Hírmorzsák 2021-10-27 (10:00)

Jokics, Davis és Porzingis is megsérült, de elvileg mindenki megúszta komolyabb probléma nélkül. James lába rendben lesz, de nem kockáztatnak vele. Zion és Siakam rehabja is jól halad, Cameron Payne viszont nem javul. Durant az amerikai kosárszövetség igazgatótanácsába került. RJ Barrett célja az Év Védőötöse. Az utolsó two-way hely is elkelt. Morey szerint pozitív irányba tart a Simmons-ügy. Billups nem elégedett a Portland akaratával. Lonnie Walker a Spursnél akar maradni. Meyers Leonard visszatérne, Quinn Cook orosz csapatnál. Nem Curry és Green csináltatta Thompson 77-es mezét. 

Kezdjük a sérülésekkel, sajnos több All-Star magasember is lábsérülést szedett össze, de a jó hír, hogy talán egyik sem súlyos. A regnáló MVP, Nikola Jokics védekezett Rudy Gobert ellen, amikor térdjeik ütköztek, a szerb center pedig láthatóan nagy fájdalmakkal azonnal elterült a parketten. Ez nem sokkal a félidő előtt történt, és bár a nagyszünetben Jokics kijött melegíteni, végül nem lépett már pályára – Michael Malone vezetőedző azt mondta, hogy még nem beszélt a szakemberekkel, de szerinte nem komoly a probléma, és Monte Morris is megerősítette, hogy Jokicsnak valószínűleg nem esett komolyabb baja. 

Anthony Davis a Spurs ellen a rendes játékidő végén Dejounte Murray-vel ütközött hasonló szituációban, a San Antonio pedig így egy 5 a 4 elleni helyzetből egyenlített ki – Frank Vogel rendesen fel is kérdezte a játékvezetőket, miért nem állították meg a játékot. Davis szerencsére tudta folytatni, a meccs után pedig azt mondta, hogy érzi a térdét, de tudott vele játszani, most kapott rá jeget, majd reggel meglátják, hogy mennyire fáj. Annyit tett hozzá, hogy nagyon tudatosan erősítette a lábait és az ágyék környéki izmokat az offszezonban, ami most kifizetődött, sokkal rosszabbul is végződhetett volna az eset. Kristaps Porzingis 20 játékperc után kéredzkedett le a Houston elleni meccsen, mivel elkezdett fájni a háta – Jason Kidd szerint nem veszélyes a dolog. 

A Lakers-meccshez kapcsolódik, hogy LeBron James nem lépett pályára, nem is próbálkozott a bemelegítéssel sem, Vogel szerint a hosszútávú célok miatt nem akarnak semmit erőltetni az esetében. Mint ismert, az előző meccsen a Grizzlies játékosa, Desmond Bane esett rá szerencsétlenül ugyanarra a jobb lábára, amelyre az előző szezonban Solomon Hill, de Vogel szerint ez az eset egyrészt közel sem tűnik annyira súlyosnak, másrészt nem rásérülés történt, James lábának másik részét érte behatás. 

Zion Williamson a tervek szerint halad a lábműtétjét követő felépüléssel. Willie Green vezetőedző szerint napról napra szemmel látható a javulás, mindig egy kicsit többet tud már megcsinálni a foglalkozásokon, tud már futni is – a hét végén, jövő hét elején lezajló vizsgálatokból derül ki, hogy pontosan hol is tart, de az előjelek jók. A Raptors All-Starja, Pascal Siakam végig dolgozta a tegnapi edzést, és a tervek szerint a G-Ligás Raptors 905 edzőtáborában vesz részt, ahol pótolni tudja majd a „rendes” edzőtáborban kimaradt munkát. Cameron Payne viszont egy kicsit tovább marad sérültlistán a vártnál, a Suns csereirányítója múlt héten szedett össze egy combhajlító-sérülést, ami elég lassan gyógyul, így valószínűleg csak jövő héten állhat munkába. 

Történt egy igazolás is: az Orlando Magic two-way kontraktust adott a hátvéd Mychal Muldernek, aki az előző évadot a Golden State Warriorsnál töltötte. Az igazolás azért is érdekes, mert ezzel mind a harminc csapat betöltötte mindkét two-way helyét

Kevin Durant és Sue Bird abban a megtiszteltetésben részesült, hogy beválasztották őket a Team USA igazgatótanácsába. A testületet 2024-ig továbbra is Martin Dempsey vezeti, az igazgatótanács tagja többek között Adam Silver helyettese, Mark Tatum, a háromszoros olimpiai bajnok Seimone Augustus, illetve az egyszeres ötkarikás győztes Jennifer Azzi és Harrison Barnes is. A válogatottat a korábbi híreknek megfelelően Grant Hill menedzseli majd, és az első feladata az lesz, hogy megtalálja Gregg Popvich utódját – a pletykák szerint Steve Kerr a legesélyesebb a szövetségi kapitányi posztra. 

A New York Postnak RJ Barrett elmondta, hogy az idei szezonban elkezdi magát felépíteni védőoldalon. A Knicks fiatal játékosa mindenkinek meg akarja keseríteni az életét, akivel szembe kerül, és azt tűzte ki célul maga el, hogy idővel beválasszák az All-Defensive első ötösbe. Tom Thibodeau vezetőedző hozzátette, hogy idén sokat kérnek Barrettől, de tudják, hogy képes megcsinálni. 

Jöjjön a szokásos Ben Simmons-hír. Daryl Morey arról beszélt az NBC Sportsnak, hogy nagyon komolyan veszik Simmons hátsérülését és mentális problémáit is, és mióta a játékos beszélt az edzőkkel és a csapattal, kifejezetten pozitív irányba tart a kapcsolatuk – ők hajlandóak mindent megadni, amire Simmonsnak szüksége van, hogy újra játékra képes állapotba kerüljön. A mentális erőre szüksége is lehet Simmonsnak, a ma hajnali, Madison Square Gardenben rendezett Knicks-76ers mérkőzésen a Knicks-drukkerek kezdtek rá többször is a „Hol van Ben Simmons?” rigmusra…

A Portland Trail Blazers új vezetőedzője, Chauncey Billups elég hamar az asztalra csapott, a Clippers elleni megsemmisítő vereséget követően azt mondta, hogy egy percig sem tűntek olyan csapatnak a pályán, mint amelyik kosárlabda-mérkőzést akar nyerni, és ez az igazán érthetetlen. CJ McCollum el is ismerte, hogy szétrúgták a valagukat, és 30 eladott labdával egy középiskolás csapatot se vertek volna meg, jobban oda kell figyelniük. 

A SA Express-Newsnak nyilatkozó Lonnie Walker contract yearben van, de a Spurs játékosa nem aggódik emiatt, bízik Istenben, és kifejezetten jól érzi magát a bőrében, a környezete is nagyon pozitív, így szerinte minden úgy fog történni, ahogy kell. Sokkal izgatottabb és éhesebb, mint bármikor, támadásban-védekezésben igekszik mindent kiadni magából és csak arra figyel, hogy Gregg Popovich mit kér tőle. Hosszú távon nem is kérdés, hogy San Antonióban képzeli el a jövőjét, amikor egy-egy üzletben ráköszönnek vadidegenek, akkor úgy érzi, hogy már ennek a közösségnek a része. 

Quinn Cook egy időre biztosan elköszön az NBA-től: a 2018-ban a GSW-vel, 2020-ban a Lakersszel bajnok cserehátvéd az orosz Lokomotiv Kubanyhoz írt alá, miután a Portland Trail Blazersnél nem fért be a 15 fős végső keretbe. Meyers Leonard viszont szeretne visszatérni, miután az előző szezonban napvilágot látott egy online videójáték közben készült felvétel, amin a játék hevében antiszemita kijelentéseket tesz. A Miami Heat elcserélte Oklahomába, ahol márciusban el is engedték, így jelenleg szabadon igazolható a magasember, aki elismerte, hogy hibát követett el, de ez leginkább a tudatlanságából fakadt, nem ismerte az általa használt kifejezések mélyebb jelentését – a nyáron rengeteg időt töltött a családjával zsidó közösségekben, ahol nagy szeretettel fogadták és sokat tanult. Végül egy érdekes igazolás: a Miami Heat G-Ligás csapata, a Sioux Falls Skyforce leigazolta Ron Artest III-öt – a 22 éves játékos a korábbi Év Védőjének (jelenlegi nevén Metta Sandiford-Artest) fia. 

Végül egy „félreértés” tisztázása: Steve Kerr elmondta az ESPN-nek, hogy Klay Thompson 77-es mezét nem Draymond Green vagy Steph Curry gyárttatta le, hanem maga Thompson csinált viccet a kimaradásából, a felszerelésekkel évtizedek óta foglalkozó munkatársuk segítségével.  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus