Hírmorzsák 2023-08-18 (10:00)

Az NBA közzétette a 2023/24-es szezon programját, Nuggets-Lakers meccsel indul az alapszakasz, az utolsó napon minden csapat pályán lesz. Hét szünnap lesz az alapszakasz során, kicsit több back-to-back, viszont egy csapat sem játszik öt nap alatt négyszer. Február 29-én rendezik a nagydöntő visszavágóját, 39 meccs lesz európai főműsoridőben. Továbbra sincs fejlemény Damian Lillard ügyében. James Harden szívesen játszana egyszer Kínában. Frank Kaminsky Szerbiába, Noah Vonleh és Yogi Ferrell Kínába igazolt. Kanada megverte Spanyolországot. Jock Landale is lemaradhat a világbajnokságról.

Az NBA közzétette a 2023/24-es szezon teljes programját. Az előszezon az Egyesült Államok területén kívül meccset játszó csapatok számára szeptember 27-én veszi kezdetét, míg a többi csapat október 3-án kezd, és a legelső felkészülési meccseket október 5-én játsszák le – ezen a napon, illetve 7-én is Mavericks-Timberwolves meccset rendeznek Abu-Dzabiban. Az alapszakasz október 24-én (magyar idő szerint 25-én hajnalban) veszi kezdetét, az első napon Nuggets-Lakers és Warriors-Suns meccseket rendeznek, és az Egyesült Államokban nem csupán a nyitányon, hanem az ezt követő négy napon is két-két mérkőzés kap országos televíziós közvetítést: magyar idő szerint október 26-án Knicks-Celtics és Spurs-Mavericks, 27-én Bucks-76ers és Lakers-Suns, 28-án Celtics-Heat és Kings-Warriors, 29-én pedig Pelicans-Knicks és Suns-Jazz meccseket is műsorra tűz az ESPN, a TNT vagy az NBA TV.

Az alapszakasz 2024. április 14-én fejeződik be, és ahogyan az elmúlt években megszokottá vált, úgy ebben a szezonban is mind a 30 csapat pályára lép az utolsó játéknapon – újítás, hogy 12-én is 15 meccset rendeznek már. A playin-meccseket április 16-a és 19-e között rendezik meg, a rájátszás április 20-án veszi kezdetét, és az is fix, hogy a nagydöntő első meccsét június 6-án rendezik meg. A szezonközi tornába is beleszámító meccseket november 3-án kezdik el lejátszani, és ennek a döntőjét december 9-én játsszák le. Az All-Star hétvégét február 16-18. között rendezik meg, a gála házigazdája a Pacers lesz. Az alapszakasz során kétszer hagyja el az NBA az Egyesült Államok és Kanada határait, november 9-án Magic-Hawks meccset rendeznek Mexikóvárosban, míg január 11-én Cavaliers-Nets összecsapásnak ad otthont Párizs.

Idén is lesz néhány olyan nap, amikor nem rendeznek egyetlen meccset sem. November 7-én választások lesznek az Egyesült Államokban, november 23-án a Hálaadást ünneplik, december 3-án és 10-én a szezonközi torna miatt lehet szünnap. Szokás szerint december 24-én sem rendeznek meccset, ahogyan az NCAA döntőjén sem, ami a következő szezonban április 8-án lesz. Mivel április 12-én és 14-én is minden csapat pályára lép, ezért április 13-án szintén nem rendeznek meccset.

Ahogyan azt már korábban is lehetett sejteni, karácsonykor Knicks-Bucks, Nuggets-Warriors, Lakers-Celtics, Heat-76ers és Suns-Mavericks meccset teszik ki a programot. Január 15-én a Martin Luther King-nap jegyében az Egyesült Államokban országos közvetítést kap a 76ers-Rockets, a Hawks-Spurs, a Grizzlies-Warriors és a Lakers-Thunder összecsapás is. Január 23-ától kezdve rendezik meg a riválisok hetét, ezen a napon Nets-Knicks és Clippers-Lakers rangadókkal indul a rendezvénysorozat, 24-én Spurs-Thunder és Mavericks-Suns, 25-én Heat-Celtics és Warriors-Kings, 26-án Hawks-Mavericks és Spurs-Trail Blazers, 27-én pedig Knicks-Heat, Nuggets-76ers és Warriors-Lakers összecsapásokat is rendeznek.

A tavalyi nagydöntő két résztvevője február 29-én találkozik ismét Denverben, majd március 13-án Miamiban. Január 1-én családi rangadót rendeznek Houstonban, Ausar és Amen Thompson először mérkőzhet meg egymás ellen. Január 12-én találkozik egymással először a Spurs és a Hornets, ekkor mérkőzhet meg először egymással az NBA-ben az 1/1-es Victor Wembanyama és az 1/2-es Brandon Miller. Február 4-én Bradley Beal és a Suns Washingtonba, Marcus Smart és a Grizzlies Bostonba látogat, mindkét hátvéd ekkor játszhat először ellenfélként volt csapata otthonában. Dillon Brooks memphisi visszatérésére nem kell ennyit várni, a Rockets december 15-én látogat a Grizzlieshez, míg egy héttel később a Wizards a Warriors otthonában lép fel Jordan Poole-lal a soraikban. Fred VanVleet február 9-én térhet vissza Torontóba a Rockets játékosaként. Bruce Brown január 14-én kaphatja meg az aranygyűrűjét, amikor a Pacers Denverbe látogat. A szezont 25 meccses eltiltással indító Ja Morant leghamarabb december 19-én jelentkezhet játékra, ezen a napon országos közvetített meccsen csap össze a Grizzlies és a Pelicans.

A Warriors meccseit 29 alkalommal közvetíti a tervek szerint országos televízió az Egyesült Államokban, őket a Lakers (28), a Celtics (25), a Suns (25), a Nuggets (22) és a Knicks (20) követi). Mind a 30 csapat legalább egyszer képernyőre kerül, nyolc csapat viszont csak egyszer, így a Pacers, a Magic, a Raptors, a Wizards, a Pistons, a Hornets, a Trail Blazers és a Rockets. A magyar szurkolók számára talán a legfontosabb információ, hogy a szezon során 39 meccset rendeznek európai főműsoridőben.

A back-to-back meccsek száma kicsit több lesz, mint az előző szezonban, a csapatok átlagosan 14 alkalommal lépnek pályára egymást követő estéken, míg tavaly az átlag 13,3 volt csak. Abban viszont javult a csapatok helyzete, hogy átlagosan 9 olyan back-to-back meccset kell csak játszaniuk, amik között utazni is kell, az elmúlt idényben ez még 9,6 volt, és ennél is fontosabb, hogy egyetlen csapatnak sem kell majd öt este alatt négy meccset lejátszania. A legtöbbet a Clippers fog utazni a szezon során, 50,670 mérföldet kell megtenniük, ami jelentősen több, mint amennyit a második legtöbbet utazó Nets (47,066 mérföld) fog megtenni.

A 30 csapat programja ide kattintva megtekinthető az NBA hivatalos oldalán – a program egyelőre minden csapatnál 80 meccsből áll, a maradék meccsek párosításairól később döntenek a szezonközi torna eredményei függvényében.

Barry Jackson (The Miami Herald) adott helyzetjelentést Damian Lillard kapcsán, miszerint nincs változás ezen a fronton, a Trail Blazers továbbra sem tervezi Miamiba cserélni a hátvédet. Ahogy fentebb is említettük, a Trail Blazers egyetlen országosan közvetített meccset kapott az NBA-től, és érdekesség, hogy ez egy Heat elleni összecsapás lesz Portlandben.

James Harden folytatja a kínai turnéját, és újabb érdekes nyilatkozatot tett. A hátvéd elmondta, hogy mindig elképesztő élmény számára ebbe az országba látogatnia, elképesztő az a szeretet, amit itt kap, és úgy érzi, hogy az itteni szurkolók megérdemlik, hogy lássák őt Kínában játszani.

Tre Scott Exhibit 10 szerződést kapott a Hornetstől, gyakorlatilag az edzőtáborba hívták meg.

P.J. Dozier után újabb NBA-veteránnal erősített a Partizan Mozzart Bet, Frank Kaminsky is Szerbiába igazolt. A lengyel és szerb felmenőkkel is rendelkező veterán magasember 8 szezon után hagyja el az NBA-t, és 1 évre írt alá az új csapatánál. Kaminsky az elmúlt idényben megfordult a Hawksnál és a Rocketsnél is, a két csapatnál összesen 36 alkalommal lépett pályára, de csak átlagosan 6,5 perc lehetőséghez jutott meccsenként. Noah Vonleh és Yogi Ferrell is csapatot talált magának, mindketten Kínában folytatják a pályafutásukat a Shanghai Sharks színeiben.

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a világbajnokságra készülő Kanada, hosszabbítás után 85-80-ra megverték a világranglistát vezető Spanyolországot. A győztes oldalról Shai Gilgeous-Alexander 22 ponttal és 8 lepattanóval zárt, őt RJ Barrett követte 18 ponttal, de Dwight Powell (12 pont, 12 lepattanó) és Kelly Olynyk (11 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) teljesítménye is kiemelendő. A spanyoloknál legeredményesebb játékosa Juancho Hernangómez volt 12 ponttal.

Veszélybe került Jock Landale világbajnoki szereplése, az ausztrál magasember komolynak tűnő bokasérülést szenvedett, ami után MRI-vizsgálat vár rá. Ausztrália szövetségi kapitánya, Brian Goorjian elmondta, hogy Landale nem utazik el ma a csapattal Japánba, és egyelőre úgy készülnek, hogy később sem tud majd csatlakozni a kerethez.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus