Nem nyugszanak a kedélyek a zsákolóbajnokság végeredménye miatt

Candace Parker szerint meg volt beszélve a döntetlen, hogy szavazással dönthessék el, ki a győztes. Derrick Jones Jr. sem volt elégedett a zsűrivel, Wade is megszólalt az üggyel kapcsolatban. Megkönnyítették Ja Morant döntését a jövőbeli indulásáról. Twitter-reakciók. 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Aaron Gordon úgy érezte, hogy minden gyakorlata 50 pontos volt, az utolsó is, így nem érti, hogy nem lett ő a győztes, míg az egyik zsűritag, Common elmondta, hogy megbeszélték, hogy az utolsó "szétlövés" után is maradjon a döntetlen. 

Azt már a kétszeres olimpiai bajnok, kétszeres WNBA MVP Candace Parker, a zsűri másik tagja mondta el, hogy miért is akarták ezt: egyformán jónak látták Jonest és Gordont, és ha döntetlen maradt volna az állás, akkor a tagoknak szavazniuk kellett volna, hogy szerintük melyik induló volt a jobb - mivel a zsűri ötfős volt, mindenképp született volna egy végső döntés. 

A győztes Derrick Jones Jr. sem volt elégedett a zsűri működésével, mivel szerinte az utolsó gyakorlata, amire 48 pontot kapott, maximum pontszámot érdemelt volna, ráadásul ezt a zsákolást a középiskola óta csiszolja - egyébként annyit nyilatkozott, hogy ő másnap reggelig folytatta volna a zsákolásokat, mivel éppen szombaton töltötte be a 23. életévét, megvannak még hozzá a lábai. 

Tacko Fall csak annyit nyilatkozott, hogy az utolsó zsákolás nem volt megbeszélve, Gordon szétnézett a csarnokban és a legmagasabb embert választotta ki a mutatványhoz - a Boston centere annyit tett hozzá viccesen, hogy féltette az életét. 

A közösségi médiában a túlnyomó többség Dwyane Wade nyakába varrta a történteket, és feltételezte, hogy a "Miami-maffia" babrált ki Gordonnal - a Heat legendája, Jones korábbi csapattársa annyit mondott, hogy nem csak ő adott 9 pontot, erről kellene beszélni. 

A rövid távú probléma mellett az események a zsákolóbajnokság jövőjére is kihathatnak, mert elképzelhető, hogy sok kiváló zsákoló nem akar majd résztvenni ilyen cirkuszban - Ja Morant például kitwittelte, hogy ez a tegnapi eset megkönnyíti a döntését, majd egy mémet is csatolt, ami alapján egyértelműen nemet fog mondani a jövőbeli felkérésre. 

Az Orlando Magic hivatalos NBA-aloldalán egy nagyon hosszú cikkben gyűjtötte össze az esettel kapcsolatos tweeteket, ezeket ide kattintva tudjátok elolvasni. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus