Hírmorzsák 2023-01-22 (10:30)

Marcus Smart és Robert Williams III is megsérült. Rui Hachimura távozhat Washingtonból, olyan helyet keres, ahol őt akarják. Több sérüléssel is küzd LaMelo Ball, a veteránok vihetők Charlotte-ból. A Bucks négy draftpicket is adna Eric Gordonért. A Jazznél szinte mindenki vihető, Markkanen és Kessler élvez nagyobb védettséget. A Heat is érdeklődik Cam Reddish iránt. A Lakersnél nem várható földrengető csere, de mindenképpen erősíteni akarnak.

Két sérülés is történt magyar idő szerint tegnap este a Toronto és a Boston meccsén: a ligaelső ugyan nyert, de a második félidőt Marcus Smart és Robert Williams III is kihagyni kényszerült. Smartnak a jobb bokája sérült meg a nagyszünet előtti utolsó percben, és úgy kellett besegíteni az öltözőbe, míg Williams III saját csapattársával, Jaylen Brownnal ütközött még az első negyedben - a térde bánta a találkozást, de fent maradt a pályán, a nagyszünet után viszont ő sem tért már vissza. Joe Mazzulla vezetőedző annyit mondott a találkozó után, hogy a center sérülése nem súlyos, Smartnál pedig rögtön megcsinálták a röntgent, ami nem mutatott ki szerkezeti elváltozást, ma vizsgálják meg alaposabban. A ligaelső eleve a csuklósérüléssel bajlódó Jayson Tatum nélkül állt ki a meccsre, de végül így is behúzta sorozatban kilencedik győzelmét, Mazzulla pedig természetesen nagyon elégedett volt ezzel a körülmények ismeretében.

Felmerült, hogy Rui Hachimurát elcserélheti a Washington Wizards, és úgy fest, hogy a játékos sem ellenezne egy ilyen ügyletet. Szombat este 30 pontot dobott az Orlandónak, majd a meccs után megkérdezték tőle, hogy mit gondol a cserepletykákról, amire annyit mondott, hogy ő olyan helyen akar lenni, ahol őt akarják, mint kosárlabdázót, és kedvelik a játékát - abban viszont nem biztos, hogy Washington ez a hely, "ki kell deríteni", így fogalmazott. Hozzátette, hogy akár a fővárosban, akár máshol, de tudja, hogy segíthet a csapatoknak a győzelmek elérésében, ha a saját játékát játssza.

A várakozásoknak megfelelően kihagyta a Charlotte szombat esti meccsét LaMelo Ball: a játékos szerdán sérült meg, méghozzá a szezon során már harmadszor bajlódik ugyanazzal a bokájával, és egyelőre nem tudni, hogy mennyit kell kihagynia. Az viszont kiderült közben, hogy a bal bokája mellett a jobb térde is fáj, de a jobb csuklójával is gondok vannak - nem túl biztató ez a csapat számára, bár most éppen a legjobb játékosuk nélkül arattak váratlan bravúrgyőzelmet az Atlantával szemben.

Ha már Hornets: Marc Stein forrásai szerint a klub Gordon Hayward, Kelly Oubre Jr. és Terry Rozier cseréjéről is hajlandó tárgyalni, ha akad komoly érdeklődő. Az együttes jelenleg inkább a lotteryre koncentrálhat, mint a playoffra, így pedig a drága veteránjaitól szívesebben megválna, ha érkezik egy "vevő", aki átveszi ezeket a szerződéseket - Oubre egyébként sérült, jó eséllyel pont a cserehatáridő lejárta előtt térhet vissza.

A Milwaukee Bucks a cserepadját szeretné megerősíteni, ennek érdekében kereste meg a Houston Rocketset: Eric Gordon a célpont. A veterán hátvédért négy másodikkörös drafjogot ajánlott a gárda a texasiaknak, de a Rocketsnél úgy gondolják, hogy Gordonért többet is kaphatnak még a cserehatáridő lejárta előtt - jövőre egy 20,9 millió dolláros nem garantált szerződéssel rendelkezik, és egy bajnokesélyes csapatnál tudna értéket hozni csereként.

A Utah Jazz is változtathat a keretén, Marc Stein szerint szinte bárki vihető megfelelő ajánlat esetén: mindan ajánlatot meghallgatnak, csak Lauri Markkanen és a remek formát mutató újonc, Walker Kessler kivétel, de ha valaki nagyon őket akarja, ők sem mozdíthatatlanok. Egyelőre viszont nincs nagy érdeklődés az eladni kívánt játékosokra, Conley, Clarkson, Beasley, Olynyk és Gay is vihető lenne viszonylag olcsón, de egyelőre nem kapkodnak értük a csapatuk.

A Miami Heat továbbra is szeretne igazolni, de egyelőre mindenkiről lemaradt vagy senkiért sem adna eleget - az újabb név, aki kapcsán felmerült a floridai klub, az Cam Reddish. A Knicks szeretne megválni tőle, és az is a várakozás, hogy talál partnert az üzlethez, a Bucks, a Lakers és a Mavs is érdeklődött már, most a Heat is beszállt ebbe a buliba - Reddish egyébként december elején kikerült a New York rotációjából, azóta nem lépett pályára, Ian Begley szerint nincs is nagy ára, már egy másodikkörös draftcetliért vihető.

A Lakersszel kapcsolatban Adrian Wojnarowski beszélt arról, hogy információi szerint igazi blockbuster csere nincs kilátásban, nagy lépést nem fog tenni a csapat, de nagyon aktív most is, és minden lehetőséget megvizsgál, hogy hogyan erősíthetné meg a keretét. Az értékeivel valószínűleg kezdeni fog valamit a határidő lejárta előtt, de jelentős, szintlépést hozó változtatás vagy a keretet alapjaiban átszabó csere nem várható.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus