Hírmorzsák 2021-10-21 (10:00)

Jonas Valanciunas új szerződést kapott. LeBron James és Anthony Davis is megvédte Russell Westbrookot. Doc Rivers nem szereti, hogy folyton Ben Simmonsról kérdezgetik a játékosait. Ligaszerte többen is azt gondolják, hogy a Pelicans nem tudott Zion Williamson sérüléséről. Zach LaVine szerint ez az év egészen más lesz a Bulls számára. Kihatott Jaylen Brown légzésére a koronavírus. Bradley Bealt minden meccsen győzködik az ellenfelek, hogy igazoljon hozzájuk. Új szereplő léphet be a mérkőzések közvetítésébe. 50 játékost már megnevezett az NBA a liga történetének 75 legnagyszerűbb kosarasából.

A New Orleans Pelicans bejelentette, hogy 2 évvel és 30,1 millióval megtoldotta Jonas Valanciunas szerződését. A Memphis Grizzliestől nyáron megszerezett center megállapodása eredetileg 2022 nyaráig szólt, és hasonlóan jártak el az esetében, mint azt tették egy évvel ezelőtt Steven Admasszel, akinek a szerződését szintén az alapszakasz első meccse előtt meghosszabbították már.

LeBron James és Anthony Davis is megvédte Russell Westbrookot, miután az irányító bemutatkozása a Los Angeles Lakersben nem sikerült túl jól. James annyit mondott újdonsült csapattársának a Golden State Warriors elleni vereséget követően, hogy menjen haza és nézzen meg egy vígjátékot, csináljon valami olyat, ami mosolyt csal az arcára. Westbrook túlságosan is szigorú magával szemben, ezért azt is megmondta neki, hogy ne legyen ilyen, mivel csak egy meccsről van szó. Davis felidézte, hogy anno neki sem ment tökéletesen az első Lakersben lejátszott meccsén a játék, és ezt követően James hozzá is hasonlóan viszonyult, és ezt el is mondta az irányítónak.

A Philadelphia 76ersnél csapatvacsorát tartottak, miután New Orleansba utaztak, hogy oldják a keretben lévő feszültséget, amit legutóbb az szított fel, hogy Doc Riversnek haza kellett küldeni Ben Simmonst a csapat edzéséről. Rivers a csapatvacsorával kapcsolatban elmondta, hogy a játékosai rendben vannak, az egyetlen nem normális dolog, aminek ki vannak téve, hogy a média folyton Simmonsról kérdezi őket. Számukra csapatként viszont ez az egész a kosárlabdáról szól, hogy együtt növekedjenek, és ezzel jó munkát végeztek a játékosai – a 76ers 117-97-re nyert a Pelicans otthonában. Nekik most kell játszaniuk, de Simmonsra nem számíthatnak. Rivers továbbra is azt szeretné, ha az irányító játszanak, mert ez a dolga.

Jake Fischer (Bleacher Report) arról írt, hogy a ligában sokan gondolják úgy, hogy a New Orleans Pelicansnál egészen addig nem tudtak Zion Williamson sérüléséről és műtétjéről, amíg meg nem jelent a csapat edzőtáborában, ugyanakkor az újságíró értesülései szerint ez nem igaz, a játékos és a csapat egyeztetett a sérülésről már a nyáron is.

Az átalakult Chicago Bulls győzelemmel indított, ami után Zach LaVine elmondta, hogy ez az év egészen más, mint az előző volt, és csak előre tekintenek. Új csapatuk és új mentalitásuk van, és izgatott amiatt, hogy ki tudták harcolni a győzelmet. Billy Donovan szerint az emberek évek óta láthatják, hogy LaVine milyen dobásokat süllyeszt el, és hogy mikre képes a pályán, ezek a képességei mindig is megvoltak, viszont most más szemüvegen keresztül látja a játékot. Mást és máshogyan kommunikál, mint korábban, mivel máshogy látja a dolgokat, és ez a megszerzett tapasztalataiból fakad – mint ismert, LaVine is tagja volt az olimpiát nyerő Team USA keretének.

Ha már szóba került az amerikai válogatott, folytassuk is velük, ugyanis kinevezték az edzőjüket a novemberi világbajnoki selejtezőikre. A főleg G Ligás kosarasokból összeálló válogatottat Jim Boylen fogja irányítani, a legfőbb segítői pedig Ty Ellis és Othella Harrington lesznek. Ez a kinevezés semmiben nem befolyásolja azt, hogy ki fogja irányítani a csapatot a világbajnokságon és az olimpián.

A G Ligához kapcsolódik, hogy Lance Stephenson szerződést írt alá a fejlesztőligával, így ő is kiválasztható lesz annak az október 23-án tartott draftján.

Jaylen Brown annak ellenére is 46 pontos karriercsúcsot ért el a szezonnyitón, hogy nem sokkal a New York Knicks elleni mérkőzés előtt került ki a karanténból, miután koronavírusos volt. A játékos még a mérkőzés előtt mondta el, hogy a megbetegedése nem volt tünetmentes, és a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a légzésére is kihatott, ezért erre most jobban oda kell figyelnie, és szükség esetén inhalátort is fog használni. A Boston Celtics háza táján ez nem egyedi eset, tavasszal Jayson Tatumnak is hasonló segítséget kellett igénybe vennie, miután visszatért a megbetegedése után.

Bradley Beal Kevin O’Connornak (The Ringer) mondta el, hogy gyakorlatilag minden meccsen akad valaki az ellenféltől, aki elkezdi őt arról győzködni, hogy igazoljon hozzájuk, játsszanak együtt. Olyan érzés ez, mintha megint az egyetemek között kellene válogatnia, és jó érzés, hogy ennyien szeretnék őt a csapatukban tudni, ugyanakkor nehéz is, mert így nem látja tisztán, hogy mit is akar ő. Beal azt is elmondta, hogy kifejezetten tetszik neki, hogy milyen lépéseket tett a nyáron Tommy Sheppard GM, és úgy épített új csapatot, hogy nem adtak fel komoly értékeket, jövőbeli draftjogokat. O’Connor cikkéből az is kiderül, hogy Wes Unseld Jr. kinevezése előtt Beal és az edző arról is beszélgetett, hogy a játékos szeretne valamivel kisebb szerepet támadásban, kicsit kevesebb dobást vállalni, hogy az egész szezonon keresztül bírja a terhelést. Az előző szezonban szinte mindent neki és Russell Westbrooknak kellett csinálni, most viszont sokan vannak, akiknek a kezébe lehet adni a labdát, így ő többször játszhat anélkül. Úgy érzi, hogy évek óta a mostani keretük a legmélyebb, és minden poszton van három bevethető játékosuk.

Ugyancsak a Washington Wizardshoz kapcsolódó hír, hogy a csapat lehívta Deni Avdija és Rui Hachimura 2022/23-as idényre szóló opcióját is.

Az NBA jelenlegi televíziós megállapodása 2025-ig szól, ezt követően viszont új szereplő léphet be az ESPN és a TNT 2002 óta tartó hegemóniájába, ugyanis a liga nyitott arra, hogy valamelyik sportfogadással foglalkozó oldallal is megállapodást kössön. Várhatóan a FanDuel, a DraftKings és a Caesars Sportsbook is licitálni fog, így a szurkolók ugyanazon a felületen is tudnák követni az eseményeket, amin fogadásokat kötnek arra. A licitálás várhatóan 2022-ben megkezdődik.

Az NBA elkezdte kihirdetni, hogy az általuk levezényelt szavazás alapján kiket fognak a liga történetének a 75 legnagyszerűbb játékosának tartani. Az első játéknapon az alábbi 25 játékost nevezték meg: Kareem Abdul-Jabbar, Giannis Antetokounmpo, Nate Archibald, Charles Barkley, Bob Cousy, Dave Cowens, Kevin Durant, Julius Erving, George Gervin, Hal Greer, James Harden, Elvin Hayes, Jerry Lucas, Moses Malone, Kevin McHale, George Mikan, Steve Nash, Dirk Nowitzki, Hakeem Olajuwon, Bob Pettit, Willis Reed, Oscar Robertson, David Robinson, Bill Russell, John Stockton.

A második játéknapon az alábbi 25 játékost nevezték meg: Paul Arizin, Rick Barry, Larry Bird, Wilt Chamberlain, Clyde Drexler, Tim Duncan, Patrick Ewing, Walt Frazier, Kevin Garnett, John Havlicek, Allen Iverson, Magic Johnson, Sam Jones, Michael Jordan, Karl Malone, Robert Parish, Chris Paul, Scottie Pippen, Bill Sharman, Isiah Thomas, Nate Thurmond, Wes Unseld, Bill Walton, Jerry West, James Worthy. A hátralévő 25 játékost ma este nevezik meg.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus