Kyrie Irving és több játékos felszólalt a folytatás ellen

Elsősorban a társadalmi kérdések kerültek előtérbe a játékosok konferencia-beszélgetésén - LeBron James azonban folytatni akarja az idényt.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a játékosok egy nagy csoportja volt hivatalos egy konferencia-beszélgetésre, ahol végül a 150 helyett körülbelül 80 játékos vett részt. A szót alapvetően Kyrie Irving, a szakszervezet egyik alelnöke vitte, aki amellett állt ki, hogy ne folytassák az idényt az utóbbi hetek tüntetései és a társadalmi problémák miatt - Shams Charania (The Athletic) értesülései szerint Irving azt mondta: mindent hajlandó feladni, hogy harcoljon a szisztematikus rasszizmus ellen és az általános reformokért. A sérülése miatt egyébként sem játszó Irving egy hete még azt nyilatkozta, hogy ott lesz a társaival a "buborékban" akkor is, ha nem tud játszani, az elmúlt egy hétben változott meg gyökeresen a nézőpontja.

Korábban a szakszervezet 28-0 arányban megszavazta a folytatást, ám Irving és Avery Bradley megszervezte a konferencia-hívást, ahol mellette szólalt fel Dwight Howard, Carmelo Anthony és Donovan Mitchell is - utóbbival kapcsolatban később érkeztek cáfolatok, ő elsősorban a sérülésveszélyre hívta fel a figyelmet. 

A konferencia-beszélgetésen részt vett a szakszervezet elnöke, Chris Paul, illetve három másik alelnök, Malcolm Brogdon, CJ McCollum és Garrett Temple is. 

Egy valaki viszont nem vett részt a konferencián, mégpedig a társadalmi kérdésekben évek óta az NBA abszolút első számú szószólójának számító LeBron James. A Lakers klasszisa két csapattársa, Bradley és Howard ellenében Sam Amick (szintén The Athletic) szerint azt mondta, hogy véleménye szerint az orlandói játék és a társadalmi szerepvállalás összeegyeztethető: ő például az élére állt ennek, amikor létrehozta Trae Younggal, Skylar Diggins-Smith-szel és Jalen Rose-zal a More Than A Vote csoportot, amely a szavazati jogokkal kapcsolatban áll ki. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus