Hírmorzsák 2022-11-05 (11:15)

Sean Marks szerint jó első lépés Kyrie Irving bocsánatkérése, de a szavak mellett tettekre is szükség lesz. Kevin Durant is megszólalt ezügyben, a Nike pedig felfüggesztette a kapcsolatát az irányítóval. A Lakers nem mert volna hosszú szerződést adni Irvingnek a nyáron. Ben Simmons hétfőn este visszatérhet. A Nets még dolgozik Ime Udoka szerződtetésén. Gregg Popovich szerint mindenki láthatta, hogy az elmúlt években miként álltak hozzá a nehéz helyzetekhez. Tony Brothers profánul beszélt Spencer Dinwiddie-ről a Mavericks-Raptors meccs során. Klay Thompson nem játszik idén back-to-back, Jonathan Kuminga visszakerülhet a Warriors rotációjába. Giannis Antetokounmpo szerint a Bucks 8-0-s kezdése ellenére sem vehetik biztosra a sikereket. A Hornets kulcsemberei közel állnak a visszatéréshez. Darius Garland és Donovan Mitchell is elővigyázatosságból nem játszott.

Sean Marks szerint jó első lépés az Kyrie Irvingtől, hogy végre bocsánatot kért azért, hogy antiszemita filmet reklámozott, de a cselekedeteket többre tartják, mint a szavakat, és lesz is ideje arra, hogy bizonyítson. Egy ehhez hasonló eset után természetes, hogy változást akarnak látni. Amikor a GM-et megkérdezték, hogy felmerült-e az irányító szabadlistára helyezése, nemmel válaszolt.

Kevin Durant is megszólalt az eset kapcsán: nem akar senki fölött sem ítéletet mondani, senkit sem akar megróni amiatt, hogy miként érez vagy miként gondolkodik, és neki ez a folyamat egészében váltotta ki a nemtetszését, ez az egész huzavona szükségtelen volt. Úgy érezte, hogy egyszerűen csendben kellett volna maradniuk és csak a játékra koncentrálniuk. Ez a megnyilvánulása eléggé félreérthetőre sikeredett, ezért később Twitteren magyarázkodnia is kellett, elmondta, hogy ellenzi a gyűlöletbeszédet és az antiszemitizmust is, ő mindig is szeretetpárti volt. Mindössze annyit akart mondani, hogy a játék összekovácsolja az embereket, és szeretné, ha azon maradna a hangsúly. Durantet megkérdezték Irving eltiltásáról is, ami kapcsán hangsúlyozta, hogy bizalommal van a Nets irányába, hogy mindig azt teszik, ami a helyes. Jelenleg erről szól az NBA, rengeteg sztorira rárepül a média, és ez okozza a káoszt is, megállás nélkül mindenki véleménye folyik a csapból is. (Mi is érezzük abban az iróniát, hogy most is erről írunk – a szerk.)

A Nike is lépett Irving ügyében, azonnali hatállyal felfüggesztik mindennemű kapcsolatukat az irányítóval, és november 8-án mégsem dobják piacra a Kyrie 8-as cipőt sem. A Nike közleménye hangsúlyozta, hogy nincs helye a gyűlöletbeszédnek és az antiszemitizmusnak sem, nagyon szomorúak és csalódottak amiatt, hogy kialakult ez a helyzet. Irving Nike-val kötött megállapodása 2023. október 1-ig szól, és az utóbbi években az ő cipőkollekciója az egyik legnépszerűbb terméke a sportszergyártónak.

Adrian Wojnarowski (ESPN) idézte fel, hogy a nyáron egyedül a Lakers mutatott valódi érdeklődést Irving iránt, ugyanakkor ők sem akartak volna hosszabb szerződést adni neki. A Nets nem akart vele nagy szerződést tető alá hozni, így felmerülhetett volna egy sign&trade lehetősége is, de a Lakers félt volna feladni a flexibilitását, mert attól tartottak, hogy megint lesz valami Irvinggel, és utána nem tudnak megszabadulni a szerződésétől.

Azt is Wojnarowski írta meg, hogy a Nets és az NBA vezetése is nyomást gyakorolt Joe Tsai tulajdonosra, hogy büntessék meg Irvinget, főleg azok után, hogy kétszer is lett volna lehetősége tisztáznia a helyzetét, de nem tette ezt meg. Tsai azt követően szánta el magát lépésre, hogy Adam Silver kiadott egy közleményt, akkor végre a kezébe vette az ügyet.

Ben Simmons térdsérülés miatt maródi, emiatt MRI-re is elküldték, de a vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy ismét minden rendben van, hétfőn este játékra is jelentkezhet.

Ugyancsak a Netshez kapcsolódó hír, hogy továbbra is dolgoznak Ime Udoka szerződtetésén, ugyanakkor az ESPN információi szerint már az utolsó simításokat végzik a felek.

Tegnap beszámoltunk arról, hogy a Spurs korábbi pszichológusa, Dr. Hillary Cauthen perre megy Joshua Primo ellen, de a csapatot is bepereli, amiért nem kezelték megfelelően a helyzetét. Gregg Popovich ezzel kapcsolatban elmondta, hogy aki követi már egy ideje a Spurst, az tudhatja, hogy egy ilyen vádat minden kétséget kizáróan nagyon komolyan vennének. Biztos abban, hogy akik ezzel foglalkoztak és foglalkoznak, céltudatosan, hatékonyan, gyorsan és a legnagyobb odafigyeléssel jártak el minden érintettel, hogy mindenki a csapatnál kényelmesen és biztonságosan érezze magát. Annyit üzenne a szurkolóiknak, hogy nézzék azt meg, miként kezelték a nehéz helyzeteket az elmúlt években. A szurkolóik is tudják, hogy innentől az ügyvédek kezében vannak, emiatt nem mondhatnak semmit, bár biztos abban, hogy előbb vagy utóbb ki fognak szivárogni a részletek, mert mindig ez történik.

Ugyancsak Primo ügyéhez kapcsolódik, hogy a rendőrség is elkezdett vizsgálódni azokat a vádakat illetően, hogy többször is mutogatta magát nőknek.

Ma reggelre jutott egy újabb botrány is, Spencer Dinwiddie azzal vádolja a Mavericks-Raptors meccs egyik játékvezetőjét, Tony Brotherst, hogy profánul beszélt róla annál az esetnél, amikor technikait fújt rá a második negyed végén. Dinwiddie elmondta, hogy a csapattársai jelezték neki, hogy Brothers a „bitch ass motherfucker” jelzővel írta le őt. Az irányító megérti, hogy a hév pillanatában mondta ezt a játékvezető, ő is szokott káromkodni a pályán, de nem az ellenfél egyik játékosa mondta ezt, hanem olyasvalaki, aki a rend fenntartásáért van a pályán, és akivel szemben nincs lehetősége kiállni. Nem is azzal van a baja, hogy mit mondott Brothers, hanem azzal, hogy ezt nem a szemébe mondta. Elnézést is kér tőle, hogy a tapsikolásával irritálta őt, a játékvezető félreértette a gesztusát, nem volt vele szemben tiszteletlen, és akik nézik a meccseket – és ez a játékvezetőknek munkaköri kötelessége –, azok tudják, hogy ő folyton ezt csinálja annak érdekében, hogy magára vonja csapattársai figyelmét. Annyit még hozzátett Dinwiddie, hogy szeretné majd visszakapni azt a pénzt, amit büntetésül kiszabnak majd rá, és azt is szeretné, ha Brothers legközelebb nem használná rá ezeket a jelzőket.

Hatodik idegenbeli meccsét is elveszítette a Warriors, ezúttal ugyanakkor Stephen Curry, Klay Thompson, Andrew Wiggins és Draymond Green sem lépett pályára – Steve Kerr még a meccs előtt elmondta, hogy Thompson a szezon végéig ki fogja ülni a back-to-back találkozók egyikét. A meccs után Kerr ismét kihangsúlyozta, hogy változásokat fognak eszközölni a rotációjukban, és Jonathan Kuminga ma bizonyított neki, kiérdemelte azt, hogy ismét számoljanak vele olyankor is, amikor mindenki játszik. Ma megmutatta, hogy hozzá tud tenni a játékukhoz, de erre minden egyes este szükség lesz tőle, akkor is, amikor a mostanitól kevesebb perce lesz bizonyítani. Kerr emellett azt is megjegyezte, hogy Moses Moody, Anthony Lamb és Ty Jerome is jó benyomást tett rá, ők is nagyobb szerepre számíthatnak az elkövetkező időszakban.

A Bucks továbbra is őrzi veretlenségét, 8-0-ra javították a mérlegüket a Timberwolves legyőzésével, a meccs után Giannis Antetokounmpo mégis földhözragadtan értékelte az eddigi teljesítményüket. A kétszeres MVP szerint sosem vehetik készpénznek a sikereket, ugyanakkor nagyszerű érzés a számára, hogy ennek a sikerszériának a részese lehet. Örül a 8-0-s mérlegnek, de amiatt még boldogabb, hogy megfelelő szokásokat sajátítanak el. A Bucks soha korábban nem kezdte ilyen hosszú győzelmi sorozattal a szezont, legutóbb pedig a 2015/16-os Warriors állt 8-0-ra a szezon kezdetén, ők egészen 24-0-ig meneteltek.

Steve Clifford jó hírt osztott meg, LaMelo Ball, Terry Rozier és Cody Martin is nagyon közel a visszatéréshez, hamarosan ismét a Hornets rendelkezésére állhatnak. Mindhármuk esetében nagyon óvatosak a csapatnál, nem akarják megkockáztatni a visszaesés lehetőségét. Clifford arra már nem tért ki, hogy mit is takar pontosan ez a „nagyon közel”, nem tudni, hogy játszhatnak-e már a következő, Nets elleni összecsapásukon.

A Cavaliers Darius Garland és Donovan Mitchell nélkül is nyerni tudott a Pistons ellen, mindketten összeszedtek egy kisebb sérülést a csapat előző, Celtics elleni összecsapásán. Chris Fedor (Cleveland.com) értesülései szerint a két játékossal elővigyázatosan járt el a Cavaliers, annyira nem komoly egyikük sérülése sem.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus