Hírmorzsák 2021-11-29 (11:00)

Enes Kanter nevet változtat. DeMarcus Cousins a Bucksba tart. Bogdan Bogdanovics legalább két hetet kihagy. Goran Dragic határozatlan ideig nem lesz a Raptors mellett. Stephen Curry felhúzta magát egy elmaradt fújás miatt, Steve Kerr régen látta ilyennek játékosát. Klay Thompson és James Wiseman a Warriors G Ligás csapatánál folytatja a rehabilitációját. Wendell Carter Jr. és Dewayne Dedmon is pénzbüntetést kapott. Isaiah Thomas remeklésével nyert az amerikai válogatott. John Wall kezdőként akar visszatérni, a Rockets ezt máshogy gondolja. Ben Simmons a 76ers csarnokában edzett a Timberwolves elleni meccs előtt.

Shams Charania (The Athletic) jelentette, hogy Enes Kanter jogilag megváltoztatja a nevét és felveszi a „Szabadság” nevet, innentől kezdve Enes Kanter Freedom néven ismerhetjük őt, a „Kanter” pedig mostantól a második keresztneve lesz. A játékos 2020-ban a buborékban is ezt a nevet viselte a hátán, amikor az NBA engedélyezte, hogy a játékosok egyszavas társadalmi üzeneteket szerepeltethessenek a mezükön a nevük helyén. Kanter, azaz Freedom az utóbbi időszakban többször is felszólalt Kínával szemben, emellett korábban Törökország politikai vezetőit is rendszeresen kereszttűz alá vetette. A Boston Celtics kosarasa emellett a mai nap folyamán megkapja az amerikai állampolgárságot is.

Reggel arról külön is beszámoltuk, hogy DeMarcus Cousins csapatot talált magának és a bajnoki címvédő Milwaukee Buckshoz igazol. Marc J. Spears (The Undefeated) értesülései szerint a center szombaton Las Vegasban vett részt privát edzésen a Bucks segédedzője, Darvin Ham dirigálása mellett, és ezt követően együtt is vacsorázott vele, Milt Newton segéd-GM-mel és Ryan Hoover játékosmegfigyelővel. Cousins a hírek szerint ma utazik Milwaukeeba, hogy aláírja a nem garantált szerződését. Spears arról is beszámolt, hogy az előző héten a Denver Nuggetsnél is járt edzésen a center, és egy másik nyugati csapat is érdeklődött iránta.

Az Atlanta Hawksnál Bogdan Bogdanovics és Cam Reddish is sérülten vállalta a játékot a minap a New York Knicks ellen, de mindketten rásérültek a bajaikra és nem tudták befejezni a találkozót. A hétvégén mindketten MRI-re mentek, aminek megvan az eredménye is, Bogdanovics bokaficam miatt legalább két hetet hagy ki, míg Reddishnél csuklóficamot mutatott ki a vizsgálat, az ő státusza day-to-day.

A Toronto Raptors bejelentette, hogy Goran Dragic személyes okok miatt határozatlan ideig nem lesz a csapat mellett. Bobby Webster GM a teljes támogatásukról biztosította a játékost, és hozzátette, hogy nem jelöltek ki arra dátumot, hogy mikor kell visszatérnie. Nick Nurse elmondta, hogy a szlovén irányító remek ember, elképesztően profi, rendkívül bölcs, és élvezi, hogy edzőként ilyen játékos van a környezetében. Dragic a szezon során csak ötször jutott szóhoz, október 25-e óta viszont csak egyszer, és ligaszerte nyílt titok, hogy egyik fél sem tervez hosszabb távra a másikkal.

A Golden State Warriors Stephen Curry újabb kiváló teljesítményére építve tudott nyerni a Los Angeles Clippers ellen, és a mérkőzésen kulcsfontosságú momentum volt, hogy a negyedik negyedben Curry kapott egy technikait, amiért hevesen reklamált egy elmaradt fújást. A játékos elmondta, hogy abban a pillanatban úgy érezte, faultolták őt, és a szabadjára engedte az érzéseit, ez feltüzelte őt és az egész csapatot is, a felszabaduló energiát pedig arra tudták fordítani, hogy kosarakat szerezzenek. Úgy érzi, hogy ebben jók, hogy az ilyen közjátékok nem vonják el a figyelmüket, éppen ellenkezőleg, most segítette őket. Curry a mérkőzésen megdöntött egyébként egy triplarekordot, mindössze 19 meccs elég volt neki, hogy elérjen 100 bedobott hármasig, ezzel átadta a múltnak a saját korábbi rekordját.

Steve Kerr elmondta, hogy hosszú ideje nem látta ilyen felbőszültnek Curryt, és hosszú ideje ő maga sem került ilyen állapotba, és kész csodaként éli meg, hogy ő nem kapott technikait, csak a játékosa. Úgy gondolja, hogy egyértelmű fault volt annál az esetnél, Curryben nagy a versenyszellem, és ha nem kap meg egy egyértelmű fújást, akkor az ki fog jönni belőle – ritkán tesz csak ilyet, de amikor tudja, hogy igaza van, előjön belőle ez az énje, és a benne lévő versenyszellem át tudja venni a józan esze feletti irányítást.

Ugyancsak a Warriorshoz kapcsolódó hír, hogy Klay Thompsont és James Wisemant is leküldték a G Ligás Santa Cruz Warriorshoz, a következő időszakban ott fognak edzeni, valamint folytatni a rehabilitációjukat. Wiseman még egyelőre nem végezhet teljes edzésmunkát, nem vehet részt az öt az öt elleni játékban, Thompson viszont megkötések nélkül dolgozhat.

Wendell Carter Jr. 35,000 dolláros pénzbüntetést kapott, amiért a játékvezetőnek hajította a szemüvegét az Orlando Magic Cleveland Cavaliers elleni mérkőzése hajrájában. A fiatal center egy nem befújt fault miatt húzta fel magát, tettéért ki is szórták őt. Dewayne Dedmon is büntetést kapott, ő 15,000 dollárt fizethet be a liga számlájára, amiért a Miami Heat Chicago Bulls elleni mérkőzésén kirúgott a nézőtérre egy ülőpárnát – tettéért őt is kiállították.

Isaiah Thomas vezérletével a Kuba elleni világbajnoki selejtezőjén nyerni tudott 95-90-re a Team USA. Thomas 21 ponttal vezette az amerikai válogatottat és 13,3 másodperccel a vége előtt az ő triplája döntötte el a mérkőzést. A mérkőzés után elmondta, hogy számára mindig megtiszteltetés válogatott színekben képviselni a hazáját, és bármikor hívják őt, menni fog. Jó kis csapat áll össze náluk egy remek edzői stábbal, és élvezte a játékot. Nagyszerű és nagyon kemény meccs volt ez a számukra. Mint ismert, a Team USA nagyrészt G Ligás kosarasokkal kell megvívja a selejtezőit.

Tegnap arról beszámoltunk, hogy John Wall szeretne ismét játszani, és ezzel kapcsolatos fejlemény, hogy találkozott a Houston Rockets illetékeseivel, ahol Shams Charania értesülései szerint kifejtette az irányító, hogy ő kezdeni akar és kezdő szerepet betölteni a csapatban. A Rockets ezzel szemben csereként számolna vele, amennyiben visszatérne a pályára, és amíg meg nem egyeznek erről, addig továbbra sem fog játszani Wall.

A végére pedig Ben Simmons maradt, akit a Philadelphia 76ers hétvégi, Minnesota Timberwolves elleni mérkőzése előtt a Wells Fargo Centerben láttak edzeni, és együtt dolgozott a csapat több edzőjével is. Noha többen arra számítottak, hogy a mérkőzésen is megjelenik a kispad mellett, végül nem várta meg, hogy ez milyen reakciót váltana ki a csapat szurkolóiból.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus