47 éves White Chocolate, Sam Cassell 53

47 esztendős lett a mai napon a 90-es évek végének és a 2000-es évek elejének egyik varázslója, White Chocolate, azaz Jason Williams - Sam Cassell 53. születésnapját ünnepli.

Jason Williams 1975. november 18-án született, és az 1998-as draft első körének 7. helyén vitte el a Sacramento Kings. A Kingsben a liga történetének egyik legszórakoztatóbb kosárlabdáját játszották ekkor, nem kis mértékben Williamsnek köszönhetően, aki 1998/99-ben bekerült az újoncötösbe, három idény alatt pedig 11.3 pontot és 6.3 gólpasszt tett a közösbe. 2001 nyarán cserélték a Memphis Grizzlieshez, ahol összességében nézve még jobb (11.5 pont, 7.0 gólpassz, 2.2 eladott labda), egyébként azonban egyre romló teljesítményt hozott.

2005 augusztusában egy 5 csapatos, 13 játékost érintő cserében került a Miami Heathez James Posey-val és Antoine Walkerrel együtt - ebben nagy szerepe volt Shaquille O'Nealnak, akivel korábban évekig szomszédok voltak Orlandóban és barátságba kerültek: Shaq győzte meg a vezetőséget, hogy Williams jó fit lesz a csapatnak. Ez a gárda pedig 2006 nyarán bajnoki címet szerzett Dwyane Wade vezetésével. 2008-ig játszott Miamiben, majd egy évre visszavonult. 2009 és 2011 között az Orlando Magicnél és újra a Memphisben láthattuk, majd végleg abbahagyta. Számainál, eredményeinél azonban esetében mindennél többet jelent a látvány - bár sosem foglalkozott talán annyit a végeredménnyel, mint kellett volna, minden idők egyik legszórakoztatóbb játékosa volt.

2017-ben megpróbálkozott a BIG3-ben, de rögtön az első meccsen lesérült, úgyhogy nem sokat láthattunk belőle. Egyébként nagyon visszafogott életét él Orlandóban feleségével és három gyerekével, ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt. Isten éltesse sokáig!

 

Nála pontosan 6 évvel idősebb Sam Cassell. Az 1993-as draft 24. helyén vitt el a Houston Rockets az ekkor már közel 24 éves hátvédet - tanulmányi eredményei miatt csak 22 évesen, 1991-ben csatlakozhatott komolyabb egyetemi csapathoz. A Florida State Seminolest aztán 1993-ban az Elite Eightig vezette, ilyen magasságban legközelebb 2018-ban járt a gárda - Cassell 10-es mezét később vissza is vonultatták. Houstonnál jobb helyen és jobb időben nem is kezdhette volna meg profi karrierjét, hiszen azonnal két bajnoki címet szerzett első két idényében. Egyáltalán nem újonc potyautasként nyerte meg a gyűrűket, a kispad egyik vezéreként 9.4, majd 11.0 pontot álagolt a két playoff-menetelés során, már itt alaposan letette a névjegyét - az 1994-es nagydöntő 3. meccsén például győztes hármast vágott.

Harmadik szezonjában az alapszakaszban először lépte át a 10 pontos határt (14.5 pontot átlagolt, innentől kezdve majdnem pályafutása végéig tartotta kétszámjegyű átlagát), láthatóan már túlnőtt a kezdőirányítóként játszó, de már idősödő Kenny Smith-en, azonban a csapatnál máshogy gondolkodtak.  1996 nyarán többek között őt és Robert Horryt küldték a Phoenix Sunshoz Charles Barkleyért cserébe, a Suns pedig még ebben az évben továbbcserélte a Dallas Maverickshez - többek között Michael Finleyvel együtt Jason Kiddért -, majd a februári cserehatáridő előtt New Jersey-be postázták.

Két egészen jó éve volt a Netsnél, de csak 1999 márciusában került újra sínre pályafutása, amikor egy hármascserében a Milwaukee Bucks irányítója lett négy idény erejéig. 18-20 pont és 6-9 gólpassz között átlagolt Ray Allen és Glenn Robinson mellett, és ez a trió egyszer (2001) főcsoportdöntőig vitte a Milwaukee-t.

2003 nyarán került a Minnesota Timberwolveshoz - szintén csere keretein belül -, ahol még mindig hozta éppen 20 pont alatti átlagát, és életében először és utoljára All-Star lett - plusz bekerült az All-NBA második csapatába, szintén először és utoljára. A Minnesota 58-24-gyel megnyerte nyugatot, ám Cassell a Los Angeles Lakers elleni nyugati finálé előtt lesérült, csak két meccsen játszott tisztességes perceket, így a Timberwolves nem jutott döntőbe. A következő idényében sokat gyengült teljesítménye, így 2005 nyarán a Los Angeles Clippershez postázták.

Egy kifejezetten jó idény és egy emlékezetes PO-párharc (3-4 a Phoenix Suns ellen a második körben, ami minden idők egyik legjobb ütközete volt) után meredeken elkezdett romlani produktuma, egyre többet volt sérült. 2008 februárjában tette szabadlistára a Clippers, de pont jókor, ugyanis keretbe tudta foglalni pályafutását. Márciusban aláírt a Boston Celticshez, így a szezon végén bajnoki címet szerzett.

A következő idényben még élő szerződése volt, de februárban elcserélték a Sacramento Kingshez, akik kitették keretükből, így befejezte játékosként. Sokat ettől függetlenül nem hagyott ki, pár hónappal később, 2009 májusában már a Washington Wizards segédedzője lett. Egészen 2014 nyáráig töltötte be a posztot, majd Doc Rivers mellé szegődött a Los Angeles Clippershez. Jelenleg is Rivers mellett dolgozik, de 2020 óta már a Philadelphia Sixersnél. Többek között arról is ismert, hogy ő honosította meg az NBA-ben a Big Balls Dance-t. Isten éltesse őt is!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus