Hírmorzsák 2021-10-24 (12:00)

Michele Roberts is megszólalt Ben Simmons ügyében. Valószínűleg nem súlyos Norman Powell térdsérülése. Russell Westbrook nem pánikol a Lakers gyenge kezdése miatt. Wayne Ellington ma este sem kezdheti meg a szezont. Cade Cunnigham bemutatkozása még várat magára, nem utazott el a Pistons idegenbeli túrájára. Daniel Gaffordra úgy tekintenek a Wizardsnál, hogy ő a csapat magjának a része. Hamarosan teljesen átoltott lesz a Pelicans kerete. Megtartották a G Liga draftját.

Michele Roberts is megszólalt Ben Simmons helyzete kapcsán. Az NBPA vezetője Daryl Morey azon kijelentése kapcsán emelte fel a hangját, hogy a szakvezető néhány napja egy rádiós műsorban azt nyilatkozta, hogy készen áll akár 4 éven keresztül is kivárni arra, hogy megfelelő megoldást találjon Simmons helyzetének a megoldására. Roberts a felháborodottságát fejezte ki, szerinte egyáltalán nem nehéz azt elhinni, hogy Simmons mentálisan jelenleg nem áll készen arra, hogy játsszon. Mint mondta, a profi sportolóknak, és mindenki másnak is lehetnek nehéz időszakaik, amiből csak az idő múlásával lehet kilábalni. A játékosok szakszervezete mindenben támogatja és támogatni is fogja Simmonst, és ahogyan Tobias Harris is mondta, „tartsuk tiszteletben Simmons magánszféráját és biztosítsuk a támogatásunkról, adjuk meg neki az időt arra, hogy helyejöjjön”. Az senkinek sem szolgálja az érdekét, ha négy éven keresztül elnyúlik ez az egész.

Norman Powell ma hajnalban térdsérülést szenvedett a Phoenix Suns elleni mérkőzés második negyedében, és emiatt nem tudta folytatni a játékot. Adrian Wojnarowski (ESPN) értesülései szerint a Portland Trail Blazers játékosa megúszta súlyosabb sérülés nélkül, arról viszont egyelőre nincs információ, hogy kell-e mérkőzést kihagynia, és ha igen, akkor mennyit.

Russell Westbrook szerint korai pánikolni a Los Angeles Lakers gyengébb kezdése miatt. Sosem szokott szezon közben pánikolni, különösen nem annak a legelején, nincsen erre szükség, mivel nagyon hosszú az idény, és ilyenkor még senki nem nyer semmit. Természetesen szerencsés az, ha jól kezd egy csapat, mert akkor ettől is jól érzi magát az ember, de neki inkább az fekszik, ha a szezon előrehaladtával folyamatosan egyre jobb és jobb tud lenni, és biztosít mindenkit, hogy a csapata jobb lesz a szezon folyamán, ahogy egyre jobban összeszoknak a társaival.

Ugyancsak az aranysárga-lilákhoz kapcsolódó hír, hogy a combhajlítójával bajlódó Wayne Ellington továbbra sem kezdheti meg a szezont, ma este sem játszhat még, ugyanakkor Dave McMenamin (ESPN) értesülései szerint valamikor a hét folyamán visszatérhet a pályára.

A Detroit Pistons idei 1/1-ese, Cade Cunningham is maródi még, és ő el sem utazott a csapata hárommeccses idegenbeli túrájára sem a bokasérülése miatt. Dwane Casey elmondta, hogy hivatalosan day-to-day az állapota, de inkább otthon hagyták őt, hogy tudja nyugodtan végezni a rehabilitációját, és majd akkor fog pályára lépni, amikor készen áll erre és ehhez megfelelő állapotban lesz.

A Washington Wizards tulajdonosa, Ted Leonis elmondta, hogy azért kapott idő előtti hosszabbítást Daniel Gafford, mert úgy tekintenek a fiatal centerre, hogy ő a csapat magjához tartozik. Szerencsések, hogy van egy ilyen fiatal centerük, aki ennyire jól védekezik, és a puszta jelenléte miatt kétszer is meggondolják magukat az ellenfelek, hogy be merjenek-e törni mellette – hosszú-hosszú ideje nem volt már olyan játékosuk, aki ilyen méretekkel, képzettséggel és rugókkal rendelkezett, mint Gafford.

Andrew Lopez (ESPN) arról írt, hogy a New Orleans Pelicansnál még nincs minden játékos teljesen átoltva, ugyanakkor Willie Green elmondta neki, hogy mindenki kapott már legalább egy oltást, és a következő egy-két hétben az a két játékos is megkapja a második oltását, akik valamelyik kétdózisú vakcinának csak az első adagját kapták meg eddig.

Éjszaka tartották a G Liga draftját, ahol több érdekes név is feltűnt. Az első helyen az a Shamorie Ponds kelt el, aki a 2019/20-as szezonban 4 meccsen pályára lépett a Toronto Raptorsban two-way szerződésű játékosként, most pedig a Philadelphia 76ers partnere, a Delaware Blue Coats választotta ki őt. LiAngelo Ball végül csak kikötött a Charlotte Hornets partnerénél, a Greensboro Swarm csapatában, Lance Stephenson a Denver Nuggets partneréhez került, a Grand Rapids Goldhoz, míg Brandon Knight a Miami Heat partneréhez, a Sioux Falls Skyforce csapatához került. Dwyane Wade fia, Zaire Wade is elkelt a börzén, ő a várakozásoknak megfelelően a Salt Lake City Starsban folytathatja, azaz a Utah Jazz fiókcsapatánál – mint ismert, Dwyane Wade a Jazz résztulajdonosa.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus