Hírmorzsák 2023-04-22 (10:15)

Nick Nurse távozik a Raptorstól. Michael Malone a negyedik meccsen lezárná a Timberwolves elleni párharcot. Joel Embiid meccset hagy ki, Kawhi Leonard egyelőre nem tér vissza. Giannis Antetokounmpo mindent megtesz azért, hogy pályára léphessen, Ja Morant játéka kérdéses. Doc Rivers kifakadt James Harden kiállítása miatt, Draymond Greent is megvédte. LeBron James szerint a pályán kell megnyerni a meccseket, nem azon kívül. Megműtötték Tyler Herro kezét. Három edző is interjún járt a Pistonsnál. Victor Wembanyama bejelentkezett a draftra.

Ahogyan arról már tegnap délután is beszámoltunk, a következő szezontól kezdve nem Nick Nurse lesz a Raptors vezetőedzője. A szakember 10 évet töltött el Torontóban, ebből az utolsó ötöt vezetőedzőként, és a regnálása során bajnoki címet és Év Edzője díjat is nyert. Nurse első két évében 111-43-as mérleget ért el a Raptors, az elmúlt három szezonban viszont csak 116-120-at hoztak össze, ezért döntöttek a leváltása mellett. Masai Ujiri szerint az elmúlt évben nem voltak önmaguk, nem élvezte azt, hogy miként játszottak, és a pályán mutatott játék képe önmagáért beszélt. Mindannyiukat zavarta ez, beleértve Nurse edzőt is, de néha változtatni kell ahhoz, hogy előre tudjanak lépni. A Bulls ellen leadott 19 pontos előny summázta az egész szezonjukat, viszont az a céljuk, hogy ismét olyan kultúra uralkodjon a csapatnál, mint a korábbi években, és nem olyan, mint a mostani szezonban. Az ESPN értesülései szerint egy év volt még hátra Nurse szerződéséből, több mint 8 millió dolláros fizetése volt, és az egyik legfőbb utódjelöltje az az Ime Udoka, aki legutóbb a Celtics vezetőedzőjeként dolgozott.

Ma hajnalban a Knicks visszaszerezte a vezetést a Cavaliers ellen, a Hawks szépített a Celtics ellen, a Nuggets pedig harmadszor is legyőzte a Timberwolvest. Utóbbi meccs kapcsán Nikola Jokics mondta el, hogy nem akarták visszahozni a párharcba az ellenfelüket, ők akarták betölteni az agresszor szerepét, ők akarták bevinni az első ütést, ennyi volt a tervük, és véleménye szerint jó munkát végeztek. Michael Malone megjegyezte, hogy nem akar tiszteletlen lenni, és a saját érdekeket tartja szem előtt, amikor azt mondja, hogy nem akarnak már visszamenni Denverbe ebben a párharcban, ez a mentalitása az egész csapatnak. Tudják, hogy sokszor a párharcot lezáró meccs a legnehezebb, de bízik benne, hogy megtalálják annak a módját, hogy első próbálkozásra megoldják ezt, egyáltalán nem gondolnak arra, hogy visszamehetnek Denverbe, hogy hazai pályán fejezzék be a sorozatot.

Adrian Wojnarowski (ESPN) jelentette, hogy Joel Embiid nem játszik a Nets elleni ma esti negyedik meccsen, a 76ers nélküle próbálhatja meg elérni a söprést. A center a két csapat harmadik ütközetén szenvedett térdsérülést egy rossz esésnél, és a meccs után MRI-re küldték. Az ESPN értesülései szerint várhatóan a jövőhéten ismét játékra jelentkezik a center, az viszont nem egyértelmű még, hogy egy esetleges ötödik meccsen bevethető lehet-e.

Embiid azzal is középpontba került a Nets elleni harmadik meccsen, hogy megrúgta az őt átlépő Nic Claxtont, ugyanakkor az NBA nem szab ki ellene további büntetést, ahogyan a kiállított James Hardennek sem kell további retorziótól tartania. Doc Rivers kisebb védőbeszédet is mondott az elmúlt napok történései kapcsán, szerinte az NBA-nek változtatnia kellene a hozzáállásán, és a felbujtókat kellene megbüntetnie, nem azokat, akik megtorolják ezt, és az igen komoly probléma szerinte, ha valaki ezt máshogy gondolja. Talán nem kellene ezt kimondania, de szerinte Draymond Green sem érdemelt eltiltást, ezzel a liga egy nagyon veszélyes precedenst teremthet. Játékosként is megfordult a ligában, ezért pontosan tudja, hogy ez egy játékospárti liga, emellett viszont azt is gondolja, hogy a játékosoknak a pályán a helye. Az egész szezonban amiatt megy a panaszkodás, hogy a szurkolók nem láthatják a sztárokat, erre kivesznek valakit a rájátszásból is. Abban sem hisz, hogy a múltat figyelembe kellene venni egy eltiltásnál, elvégre az NBA az alapszakasz végén törli az addig begyűjtött technikai figyelmeztetéseket is, akkor minden más szegmensnél is tiszta lapot kellene adni. Green azért lépett rá a másik fickó (Domantas Sabonis – a szerk.) mellkasára, mert az megfogta a lábát, a felbujtó fogta a lábát.

Harden kiállítása is egy vicc volt Rivers szerint, és a faultot sem látja annál az esetnél. Az a problémája Harden kiállításánál, hogy ott volt a pályán három játékvezető, további egy-két játékvezető a Replay Centerben, és mégis erre a döntésre jutottak, ezt pedig egyszerűen nem tudja megérteni. Embiid esetét visszanézve azt mondja, hogy ott lehetett volna más döntést is hozni, ténylegesen is megrúgta az ellenfelét. Azt nem tudja, hogy célzott rúgás volt vagy sem, de az ellenfele fölötte állt – a jégkorongban van egy íratlan szabály, és valami hasonlót nekik is meg kell teremteniük, hogy ne terpeszkedhessen senki sem egy fekvő játékos fölött.

A Clippers is Kawhi Leonard nélkül próbálhat meg egyenlíteni a Suns ellen, ő egymást követő második meccsét fogja kihagyni a sérült jobb térde miatt. Leonard még az első meccsen sérült meg, de ezzel együtt is játszott a második összecsapáson, de azóta rosszabb állapotba került a térde, bár továbbra is day-to-day a státusza. A Clippers változatlanul nélkülözi Paul George szolgálatait is, és jelenleg 1-2-re állnak a Suns ellen. Bones Hyland szerint kemény csapatot alkotnak, a harmadik meccsen is úgy érezték, hogy meg tudják verni a Sunst, de a végén magukat verték meg, ugyanakkor megvan ahhoz a tűzerejük, hogy most ténylegesen is legyőzzék őket.

A Bucks Giannis Antetokounmpo nélkül is egyenlíteni tudott a Heat ellen, és Mike Budenholzer elmondta, hogy a sztár mindent megtesz annak érdekében, hogy pályán lehessen a harmadik meccsen. A pénteki közös munkát ugyan kihagyta, de egyénileg dolgozott azon, hogy javítson az állapotán, és a meccs kezdetéig folyamatosan figyelik azt, hogy meddig jut ezzel. Természetesen nem fogják kockáztatni a játékát, ha nincs megfelelő állapotban, mindig vigyázni fognak a sztárjukra, nem akarják veszélyeztetni a jövőjét, de úgy gondolja, hogy ez egy olyan sérülés, aminél egyértelmű, hogy egy játékos készen áll vagy sem, mert a hát nem tudja, hogy milyen hónapot mutat a naptár.

Ja Morant tegnap teljes edzésmunkát végzett, emiatt kérdésesre javult a státusza a Lakers elleni harmadik meccs előtt. Morant már a párharc előtt is kézsérüléssel küzdött, de egy rossz esés után súlyosbodott a probléma, emiatt kihagyta a második meccset, ugyanakkor Taylor Jenkins szerint az elmúlt két napban rengeteget javult az állapota. Morant bevetéséről még nem döntöttek, ezzel megvárják a csapat mai dobóedzését, majd meglátják, hogy miként érzi magát azt követően. Desmond Bane-t megkérdezték, hogy szerinte óvatosabb lesz-e Morant a jövőben, de ezen csak nevetett a hátvéd, mert csapattársának ez a játéka, és nagyon keményen dolgozik azért, hogy a szervezete elviselje ezeket a helyzeteket. Nagyon szereti Morant mentalitását és játékát, nem gondolja, hogy csapattársának változtatnia kellene.

A Lakers és a Grizzlies harmadik ütközete előtt LeBron Jamest megkérdezték arról, hogy mit szól ahhoz, amit Dillon Brooks mondott róla (többek között öregnek nevezte – a szerk.), de ő nem emiatt van itt, készen áll játszani és ennyi. James azt mondta, hogy a riporter kérdése előtt nem is hallotta, hogy mit mondott róla Brooks, viszont a meccset a pályán kell megnyerni a négy vonal között, ez eddigi is így volt, és mindig így lesz a jövőben is. Rui Hachimura elmondta, hogy ő nem nagyon használja a közösségi oldalakat, de eljutott hozzá, hogy Brooks mit mondott, de az az igazság, hogy ellenfelük mást nem is tud csinálni, az övék egy fiatal csapat, akik csak a hangukat akarják hallatni. A Lakerst ez nem izgatja, játsszák tovább a játékukat, és megpróbálnak minél több meccset nyerni.

A Heat bejelentette, hogy Tyler Herro tegnap sikeres műtéten esett át a kéztörését követően, és azt is közölték, hogy minimum 6 hetes kihagyás vár rá. Ez egyben azt is jelenti, hogy Herro legfeljebb akkor térhetne vissza ebben a szezonban, ha a Heat elmenetel a nagydöntőig.

James L. Edwards (The Athletic) írta meg, hogy a Pistons már három interjút is lezavart a héten, hogy megtalálják Dwane Casey utódját a kispadon. Eddig Charles Lee (Bucks), Jarron Collins (Pelicans) és Kevin Ollie (legutóbb Overtime Elite) hármasával egyeztetett a Pistons, és az újságíró értesülései szerint közülük leginkább Collins tűnt ki. Detroitban várhatóan nem fogják elsietni az új edző kinevezését, minden bizonnyal más jelölteket is meg fognak hallgatni.

Victor Wembanyama nem okozott meglepetést, és a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is bejelentkezett a 2023-as draftra. Az 1/1-re várt francia játékos szerint már ez is kész őrület, fel sem fogja még, hogy az NBA-be jelentkezik. Azt már egészen fiatalon tudta, hogy ebben a ligában akar egyszer játszani, de most minden egyes nappal egyre inkább valóságosabbá válik ez, nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy karnyújtásnyira van az álmától. Nem aggódik amiatt, hogy melyik csapathoz kerülhet, mert nincs rossz franchise, és sosem gondol arra, hogy valahová nem szeretne kerülni. Minden csapat nagyon vigyáz a játékosaira, úgyhogy nincs rossz célállomás a számára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus