Hírmorzsák 2022-11-18 (10:15)

Mégsem lesz per Joshua Primo ügyében, anélkül elrendezték az ügyet az érintettek. Jamal Murray is bekerült a protokoll alá. Rudy Gay legalább két hétre kidőlt. Dalano Banton bokasérülése nem néz ki jól. Paolo Banchero még legalább egy hetet kihagy. Negatív lett LaMelo Ball röntgenje. Kawhi Leonard visszatért. JaMychal Green pénzbüntetést kapott. A Suns közel állhat Jae Crowder elcseréléséhez. Joe Mazzulla véglegesítése valószínűleg csak a nyáron történhet meg. Kevin Durant átlépte a 26,000 pontos határt.

Dr. Hillary Cauthen ügyvédje, Tony Buzbee bejelentette, hogy ügyfele mégsem perli Joshua Primo-t és a Spurst, a felek a hatóságoktól függetlenül elrendezték az ügyüket, és a részükről lezártnak tekintik ezt az egészet. Mint ismert, Cauthen korábban a Spurs pszichológusaként dolgozott, és az elmondása alapján kilencszer is megmutatta neki Primo a nemi szervét, ezért októberben pert indított ellene, illetve a csapat ellen is, mert nem kezelték megfelelően az esetet, hiába jelezte már januárban is a problémát. A Spurs ugyan szabadlistára tette a játékost, de csak akkor, amikor ott lógott már a levegőben egy esetleges per, néhány héttel azt megelőzően még lehívták Primo 2023/24-es idényre szóló opcióját is.

A fejlemények kapcsán RC Buford közleményt adott ki, amiben hangsúlyozta, hogy ezt az esetet igenis komolyan veszik, és amióta tudomást szereztek a vádakról, intézkedéseket tettek és tesznek annak érdekében, hogy minden érintettet méltósággal és tisztelettel kezeljenek. Szervezeti szinten folyamatosan a javulásukon dolgoznak, hogy megfelelően tudják tükrözni azt a kultúrát és értékrendszert, amit képviselni akarnak, ezért is döntöttek amellett, hogy együttműködnek Dr. Cauthennel és más szakértőkkel is. Ez egy tanulási lehetőség a számukra, és biztosak abban, hogy ettől is jobbá fognak válni a jövőben.

Nikola Jokics után Jamal Murray is bekerült az NBA egészségügyi és biztonsági protokollja alá, emiatt nem játszhat ma este a Mavericks ellen. A közelmúltban Bones Hyland is volt már a protokoll alatt a Nuggetstől, de ő az előző meccsükön már visszatérhetett. A Jazznél Rudy Gay legalább két hetet kihagy egy ujjsérülés miatt, miután az MRI kimutatott egy ficamot a bal kezén. A Raptorsnál tegnap hajnalban Dalano Banton bokasérülést szenvedett, és a meccset követően Nick Nurse meglehetősen pesszimista volt, elmondása alapján nem néz ki jól a játékos sérülése, többet viszont csak az elvégzett vizsgálatok után tudnak majd. Paolo Banchero egy nyilatkozatban elmondta, hogy még legalább egy hetet kell várni a visszatérésére.

Ahogyan arról tegnap már beszámoltunk, LaMelo Ball bal bokája ismét megsérült, amikor rálépett egy szurkoló lábára, és most a Hornets jó hírt kapott ezzel kapcsolatban, a röntgen nem mutatott ki szerkezeti elváltozást. Ball ettől függetlenül ma este nem lép pályára, és egyelőre nem tudni azt, hogy ezt követően még mennyi időt kell kihagynia a sérülése miatt.

Kawhi Leonard az előzetes várakozásokkal ellentétben mégis visszatért ma hajnalban a Pistons ellen, és ezúttal rögtön a kezdőben kapott helyet. Elsőre 25 percet játszott, ami alatt 6 pontot, 5 lepattanót és 4 gólpasszt hozott össze 2/8-as mezőnymutatóval, ugyanakkor a Clippers 96-91-re nyerni tudott, ráadásul Leonarddal a pályán 26 ponttal múlták felül ellenfelüket.

Az NBA bejelentette, hogy 20,000 dollárra büntetik JaMychal Greent, amiért profán nyelvezetet használt az egyik játékvezetővel szemben. Az incidens a tegnap hajnali Suns-Warriors meccs végén történt.

Marc Stein (Substack) információi szerint előrelépés történt Jae Crowder ügyében, a Suns közel áll ahhoz, hogy elcserélje a veterán kosarast. A két fél még az edzőtábor kezdete előtt állapodott meg abban, hogy Crowder a csapattól távol marad, és megpróbálják őt elcserélni. Jake Fischer (Yahoo! Sports) is megerősítette Stein értesüléseit, ő úgy tudja, hogy közel a megegyezés egy három csapatot érintő cseréről.

Adrian Wojnarowski (ESPN) információi szerint Joe Mazzulla titulusa egy ideig még „megbízott vezetőedző” marad a Celticsnél, mivel technikailag még mindig Ime Udoka a csapat tényleges vezetőedzője. Ha Udoka addig nem talál magának másik munkát, akkor az ő eltiltása végéig nem fogják véglegesíteni Mazzullát, ugyanakkor minden jel arra utal, hogy a nyáron ez megtörténhet, és ekkor aláírnak vele egy új, több évre szóló szerződést is.

Kevin Durant ma hajnalban 35 ponttal járult hozzá a Nets győzelméhez, és a Trail Blazers elleni meccs során átlépte a 26,000 pontos határt az alapszakaszban, amivel ő lett a liga történetében a 19. játékos, aki elérte ezt a mérföldkövet. Durant összességében is történelmi magasságokban kezdte a szezont, az első 16 meccse mindegyikén elérte a 25 pontos határt, amihez hasonlóra csak Wilt Chamberlain (2x), Rick Barry, Elgin Baylor, Bradley Beal és Michael Jordan volt képes az NBA történetében – az abszolút csúcstól még messze van Durant, Chamberlain az 1961/62-es idényben mind a 80 meccsén elérte a 25 pontot, majd az 1962/63-as idényben is az első 26 meccsén, így övé a két leghosszabb ilyen sorozat.

Szintén a Netshez kapcsolódik, hogy Shams Charania (The Athletic) is megerősítette azt a várakozást, hogy Kyrie Irving vasárnap este a Grizzlies ellen visszatérhet.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus