Hírmorzsák 2022-01-29 (10:00)

A Kings feladta, nem fog cserélni Ben Simmonsért, a csapat szerint nem lehet dűlőre jutni Daryl Morey-val. James Harden Phillybe igazolásától tart több együttes is, egyesek egyenesen tamparinget kiáltanak. A fogadóirodáknál már Joel Embiid a legesélyesebb az MVP-címre. A Knicks elcserélné Walkert, Fournier-t és Burksöt is. A Hawksnak mégsem kell Jerami Grant. A Pacers két elsőköröst akar Caris LeVert-ért. A csapatok a Spurst hívogatják Dejounte Murray és Derrick White miatt. Kitiltották a Philly csarnokából a Carmelo Anthonyt sértegető szurkolót. Nikola Jokics Wilt Chamberlain nyomában. 

Az ESPN forrásai szerint a Sacramento Kings nem próbálkozik tovább Ben Simmons megszerzésével. A kaliforniaiak voltak a legagresszívebbek az irányító ügyében, ők több csomagot is összeállítottak Simmonsért, de nem sikerült megegyezniük a Sixersszel és bár Daryl Morey, a Philly GM-je múlt héten még azt mondta, hogy a két fél között létezik működő ötlet, de több csapat is kell hozzá, most úgy tűnik, hogy a Kings elengedte az ügyet. Az ESPN úgy tudja, hogy Sacramentóban továbbra is sokallják Simmons árát és bár nagyon szeretnék megszerezni a játékost, de nem tudnak dűlőre jutni Morey-val, így kiszálltak - egyúttal a portál szerint a Brooklyn Nets sem akarja elcserélni James Hardent és minden jel arra mutat, hogy a trade deadline-ig nem kerül sor Simmons elboltolására, aki így az egész szezont kiüli, a Philly pedig nem tudja megerősíteni keretét a playoffra. A Simmons-saga a holtszezonban folytatódhat.

Érdekesség azonban, hogy ligaszerte terjed a pletyka, hogy bár a Nets nem fogja elcserélni Hardent a mostani deadline-ig, de a játékos az offszezonban szinte biztosan Philadelphiába igazol - odáig mennek egyes csapatok, hogy már tamperinget kiáltanak. Harden köztudottan baráti viszonyt ápol a Sixers társtulajdonosával, Michael Rubinnal és ezt a szálat érzik olyan "veszélyesnek" egyes klubok, hogy készek panaszt tenni a ligánál az ügyben. Harden brooklyni sorsa amiatt kérdéses, hogy nem írt alá hosszabbítást az idény végén lejáró, illetve a következő szezonra játékosopciós szerződésével kapcsolatban.

Szintén a Sixershez kapcsolódik, hogy a bombaformában lévő Joel Embiid hirtelen az MVP-cím fő esélyesévé lépett elő a fogadóirodáknál. A centernek volt 50-1-es esélye is alig két hete, de az utóbbi 16 mérkőzésén 34 pontot és 10 lepattanót átlagolt, csapata pedig ott van a keleti élmezőnyben, 2,5 meccsel lemaradva az első helyezett Miamitól. Embiidet jelenlet a fogadóirodák az első helyen hozzák az MVP-esélyesek között, a második Steph Curry, a harmadik Giannis Antetokounmpo, a negyedik pedig Nikola Jokics. A szezon során Luka Doncic, Curry, Kevin Durant, megint Curry, Antetokounmpo, majd most Embiid mondhatta el magáról, hogy az első ezen a listán.

Az említett Jokics egyébként ma hajnalban a hatodik tripla-dupláját jegyezte csak januárban (!), nála több TD-t centerként pedig csak Wilt Chamberlain szerzett egyetlen hónap leforgása alatt: 1968 februárjában kilencet, majd márciusban tizenegyet. A Denvernek még egy meccse lesz januárban, Milwaukee-ba látogat.

Fejlemények Carmelo Anthony ügyében: a Lakers veteránja összeveszett egy őt folyamatosan zrikáló nézővel Philadelphiában, a Sixers pedig azt jelentette be, az érintett nézőt határozatlan időre kitiltotta a Wells Fargo Centerből - nemcsak a Philly hazai meccseiről, de az aréna minden eseményéről. A hírek szerint a szurkoló többször is megszegte a szurkolásra vonatkozó előírásokat, többször figyelmeztették is erre, de továbbra is "boynak" szólította Anthonyt, ezért döntöttek úgy, hogy nincs tovább.

Folytassuk cserepletykákkal. A New York Knicks több szinttel van a tervezett szintje alatt és így január végén már kijelenthető, hogy ez nem egy múló hullámvölgy, így a vezetőség komolyabb cserékre is hajlandó lenne. Állítólag a nyáron megszerzett Kemba Walker - Evan Fournier páros is vihető, mert finoman szólva nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, sőt, Brian Windhorst úgy tudja, hogy akár Alec Burks is cserélhető.

Az Indiana Caris LeVert elcserélésére nyitott: a hátvédnek még egy szezonja van hátra a szerződéséből, idén 18 pont és 4 gólpassz felett átlagol, így kelendő lehet, de a Pacers legalább két elsőkörös draftjogot szeretne érte kapni.

Zach Lowe számolt be arról, hogy információi szerint több csapat is hívogatja a San Antonio Spurst, hogy Derrick White mellett a csapat vezére, Dejounte Murray mozdíthatósága iránt érdeklődjön. Főleg persze Murray lehet érdekes, aki tripla-dupla közelében átlagol idén és még mindig olcsó, erre a szezonra alig 15,4 millió dolláros fizetése van, de White iránt is van kereslet. Az nem tisztázott, hogy San Antonióban mit gondolnak ezekről a dolgokról, de ritkán húznak meg komolyabb cserét szezon közben, igaz, Bryn Forbest éppen most postázták Denverbe.

Szintén Lowe írt arról, hogy az Atlanta Hawksnak mégsem kell Jerami Grant. A Detroit húzóembere régóta sérült, viszont új szerződést kellene neki adni, ő a hírek szerint négy évre 110 millió dollár körüli összegben gondolkodik, Tony Weaver GM-nek pedig adott egy listát arról, hogy mely csapatokban szeretne játszani. Lowe szerint a Hawks és a Pistons valóban előrehaladott tárgyalásokat folytattak, de elakadt a dolog és mára már mindkét gárda továbblépett - a Pistons újabb partnert keres, a Hawks pedig szeretné kicsit felforgatni a keretét a messze várakozáson aluli első félszezon miatt. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus