Michael Beasley Kínába szerződik

Egyelőre kikerül az NBA-ből a szezont a Lakersnél kezdő kiscsatár.

Adrian Wojnarowski jelentette a nap folyamán, hogy forrásai szerint Kínában folytatja pályafutását Michael Beasley. Az egykori 1/2-es kiscsatár játszott már a kínai bajnokságban két szezonban összesen 77 mérkőzésen keresztül, de a 2015/2016-os idény óta visszatért, játszott Houstonban, New Yorkban, Milwaukee-ban, az idei évet pedig a Lakersnél kezdte meg. A deadline-nál az arany-lilák azonban elcserélték a város másik csapatához, a Clippers pedig nem tartott rá igényt, kitette a keretéből, így szabadon igazolhatóvá vált.

Wojnarowski információi szerint Beasley Kínába kérdés nélkül pénzt keresni megy, mert méretes összegről, de csak kéthónapos szerződésről van szó, a tervek szerint nyáron megpróbál ismét visszatérni az NBA-be.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus