Hírmorzsák 2023-04-07 (10:45)

A Heat még elérheti a hatodik helyet, a Jazz lemarad a play-inről is. Tartalékos lesz a Bucks a Grizzlies ellen, a Kings is pihentethet. Lauri Markkanen nyáron katonának áll. Zion Williamson visszatérése továbbra is a levegőben lóg. A Rocketsnél felgyorsítanák az építkezést, nyáron veteránokat igazolnának. A liga elutasította a Mavericks panasztételét. Letartóztatták Ben Gordont.

Néhány kérdésre ismét választ kaptunk a ma hajnali eredmények következtében. A Heat magabiztos győzelmet aratott a 76ers otthonában, ezzel életben maradtak azon reményeik, hogy elérjék a biztos rájátszást érő hatodik helyet keleten – ehhez arra van szükségük, hogy megnyerjék mindkét hátralévő meccsüket, míg a Nets mindkétszer kikapjon. Nyugaton a Thunder nagy lépést tett a play-inért, csak akkor maradnak le erről, ha az utolsó meccsükön kikapnak a Grizzliestől, míg a Mavericks megnyeri mindkét hátralévő összecsapását. A Jazzt pont a Thunder verte meg, ezzel eldőlt, hogy biztosan lemaradnak a play-inről.

A Bucks már bebiztosította a ligaelsőségét, úgyhogy nem fognak megszakadni a Grizzlies ellen, a sérüléssel küzdő Khris Middleton (térd), Grayson Allen (boka) és Pat Connaughton (boka) mellett Giannis Antetokounmpo, Jrue Holiday és Brook Lopez is pihenőt kap. A Grizzlies számára még tétje van ennek a meccsnek, szükségük van egy győzelemre ahhoz, hogy bebiztosítsák a nyugati második helyüket, mivel a Kings még utolérheti őket, és az egymás elleni eredmények miatt meg is előznék riválisukat, ha ugyanolyan mérleggel fejeznék be a szezont. A Kings ugyanakkor könnyen lehet, hogy szintén tartalékosan áll ki a Warriors ellen, a sérültlistájuk alapján De’Aaron Fox, Kevin Huerter, Keegan Murray, Domantas Sabonis, Trey Lyles, Malik Monk és Davion Mitchell játéka is kérdéses. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy Harrison Barnes eddig egyetlen meccset sem mulasztott a szezonban, ő valószínűleg emiatt nem szerepel a felsorolásban.

Finnországban minden felnőtt férfi számára kötelező katonai szolgálat van, amit 30 éves korig el kell végezni, és ezen a nyáron Lauri Markkanen ideje is eljön. A Jazz játékosát korábban egyéb elfoglaltságok hátráltatták ebben, először az egyetemi tanulmányai, később a válogatott kötelezettségei, míg tavaly a Cavaliers playin-szereplése miatt nem tudta megkezdeni a szolgálatot. Markkanen elmondta, hogy ez ugyan kötelező szolgálat, de büszkén fogja ezt elvégezni. Biztos benne, hogy képes lesz ezt úgy végigcsinálni, hogy az ne befolyásolja negatívan a felkészülését a következő szezonra, és úgy hallotta, hogy jól meg van szervezve az, hogy el tudja végezni az edzésmunkáját is a szolgálat mellett.

David Griffin bejelentette, hogy Zion Williamson állapotát felülvizsgálták, és ennek fényében tovább folytatja a rehabilitációját. Az erőcsatár január 2-a óta maródi egy combhajlítóizom-sérülés miatt, amire februárban egyszer rá is sérült, de azóta sem épült fel. A játékos sérülése nagyon érzékenyen érintette a Pelicanst, a kidőlésekor 23-14-re álltak és egyetlen meccs volt a lemaradásuk a nyugati éllovas Nuggetshez képest, de az ezt követő időszakuk borzasztóan sikerült, álltak már 33-37-re is, mielőtt megindultak volna ismét felfelé. Korábban arról lehetett hallani, hogy Williamson az alapszakasz utolsó hetében visszatérhet, viszont ez nem történt meg, ugyanakkor a Pelicans mostani bejelentése legalább azt nem zárja ki, hogy valamikor a rájátszásban játékra jelentkezhet.

Történt néhány kisebb játékosmozgás az elmúlt nap folyamán. Luka Samanic a következő szezon végéig aláírt a Jazzhez, a megállapodás pontos részletei nem ismertek. A Pelicans szabadlistára tette a two-way szerződésű Dereon Seabront.

A Rockets ismét a draft elején húzhat majd, három év alatt a harmadik nagy tehetséget húzhatják ki Jalen Green és Jabari Smith Jr. után, és ezzel kapcsolatban Rafael Stone elmondta, hogy az újjáépülés első fázisának a végéhez érnek lassan. Amikor a csapatával átvette a Rockets irányítását, nem voltak draftjogaik, nem volt sapka alatti helyük, és egy olyan csapatuk volt, ami kimondottan egy generációs tehetség köré volt felépítve, amivel egyetlen stílusban tudtak csak játszani, emiatt úgy érezték, hogy elölről kell kezdeniük. Jelenleg 60 millió dollárnyi helyük lehet a sapka alatt, és a 11 szerződéssel rendelkező játékosuk közül 10 legfeljebb 22 éves, és szükséges, hogy közülük minél többen tovább folytassák a fejlődést. Ez nem jelenti azt, hogy bárkitől is elvárnák az All-Star szintet a következő szezonban, de látniuk kell, hogy megfelelően fejlődnek és megvan a megfelelő munkamorál. Eddig nem lehet arra panasza, hogy milyen keményen dolgoznak a játékosaik, de ennek így is kell maradnia, és ahogyan idősödnek, úgy nőni fog a munkabírásuk is, és ezt ki kell aknázniuk – ez egy exponenciális folyamat, és ez jelentheti a kihívást számukra.

Stone azt is elmondta, hogy a nyárra az a tervük, hogy néhány veterán játékost igazoljanak, mert ha csak draftról erősítenek, akkor egy a millióhoz annak az esélye, hogy azonnal bevethető játékost szerezzenek. Olyan embereket akarnak a csapathoz hozni, akik képesek segíteni az ittlévőket, és akiktől tudják, hogy mire számíthatnak.

Az NBA elutasította a Mavericks panasztételét, nem lesz további utóélete annak az incidensnek, ami a Warriors elleni március 22-i mérkőzésükön történt, nem fogják újrajátszani a meccset. Mint ismert, ennek a meccsnek a harmadik negyedében egy időkérés után úgy álltak fel a Mavericks játékosai, hogy ők jöhetnek majd, miközben a Warriors jöhetett alapvonali bedobással a Mavericks palánkja alól, és ebből született egy nagyon könnyű kosár. A liga a közleményében leírta, hogy a nyilvános megszólalásokkal ellentétben a panasztételnél a Mavericks is beismerte már, hogy a játékvezetői jelzések helyesek voltak az esetnél, ugyanakkor az NBA szerint tehettek volna további lépéseket is a játékvezetők, hogy megelőzzék ezt a helyzetet. A liga közleménye arra is kitér, hogy a Mavericks nem esett el attól, hogy igazságos esélye legyen a mérkőzés megnyerésére, mivel az eset 14 perccel a találkozó vége előtt történt, és a Mavericks kétszer is vezetést tudott szerezni az utolsó 4 percben.

Ben Gordont kedden délelőtt letartóztatták, amiért agresszív és bizarr viselkedést tanúsított egy gyümölcslevet árusító boltban – a Bulls, a Pistons, a Bobcats és a Magic egykori játékosa éppen ezen a napon ünnepelte a 40. születésnapját. Gordon a rendőrök kiérkezését követően sem változtatott a viselkedésén, nem működött velük együtt, és a letartóztatásakor az is kiderült, hogy egy kés, egy kábítópisztoly és egy fém bokszer is volt nála. Az elmúlt egy évben ez a harmadik alkalom, hogy Gordon összeütközésbe keveredett a törvénnyel, októberben a fia megütése miatt került bajba, novemberben pedig azzal vádolták meg, hogy megütött egy gyorséttermi biztonsági őrt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus