Zion már most is nagyot szól - pedig ő ezt nem is várta magától

A Pelicans 1/1-ese történelmien jól kezdte profi karrierjét, ami a hosszú sérülése után némileg váratlan - még őt magát is meglepte a formája. 

Zion Williamson ma hajnalban 31 pontot szórt a Portland Trail Blazers ellen megnyert mérkőzésen - leszedett 9 lepattanót, kiosztott 5 gólpasszt és mindezt ráadásul alig 28 játékperc alatt tette. Williamsonra elsősorban Hassan Whiteside-ot tette rá a Blazers, mert más nem tudta felvenni vele a kesztyűt fizikálisan, de a jóval magasabb center sem bírt vele: az 1/1-es 17 pontot szórt róla, amikor pedig Trevor Ariza, vagy Carmelo Anthony került rá, akkor őket egyszerűen betolta a gyűrű alá, vagy egy centermozdulattal játszotta át és szintén eredményes tudott lenni.

Zion teljesítménye történelmi magasságokban mérhető jelenleg, pedig nem erre számíthattunk azok után, hogy kihagyta a szezon első felét - eddig 21 pontot és 7,7 lepattanót átlagol nagyon hatékony játékkal alig 27 perc alatt, abszolút dominálni tud. Az Elias Sports Bureau adatai szerint az NBA-ABA egyesülése óta Williamson az első újonc, aki 30-5-5-öt tudott hozni kevesebb, mint 30 perc játékidő alatt, Allen Iverson és 1996 óta neki kellett a legkevesebb meccs ahhoz, hogy elérje a 30 pontos határt és ő a harmadik olyan játékos az utóbbi harminc évben, aki az első tíz meccsén legalább hétszer elérte a 20 pontos határt - erre eddig csak Grant Hill és Shaquille O'Neal volt képes. Egyébként neki ehhez most kilenc meccs is elég volt, ilyet utoljára Ron Harper csinált 1986-1987-ben.

"Gondoltam, hogy lesz hatásom, de nem vártam semmi ilyesmit" - mondta Williamson a hajnali győzelem után. Hozzátette: csak nem akar semmit elrontani, jól akar illeszkedni a csapatba, de a csapattársai mindig noszogatják, például hogy menjen ki a festékből - nem tökéletes, még csak 19 éves, úgyhogy lesznek hibái, de tanulni fog belőlük, most azzal törődik, hogy megtalálja a helyzeteit a pályán és hogy jó döntéseket hozzon a labdával a kezében.

"A Blazersnek nem volt rá válasza. Még csak 19 éves, szezon közben kapcsolódott be, úgy érzem, hogy még mindig nincs olyan formában, mint amire képes. Ijesztő belegondolni, hogy miket csinálhat a jövőben" - vélekedett csapattársáról Lonzo Ball, Jrue Holiday pedig egyetlen mondattal foglalta össze a véleményét:

"Őszintén szólva én senki sem látok, aki meg tudná fogni őt."

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus