39 éves Paul Pierce

39. születésnapját ünnepli a Boston Celtics ikonja, Paul Pierce, vezetőedzője, Doc Rivers pedig 55 esztendős lett a mai napon.

A ma 39 éves Paul Pierce a Boston Celtics ikonja, pályafutása a szemünk előtt zajlott - az 1998-as draft 1/10-es választottja 2013 nyarán, az újjáépítés keretein belül, egy cserével került át a Brooklyn Netshez (Kevin Garnett-tel együtt), két éve a Washington Wizardshoz igazolt, tavaly júliusban pedig újfent csapatot váltott, hiszen a Los Angeles Clippers játékosa lett. Pierce a Celtics-franchise ikonja és korszakos egyénisége a Bostonban lehúzott 15 évével, valamint a 2008-as bajnoki címmel, amiben vezérszerepet vállalt - abban a szezonban ő lett a döntő MVP is.

10 All-Star gálája (2002-2006, 2008-2012), egy All-NBA második (2008/09) és három harmadik (2001/02, 2002/03, 2007/08) csapattagsága van emellett - ő a Larry Bird utáni korszak legmeghatározóbb Celtics-játékosa, aki sok jót és rosszat is megélt az együttessel. 34-es mezszámát egészen biztosan visszavonultatja a bostoni franchise, ha abbahagyja Pierce a profi játékot (már azt is bejelentette, hogy egy napra visszaigazol a csapathoz, hogy innen vonulhasson vissza jövő nyáron), és szinte borítékolható számára a Hall of Fame tagság is, utolsó évében azonban még szeretne egy bajnoki címet szerezni volt edzője, Doc Rivers irányítása alatt a Clippersnél.


Nála mindössze egy évvel fiatalabb a ligába Pierce-nél két évvel korábban kerülő Jermaine O'Neal, aki tehát 38 esztendős ma. Legemlékezetesebb időszaka az Indana Pacershez köthető 2000 és 2008 között, amikor a csapat franchise-playerének számított, és ezekben az években hatszor az All-Star gálára is meghívták (2002-2007), a ligaelithez tartozott. Második indianai évében, 2001/02-ben a legtöbbet fejlődött játékosnak választották, egyszer ő is ott volt az All-NBA második csapatában (2003/04), kétszer pedig a harmadikban.

Benne volt a híres detroiti verekedésben is - ő kapta a legkisebb, 25 meccses büntetést -, a sérülések pedig tönkretették annak a lehetőségét, hogy ezt követően komoly, meghatározó játékos lehessen csapataiban. Több helyen is megfordult ezt követően, Torontóban, Miamiben, a Bostonnál és a Phoenixnél is játszott, három éve viszont meglepően hasznos tagja volt a Golden State Warriorsnek, főleg védekezésben. Már két éve nem játszik sehol sem, így bár hivatalosan még nem vonult vissza, őt valószínűleg nem látjuk már többet a pályán az NBA-ben.


A már említett Doc Rivers is a mai napon ünnepli születésnapját, immáron az 55-et. Rivers anno az Atlanta Hawks játékosaként hagyott nyomot először a ligán, a 80-as évek Dominique Wilkins fémjelezte Atlantájának volt ő a kezdő irányítója. 1986/87-ben 12.8 pont mellett kereken 10 gólpasszt átlagolt, egy évvel később pedig az All-Star gálára is meghívták. 3866 gólpasszal a mai napig ő a csúcstartó a Hawksnál ebben a kategóriában.

Vezetőedzőként Orlandóban kezdett, de a Magicnél nagyon sok sérülés hátráltatta általában csapatait, így csak részsikereket érhetett el. 2004-ben ment át Bostonba, és a kezdeti nehézségeket követően 2008-ban Pierce-szel együtt felért a csúcsra. A folyamatos sérülések miatt a Celtics nem tudott több végső sikert elérni, sőt, döntőbe is csak egyszer jutottak (2010-ben a Los Angeles Lakers visszavágott nekik a 2008-as fináléért), három éve pedig a Los Angeles Clippershez "cserélték", ahol tavaly nyáron csatlakozott hozzá Pierce, hogy meglegyen az újabb gyűrű mindkettejüknek.


Mai legutolsó, kiemelt ünnepeltünk az 59. életévét betöltő Reggie Theus. Az egykori kitűnő hátvéd öt és fél évig játszott a Chicago Bullsban, majd négy és fél esztendőt húzott le a Kingsnél (előbb Kansas City-ben, aztán Sacramentóban). Egy-egy évet eltöltött még Atlantában, Orlandóban és New Jersey-ben, 1991-ben otthagyta az NBA-t, 1992-ben pedig befejezte a profi kosárlabdázást.

Érdekesség, hogy azon kevesek közé tartozott, akik tudták, mikor kell abbahagyni - utolsó két szezonjában is 18.9 és 18.6 pontot rakott a közösbe meccsenként, karrierátlaga 18.5 volt, úgyhogy gyakorlatilag akkor fejezte be, mikor még tudta hozni azt a szintet, amit tőle egész pályafutása során megszoktak a ligában. Edző lett, egy évig a Sacramento Kingst is irányította 2007/08-ban, most pedig a Cal State Northridge Egyetemen trénere. Isten éltesse mindannyiukat!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus