Hírmorzsák 2023-03-02 (11:00)

Kevin Durant bemutatkozott a Sunsban. Damian Lillard és CJ McCollum először játszott egymás ellen. Stephen Curry hamarosan visszatérhet. LaMelo Ballt megműtötték. Donovan Mitchell sérüléssel együtt játszott, Joel Embiid és Khris Middleton is ült hajnalban. Nem súlyos De’Aaron Fox csuklósérülése. Monte Morris státusza week-to-week. Jaden Ivey ritkán látott hibát követett el. A Rocketsnél bíznak benne, hogy a nyáron leülhetnek James Hardennel. Ja Morant tavaly nyáron megvert egy 17 éves srácot, illetve megfenyegette egy memphisi pláza biztonsági őrét.

Kevin Durant felépült a sérüléséből, így bemutatkozhatott a Suns színeiben, elsőre 27 perc alatt 23 pontot dobott a Hornets elleni győztes meccsen. Durant a mecs után elmondta, hogy érzése szerint jól illeszkedik a csapatba, és mindenki azon dolgozott a pályán, hogy a lehető legkényelmesebben érezze magát. Igyekszik keményen dolgozni, és ahogyan játsszák a meccseket, úgy fog egyre természetesebbnek hatni, hogy a Suns mezét viseli magán. Kicsit ideges volt előzetesen, elvégre új környezetben, új helyzetben és új csapattársak mellett kellett bizonyítania, és emiatt minden egyes nap nyomást is érez magán. Devin Booker szerint szürreális élmény Duranttel játszani, aki bármikor tud erőlködés nélkül kosarat dobni, és az sem zavarja új csapattársát, hogy az ellenfél védői igyekeznek mindent megtenni a lassítása érdekében.

A Trail Blazers és a Pelicans hajnali meccsén először csapott össze egymással Damian Lillard és CJ McCollum azt követően, hogy utóbbit New Orleansba cserélték egy évvel ezelőtt. Lillard elmondta, hogy a meccs elején nagyon fura volt ez számára, kicsit olyan volt ez neki, mint egy-egy edzésszituáció régebbről. Mindig nagyszerű érzés valaki olyan ellen játszani, akivel korábban dolgozott együtt az ember, akit a barátjának nevezhet, és akit tisztel is, mert erről szól ez a sportág, a tiszteletről és a kemény játékről. A meccs elején McCollum védekezett Lillardon, és erről annyit mondott utólag, hogy meg akarta adni az alaphangot, mert nem sokan ismerik úgy az irányítót, ahogyan ő. Lillard erre nevetve rákontrázott, hogy biztos volt abban, hogy nem fogja őt egész este felvenni McCollum, és ez így is történt.

Ismét felülvizsgálták Stephen Curry állapotát, és kimondottan jó híreket kapott a Warriors, innentől kezdve nagyobb intenzitással készülhet a hátvéd. Adrian Wojnarowski (ESPN) értesülései szerint Curry valamikor a Warriors soron következő hárommeccses idegenbeli túráján térhet majd vissza, ami vasárnap a Lakers ellen veszi kezdetét.

A Hornets bejelentette, hogy tegnap megműtötték LaMelo Ball jobb bokáját, és hivatalosan is befejeződött az irányító szezonja. A Cavaliersben azzal együtt is 44 pontig jutott ma hajnalban Donovan Mitchell, hogy a harmadik negyedben ágyéksérülést szenvedett – Mitchell ugyan folytatni tudta a játékot, de a meccs után elmondta, hogy elképzelhető, hogy csak az adrenalin vitte őt előre. A 76ersben nem lépett pályára Joel Embiid a fájós bal lábfeje miatt, ugyanakkor az ültetésében az is szerepet játszhatott, hogy a csapat meglehetősen szokatlan back-to-backre készül, Miamiból Dallasba utaznak, és Doc Rivers hangot is adott annak, hogy ez mennyire abszurd, de tisztában van vele, hogy más csapatoknak is meg kell küzdeniük ugyanilyen helyzetekkel. A Bucksban Khris Middleton nem játszott, neki egyszerűen pihenőt adott Mike Budenholzer. De’Aaron Fox MRI-re ment a csuklósérülése miatt, ugyanakkor a vizsgálat nem mutatott ki szerkezeti elváltozást, a jelek szerint nem súlyos a sérülése. Monte Morris kihagyta a Wizards előző két meccsét, most pedig a csapat bejelentette, hogy az irányító hátfájdalmakkal küzd, emiatt a státusza week-to-week.

Szokatlanul alakult a Pistons-Bulls összecsapás végjátéka, Jaden Ivey ugyanis úgy kért időt kétpontos hátrányban 9,1 másodperccel a vége előtt, hogy a Pistons már kifogyott az időkérésekből. A Bullsnál Zach LaVine bedobta a technikaiért járó büntetőt és a labdát is megkapták, így a Pistonsnak faultolnia kellett, de DeMar DeRozan sem hibázott, ezzel végleg eldőlt a meccs. DeRozan a találkozó után elmondta, hogy soha korábban nem tapasztalt ilyet a pályán, Dwane Casey ugyanakkor Ivey védelmére kelt, az edző szerint nem miatta kaptak ki, nem egyetlen játékból áll egy egész meccs. Inkább az első negyedben bukták el a találkozót, ahol nem igazán védekeztek, ezért végig hátrányból kellett játszaniuk. Érdekesség, hogy Ivey annak a Chris Webbernek az 50. születésnapján követte el ezt a hibát, aki annak idején legendás módon ugyanígy járt az NCAA 1993-as döntőjének a végjátékában.

Kelly Iko és Sam Amick (mindketten The Athletic) értesülései szerint van valóságalapja annak, hogy James Harden visszatérhet a nyáron Houstonba, amennyiben úgy dönt, hogy elhagyja Philadelphiát. A 76ersnél egyelőre nem tartanak attól, hogy a hátvéd valóban távozna a nyáron, mivel náluk többet kereshet, illetve esélye marad arra, hogy bajnoki címért küzdjön. A Rockets esélyeit erősítheti, hogy Harden változatlanul kiváló viszonyt ápol a Fertitta-családdal, az elmúlt nyáron sokat edzett együtt a csapat fiatal játékosaival is, és ezért abban bíznak, hogy legalább azt el tudják érni, hogy leüljön velük is tárgyalni.

Először január elején lehetett arról hallani, hogy Ja Morant tavaly nyáron botrányba keveredett, amikor a saját házában egy egymás közti játék során elszabadultak az indulatok és megütött egy 17 éves srácot. A Washington Post részletesebben is foglalkozott most a játékos előző nyarával, amiből kiderül, hogy a srác vallomása szerint Morant 12-13 alkalommal is megütötte őt, aki viszont önvédelemre hivatkozott a rendőrségi jelentés alapján. A korábbi információkhoz képest újdonság, hogy a srác azt is elmondta a rendőrök kérdésére, hogy Morant ezt követően bement a házába, majd amikor visszajött, egy fegyvert rejtegetett a nadrágszíja mögött, és az egyik kezével fogta is azt. Az incidenst a srác anyja jelentette a rendőrségnek, de később Morant is feljelentette a másik felet azért, mert azt mondta a távozása előtt, hogy vissza fog menni és felgyújtja a házát. Nem ez volt azonban az egyetlen problémás esete a Grizzlies irányítójának a nyáron, pár nappal korábban egy memphisi pláza biztonsági őre fordult a rendőrséghez, elmondása alapján ugyanis Morant megfenyegette őt és agresszívan viselkedett vele szemben.

Történt néhány kisebb keretmozgás az elmúlt nap során. Lester Quinones 10 napos szerződést kapott a Warriorstól. Sam Merrill a Cavalierstől kapott 10 napos megállapodást. A Wizardstól szabadlistára került Vernon Carey Jr., míg Jay Huff two-way megállapodást írhatott alá. A Buckstól szabadlistára került a two-way szerződésű Sandro Mamukelashvili. A Clipperstől a two-way szerződésű Keaton Wallace távozik, a helyét Xavier Moon veszi át a keretben.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus