelezett Zach LaVine irányába, és még hosszú ideig a csapatnál akarják őt tartani. Úgy hiszik, hogy a szezonközi és a nyári mozgásaik is ezt mutatják, hogy szeretnének köré építeni. LaVine elmondta, hogy sokat jelent számára, hogy ezt hallja, és nagyon izgatott is amiatt, hogy milyen változásokon ment keresztül a Bulls kerete, és várja a szezon kezdetét is, mert sokat kell még bizonyítaniuk.

John Wall dicsérte a Houston Rockets professzionális hozzáállását, ami a csapathoz érkezése óta töretlen. Mint mondta, a két fél közösen jutott arra a következtetésre, hogy mindenkinek az lenne a legjobb, ha új csapatot találnának Wallnak, és ugyan nem könnyű most neki ebben a helyzetben, de az a feladata, hogy tanítsa a fiatalokat a Rocketsnél, viselkedjen vezérként.

Kevin Love elmondta, hogy a Cleveland Cavaliersnek nagyon fiatal csapata van, de ettől függetlenül próbál pozitív hatást gyakorolni a csapaton belül. Biztostani akarja, hogy minden pozitív mederben zajlik, ameddig a Cavaliers mezét viseli. A kivásárlás fel sem merült, ez csupán spekuláció, amin csámcsoghatnak az emberek, de ő egy pillanatig sem gondolkodott ebben. Ha valaki képes pozitív irányba befolyásolni egy csapat teljesítményét, akkor annak játszania kell és játszani is fog. Próbálja a legjobb énjét hozni és a lehető legtöbb percet kiérdemelni, és bízik az edzőjében. Koby Altman szerint az a céljuk, hogy egészségesen és a pályán tartsák Love-ot, és annyi lehetőséget kapjon, amennyi alatt a leghatékonyabb játékát tudja hozni.

Karl-Anthony Towns a Sports Illustratednek mesélt arról, hogy a koronavírus hatására mintegy 50 fontot (22,5 kg) fogyott, és olyan volt az alkata, mint mondjuk D’Angelo Russellnek, vagy a Timberwolves többi hátvédjének. Sok nehézségen ment keresztül, és nem akar magáról rossz képet festeni, de előfordult a szezon során, hogy 40 pontot dobott egy meccsen, de nem tudott örülni, fejben ott sem volt, és amikor a tükörbe nézett, elgondolkodott azon, hogy ő egyáltalán az az ember, aki valójában lenni akar, és akarja.e egyáltalán folytatni. Most viszont készen áll, felőle ma is kezdődhetne a szezon, testileg és lelkileg is készen áll rá, felkészült, nagyon keményen dolgozott a nyáron.

Bill Oram, Shams Charania és Sam Amick (mindhárman The Athletic) számolt be arról, hogy DeMar DeRozan sokáig abban a hitben volt, hogy a Los Angeles Lakers számára prioritás az ő megszerzése a nyáron, LeBron James kétszer is találkozott vele, illetve telefonon is tartották a kapcsolatot, de idővel az lett az érzése, hogy James és a Lakers között nincs is kommunikáció vele kapcsolatban. A Lakers valójában Damian Lillard és Bradley Beal kettőséből szerette volna megszerezni az egyiket, és miután egyikükre sem mutatkozott esély, Buddy Hield mellett kötelezték el magukat, majd ekkor jött képbe Russell Westbrook. Ugyanebből a cikkből derül ki, hogy a Kings nagyon rossz néven vette azt, ahogyan a Lakers kihátrált a Hield-cseréből, fel voltak háborodva ezen. Oram, Charania és Amick közös munkájából az is kiderül, hogy Westbrook a távozása előtt próbálta meggyőzni arról Bradley Bealt, hogy ő is hagyja ott a fővárosiakat.

A The Athletic közölte azt is, hogy Frank Vogel szerződését csak egyetlen évvel toldották meg, a mostani megállapodása a 2022/23-as idény végéig szól. A csapat felállásával kapcsolatos várakozások pedig arról szólnak, hogy Anthony Davis centerben fog kezdeni, mellette LeBron James és Russell Westbrook helye biztos, míg a maradék két pozíciót valószínűleg Wayne Ellington és Trevor Ariza viszi el, de ebbe még Talen Horton-Tucker beleszólhat.

Az Oklahoma City Thunder edzőtáborában vehet részt Rob Edwards és DJ Wilson is, miután mindketten meghívást kaptak oda. Shaq Harrison aláírta a nem garantált szerződését a Philadelphia 76ersnél. Anthony Tarke szabadlistára került a Detroit Pistonstól.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus