Hírmorzsák 2023-06-17 (10:45)

Ismertté váltak a Hornets eladásának részletei. Morant 7.5 millió dollárt bukik, ismét mindenkitől bocsánatot kért. Adam Silver szerint arányos a büntetés, a szakszervezet szerint viszont túlzó - elképzelhető, hogy fellebbeznek? Mike Dunleavy Jr. a GSW új GM-je, Draymond Green kilép a szerződéséből, de maradna. A Hornets várhatóan nem adja el az 1/2-t, a Pelicans nem zárkózik el Zion cseréjétől? A Blazers nem akar újjáépülni. A Heat és a Bucks találkozik Beallel. Ha szabadügynök lesz, a Lakers tárt karokkal várja Chris Pault - a Celtics Malcolm Brogdont adná érte spórolási célzattal? Lue jó eséllyel nem hosszabbít idő előtt a LAC-cal. Trae Young teljesen, Dejounte Murray majdnem érinthetetlen. Cam Johnsont akarja Monty Williams. Tony Snell 31 évesen tudta meg, hogy autizmussal küzd.

A tegnapi nap folyamán két kiemelt hírről már írtunk: Michael Jordan nagyjából 3 milliárd dollárért eladta többségi tulajdonrészét a Charlotte Hornetsben, illetve Ja Morant 25 meccses eltiltást kapott. 

A Hornets hivatalos közleményben is megerősítette az eladást, amelyben jelezték, hogy az egyik vevő, Gabe Plotkin már 2019 óta a csapat résztulajdonosa és a liga tulajdonosi tanácsában is helyet kapott Jordan helyetteseként, míg a másik vevő, Rick Schnall 2015 óta az Atlanta Hawks résztulajdonosa és hasonló szerepkörben vett részt a tulajdonosi tanács ülésein, vagyis a vásárlók nem a ligán/csapaton kívülről érkeznek. A közleményben felsorolták, hogy kik vásárolnak még kisebb tulajdonrészt a csapatnál, köztük van a rapper J. Cole és country-zenész Chris Church is - megerősítették, hogy Jordan egy kisebb tulajdonrészt megtart magának. A megállapodás tartalmazza a Hornets, a G-Ligás Greensboro Swarm, illetve a Hornets Venom GT (NBA 2K League) tulajdonjogát, továbbá a Spectrum Center menedzselési és üzemeltetési jogait is - az NBA tulajdonosi tanácsának rá kell még bólintania az üzletre, de ez alighanem csak formaság. Az AP hírügynökség tudósításában kiemelte, hogy Jordan távozásával jelenleg nincs fekete többségi tulajdonos a ligában - egyébként remek üzletet kötött, hiszen 13 évvel ezelőtt mindössze 275 millió dolláért vette meg az akkor még Bobcats névre hallgató franchise-t. 

Ja Morant 25 meccses eltiltása miatt körülbelül 7.5 millió dollárnyi fizetésétől esik el. Adam Silver komisszár közleményében azt írta, hogy Morant tudta, hogy filmezik, mégis fegyverrel pózolt annak ellenére, hogy korábban ígéretet tett, hogy nem tesz ilyet. Silver különösen azt tekinti problémának, hogy ezzel fiatalokat hasonló cselekedetre ösztönöz - összességben a 25 meccses eltiltást megfelelőnek érzik és ezzel egyértelműen jelzik, hogy a fegyverekkel kapcsolatos felelőtlen magatartást nem tolerálják. Ja Morant közleményében azt írta, hogy volt ideje átgondolni és rájönni, hogy mennyi fájdalmat okozott, ezért bocsánatot kér az NBA-től, a Grizzlies-től, Memphistől, Adam Silvertől és a Grizzlies tulajdonosaitól is. Bocsánatot kér a gyerekektől is, akik szemében elbukott, mint példakép, ígéri, hogy próbálja jobban csinálni. Elnézést kér a szponzoraitól is, és végül de nem utolsó sorban a szurkolóitól is. Az offszezonban és az eltiltása alatt a mentális egészségén és a döntéshozatalán fog dolgozni, emellett természetesen edzésben marad, hogy a legjobb formában térhessen vissza, hogy segíthesse csapattársait, akiktől szintén elnézést kér, hogy nem lehet velük a pályán az első meccstől kezdve. Reméli, hogy mindenkitől kap még egy esélyt megmutatni, hogy jobb ember annál, mint amit eddig mutatott. A Nike egyébként rövid közleményben jelezte, hogy örülnek annak, hogy Morant felelősséget vállal és saját egészségét helyezi előtérbe - továbbra is támogatják a pályán és azon kívül is. 

Egy fél nem elégedett Morant büntetésével, a játékos-szakszervezet (NBPA) közleményében jelezte, hogy túlzónak tartja a büntetést és hogy az NBA eléggé önkényesen szabta meg a visszatérés feltételeit. A vezérigazgató Tamika Tremaglio azt írta, hogy Morant felelősséget vállalt a tetteiért, és egyöntetűen támogatják mindabban, amit meg kell tennie, hogy a ligát és a társait a lehető legjobb fényben tüntetesse fel. Ugyanakkor a büntetés kiszabásának módjával, illetve túlzott mértékével sem értenek egyet, például ahogyan a tényeket kezelték az eljárásban, illetve az is problémás, hogy a büntetés nem illeszkedik a liga eddigi fegyelmezési gyakorlatába. Chris Haynes (B/R) szakíró úgy kommentálta a közleményt, hogy nem lepődne meg azon, ha a szakszervezet fellebbezne. 

Nem történt meglepetés a Golden State Warriors-nál: a távozó GM, Bob Myers helyét eddigi jobbkeze, Mike Dunleavy Jr. veszi majd át - amikor Myers távozott, a sajtótájékoztatón ő is arról beszélt, hogy munkatársa lenne a tökéletes választás a helyére. Ide kapcsolódik, hogy Marc J. Spears (ESPN) forrásai szerint Draymond Green nem fogja lehívni a játékosopcióját és hamarosan korlátozás nélkóli szabadügynökké válik. Dunleavy már találkozott vele és Steph Curryvel, és mindent meg fognak tenni, hogy egy hosszabb távú szerződéssel visszahozzák a csapathoz - emellett egyre valószínűbb, hogy nem zárkóznak el Jordan Poole és Jonathan Kuminga elcserélésétől. 

Tegnap szó esett róla, hogy a New Orleans Pelicans esetleg eladná Zion Williamsont a Charlotte Hornetsnek cserébe a 2. választás jogáért, amivel Scoot Hendersont szereznék meg. Akkor az ESPN szakértői azt mondták, hogy sem Zion, sem Brandon Ingram nem eladó, ugyanakkor Shams Charania (The Athletic) információi szerint a Hornets csak akkor adja oda a 2. picket, ha cserébe Brandon Ingram érkezik - Zion konkrétan nem is érdekli a Charlotte-ot. Ugyanakkor a szakíró is kiemelte, hogy Ingram olyan magas ár, amit jó eséllyel nem fog megadni a Pelicans. 

Brian Windhorst (ESPN) arról beszélt, hogy az utóbbi napokban több helyről, több forrásból is azt hallja, hogy felmerül Zion Williamson neve puhatolózó beszélgetésekben. Konkrét ajánlatban még nem került szóba, de benne van a levegőben, hogy őt vagy Ingramet hamarosan elérhetővé teszik, viszont forrásai szerint a Hornets nem akarja feladni az 1/2-t, ezért más irányba kell elindulniuk. Windhorst arról is beszélt, hogy a Trail Blazers nagyon agresszíven fog fellépni a cserepiacon: a fő céljuk Damian Lillard megtartása és a köré építkezés. Hiába tudnának azonnal újjáépülni Shaedon Sharpe-pal, az 1/3-on húzott játékossal és a Lillard elcserélésekor kapott értékekkel, nem erre akarnak elindulni. 

Windhorst szerint a Miami Heat és a Milwaukee Bucks áll a legjobban a Bradley Bealért folytatott harcban. A Wizards engedélyezte, hogy sztárja beszéljen más csapatokkal, a Heat és a Bucks képviselői pedig már le is beszéltek egy találkozót a játékossal és ügynökével. A Kings is élénken érdeklődik a hátvéd iránt, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy Bealnek vétójoga van a cserénél, vagyis vele is meg kell egyezni. 

Chris Haynes (B/R) infói szerint egyre valószínűtlenebb, hogy Tyronn Lue és a Los Angeles Clippers meg tud állapodni az idő előtti szerződés-hosszabbításban. Lue-nak még 1+1 éve van hátra a mostani kontraktusából, amiből a második év csapatopciós. Szintén Haynes írta meg, hogy a Pacers továbbra is aktívan árulja az 1/7-es picket és egy kezdőszintű winget akar szerezni. 

Jovan Buva (The Athletic) forrásai szerint a Los Angeles Lakers erősen érdeklődik Chris Paul iránt, de csak akkor, ha szabadügynökké válik, vagyis ha a Suns nem garantálja a szerződését, illetve ha valahová elcserélik és ott történik meg ugyanez, így veteránminimumért megszerezhető. A Lakers így gond nélkül vissza tudná igazolni Austin Reaves-t és Rui Hachimurát - Paul számára azért lenne jó a Lakers, mert a családja továbbra is LA-ben él. A Suns gondolkodik háromcsapatos cserében, nemrég pedig az is felmerült, hogy a Boston Celtics is átvenné Paul nem garantált szerződését, cserébe pedig Malcolm Brogdont adnák oda, mivel a következő két évben 45 millió dollárt keres, és a hátvédsorban inkább a játékperceivel elégedetlen Payton Pritchard megtartására fókuszálnának. Adrian Wojnarowski (ESPN) is úgy tudja, hogy a Lakers az eddigi értékei megtartására koncentrál, nem fog sztárokért harcolni, mert az új CBA nem fogja engedni, hogy három maxos szupersztár és még mélység is legyen egy gárda keretében. 

A Wolves jókezű, hamarosan szabadügynökké váló magasembere, Naz Reid arról beszélt egy interjúban, hogy nyilván mindenki szeretne jól keresni, de nyáron nem csak a pénzt fogja nézni, hanem hogy mennyire passzolna azokba a csapatokba, akik ajánalatot tesznek neki. 

Monty Williams stábja egy régi ismerőssel bővült: a korábbi hátvéd, Jarrett Jack érkezik Detroitba, aki az előző két évben Phoenixben már dolgozott együtt Williams-szel. Marc Stein (Substack) úgy tudja, hogy a Detroit elkötelezte magát amellett, hogy megpróbálják túllicitálni a Netset és a Rocketsot, leigazolják a korlátozott szabadügynök Cameron Johnsont, aki korábban játszott Williams keze alatt. 

Jake Fischer (Yahoo! Sports) forrásai szerint az Atlanta Hawks jelezte az érdeklődőknek, hogy Trae Young érinthetetlen, nem fogják elcserélni, és Dejounte Murray cseréjéről is csak akkor gondolkodnak el, ha komoly ajánlatot kapnak. Murray egyébként a nyáron négy évre, körülbelül 120 millió dollárért hosszabbíthat a Hawks-szal. 

Az NBA-ben közel 10 évet lehúzó wing, Tony Snell arról beszélt egy interjúban, hogy az autizmus egy enyhébb formájában szenved, ami úgy derült ki, hogy a fiánál 18 hónapos korában diagnosztizálták a rendellenességet, és ő is megvizsgáltatta magát. Nem igazán lepődött meg, mert már kicsi korától kezdve szeretett egyedül lenni és mindig kívülállónak érezte magát, de mégis olyan érzés volt számára a diagnózis, mintha hirtelen egy 3D-s szemüveget vett volna fel, mert most már tudja, miért olyan személyiség, amilyen. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus