Playoff-percek: gondban Love, gondban James és gondban Lue

Eljött Horford ideje - Love védekezésére épít a Boston - Stevens előhúzta a James elleni receptet, Morris alkotott - ez megint a Pacers elleni Cavs volt - nagy a gond Clevelandben, vagy egyelőre ne gondoljuk ezt túl?

Kevin Love óriási gondban

A Raptors elleni szériában lubickolt a Cavs sztárja, támadásban közel foghatatlan volt Valanciunasék számára, a Boston viszont minden hiányosságát feltárta és tökéletesen ki is használta ezen az estén. Először is Horford kiválóan védekezett rajta, másodszor a váltások után Morrisék is jól fogták, nem engedték igazán lendületbe jönni, bár az 5/14-es mezőnymutató ellenére még elfogadható lenne a 17 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz tőle. Az igazi gond azonban védekezésben volt vele, gyakorlatilag amikor pályán volt, folyamatosan őt kereste a Celtics, ahogy bármelyik Boston-játékos észlelte, hogy Love áll vele szemben, már ment is neki a gyűrűnek - Horford 7/8-at hajított róla, egyedül egy távoli triplát lőtt mellé, amikor ő fogta. Ez egyáltalán nem fér bele, könnyedén átment rajta mindenki, az első negyedben nyolc ziccert (!) dobhatott a Celtics, a Cavs festékbeli védekezése csak akkor volt vállalható, amikor Love ült és Tristan Thompson volt a center, rá lehetett számítani - csak ugye támadásban fordított az előjel...

LeBron James is gondban

A playoff eddigi (kérdés nélkül) MVP-je botrányos teljesítményt nyújtott, 15 pontot szerzett 16 mezőnykísérletből és 9 gólpasszára jutott 7 eladott labda, messze most játszott leggyengébben a rájátszásban. Az egyértelmű, hogy ő maga is kicsit kedvetlennek tűnt és meg sem közelítette a "pusztító" formáját, mentalitását, de az is tökéletesen látszott, hogy Brad Stevens előkapta azt a módszert, amelyet még Gregg Popovich és a Spurs alkalmazott sikerrel James ellen a miamis időszakában: tegyünk rá egy fizikális védőt, aki képes előtte maradni, adjunk neki triplákat és középtávolikat, a többieket pedig vegyük ki a játékból, aztán meglátjuk. Ez most hatékonyan működött, amikor Marcus Morris fogta Jamest (24 játék), a Cavs vezére összesen öt pontot tudott szerezni hat dobásból, ha elváltották és Horford került rá, ő is szépen tolta kifelé, amikor a váltások után kisebb ember került rá, ők is egyetlen dolgot tartottak szem előtt, hogy lábon ne verje meg őket James. Az első percekben még próbáltak pozíciózni Love-val, de ennek az lett az eredménye, hogy a többiek jó pár labdabirtokláson keresztül nem is látták közelről a labdát és mivel James később sem nagyon jutott el a gyűrűig, nem voltak meg a megfelelő kinti dobóhelyzetek sem. Valamit ki kell találnia a Cleveland sztárjának, mert amellett, hogy most nagyon nem ültek a dobásai, pontosan azokat vállalta el, amelyekkel a Celtics együtt tud élni a folytatásban is. Még egy adalék: James +/- mutatója -26 volt az első félidőben, ennél rosszabb félidőt még soha nem produkált a rájátszásban. 

Tyronn Lue pedig főleg gondban

Ezen a meccsen a Cavs megint az a Cavs volt, mint a Pacers elleni hatodik mérkőzésen és ez nem ígér sok jót az ohióiak számára. Lue legnagyobb problémája, hogy vagy ilyen, vagy olyan játékosokat tud a pályára rakni, Jamesen kívül igazából nincs olyan, aki védekezésben és támadásban is elfogadható lenne - pedig papíron mondjuk George Hill és JR Smith is hasznos embernek számít elöl-hátul, mégsem tudták most megmutatni. Smith négy pontja és 2/9-es mezőnymutatója mellett hátul is úgy ment el mellette Brown, vagy Tatum, ahogy akart, Hill pedig hiába számít jó védőnek, ezúttal csak bábu volt a saját térfelén, elöl pedig még ezt is sikerült alulmúlnia - 28 perc alatt 5 pontot és 2/4 dobást tud felmutatni, ezen felül se lepattanó, se gólpassz, se semmi, sok 0-t látunk a statlapján, egyedül faultból volt neki egy. Love-ról már szóltunk, támadásban hatalmas szükségük lenne az ő játékára, de védekezésben pályán tarthatatlan volt, James kiosztásai nélkül Kyle Korver (5 pont, 2/6 mezőnyből) helyzetei is eltűntek, a padról védekezésben-lepattanózásban stabilitást adott Thompson, de támadásban teljesen mást kell vele játszani, mint Love-val, Hood, Clarkson és Green pedig az égvilágon semmi hasznot nem hozott, pedig a két hátvédtől Lue azért remélt némi kreativitást. James javulása és a Love-kérdés megoldása lenne a legégetőbb, ha ezekre megoldást talál Lue, akkor a többi már jöhet magától, de az biztos, hogy a Cavsnek jobban hiányzik Kyrie Irving playmaker képessége, mint a Bostonnak...

Eljött Al Horford ideje

Ez már sorozatban a negyedik szezon, amikor Horfordnak le kell győznie Jamest és a Cavst a rájátszásban, 2015-ben és 2016-ban a Hawks tagjaként 0-4-re volt képes LeBron ellen, tavalyi pedig a Bosonnal 1-4-re - az 1-15-ös mérleg, az ezen meccseken átlagolt 10,9 pont és 4,3 lepattanó, valamint a -236-os +/- is elég beszédes tőle. Most viszont eljöhetett az ő ideje, ebben a Celticsben abszolút ő a kulcsjátékos elöl-hátul, köré épült a rendszer és bár nyilván hiányzik az ehhez pluszt hozzátevő Kyrie Irving, a Boston gépezete jelen pillanatban egyértelműen Horford képességeit használja ki maximálisan. Ezt bizonyítja az első meccs statisztikája is, amely szerint a magasember miatt verte rommá Kevin Love-ot és a Cavs festékbeli védekezését a Boston: összesen 13 pick-and-rollt hívtak a hazaiak a Hill-Love párosra és összesen 41 olyat, amelyben Love, vagy Tristan Thompson érintett volt, Horfordot pedig gyakorlatilag az összesbe bevonták - hasonlóan megoldhatatlan matchup-problémát jelentett az ő esze, sebessége, skillsetje és tripladobása most, mint a Sixers ellen. 

Vagy ne reagáljuk túl?

Egyszerre omlott össze minden a Cavsnél, a matchup-gondokat tetézte James borzalma, a Boston feltüzelt mentális állapota, a TD Garden atmoszférája, stb., ráadásul milliószor láttunk már olyat, hogy az első meccsen szakadéknyi a különbség egy párharcban, aztán ez már a következő meccsre is eltűnik, a folytatásban pedig akár meg is fordul. Mindenesetre ha már a Celticsnél leírtuk a felvezetőben, hogy van az a szint, ahol a rendszer önmagában már nem elég, akkor most írjuk le azt is, hogy talán van az a szint, amikor a tehetség nem elég...

Túlságosan tombolni viszont a Bostonnak sem szabad, mert egyelőre nem történt semmi, csak hogy Stevens felfedte a lapjait, hogy mi a terve a Cavs ellen és hogy hozták a kötelezőnek számító első hazai meccset. A Cleveland még mindig összeszedheti magát, egy jobb (még csak nem is "őrült") Jamesszel, illetve jobb kinti dobóformával már a második meccsen is lehet keresnivalója, azt pedig ne feledjük, hogy eddig mekkora a különbség a Celtics hazai és idegenbeli formája között: 

Az egyértelmű, hogy Tatumék kiterítették a lapjaikat és jelezték, hogy ők nem a Raptors, most a Cavsen van a sor, hogy ehhez alkalmazkodjon és reagáljon - ha a második meccset el tudják lopni Jamesék, rögtön fölénybe kerülnének a szériában, ezt ne feledjük. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus