Szezonértékelés a Thundernél: "szétrúgták a seggünket"

Sam Presti szerint Billy Donovan marad a vezetőedző annak ellenére, hogy csalódást keltő véget ért a gárda szezonja.

Szezonértékelő sajtótájékoztatót tartott ma Sam Presti, az Oklahoma City Thunder GM-je, melyben elmondta véleményét a gárda teljesítményéről - mint ismert, az alapszakaszt a nyugati hatodik helyen záró OKC múlt héten zúgott ki a rájátszásból, miután 4-1-re alulmaradt a Portland Trail Blazers elleni párharcban.

Presti két szóval jellemezte a szezont: lehetőség és kiegyensúlyozatlanság. Szerinte a Thunder az idény hetven százalékában nagyon jól teljesített, "extrém magas szintet hozott", de volt harminc olyan százaléka is a szezonnak, amikor "nem ütötték meg" a saját szintjüket. Emiatt csalódottak, frusztráltak és ez egy olyan dolog, amit be kell vallaniuk - összessgében végül arra hajlott, hogy csalódást jelent a szezon kimenetele. Saját maga is felelősséget vállalt, mert nem volt elég mély a keret, főleg Alex Abrines kiválása után, szerinte nem kezelték jól a spanyol helyzetét és hiányzott valaki arról a posztról. Tömören azt is kimondt is hozzátette, hogy a playoffban "szétrúgták a seggét" a csapatnak.

Ami a jövőt illeti: a GM elmondta, hogy arra számít, hogy Billy Donovan marad a gárda vezetőedzője a következő idényben is. Nagy változásokat nem tervez, úgy fogalmazott, hogy a "fejlődés legjobb útja a keret magjának fejlesztése", de minden lehetőséget meg fog vizsgálni arra, hogy hogyan javíthat az együttesen "külsőleg és belsőleg is".

Szóba került még Russell Westbrook és a média viszonya. Ezzel kapcsolatban Presti azt mondta, hogy Westbrook itt van tizenegy éve, nagyon sokan miatta követik a csapatot. Tudja, hogy játékosa nem tökéletes, de senki sem az és nem fogja hagyni, hogy tizenegy évnyi teljesítményt beárnyékoljon néhány rossz hónap. Persze azt is hozzátette, hogy mint a csapat vezérével és arcával, beszélni fog vele erről, beszéltek is már arról, hogy szeretnék, ha bizonyos dolgokat másképp kezelne. Ugyanakkor szerinte történt már ebben változás, amit ő a javulás jeleként értelmez.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus