48 éves Ben Wallace, 74 lenne egy másik detroiti Hall of Famer

48. születésnapját ünnepeli a 2000-es évek első felének legjobb védője - a tavasszal ehunyt Bob Lanier 74 éves lenne.

48. születésnapját ünnepeli Ben Wallace, aki gyakorlatilag a semmiből érkezett és lett a Detroit Pistons 2000-es évekbeli sikereinek egyik kulcsa. Egy Div II-es egyetemre járt, így nem volt meglepő, hogy nem kelt el az 1996-os drafton. A Washington Bullets szerződtette 1996-ban, de akkori értékét jól mutatja, hogy 1999-ben Tim Leglerrel, Jeff McInnisszel és Terry Davisszel együtt cserélték el az Orlando Magichez Isaac Austinért cserébe. Legler ugyan 1996-ban megnyerte a tripladobót az All-Star gálán, és abban az évben övé volt a legjobb triplaszázalék is az alapszakaszban, Austin pedig 1997-ben lett a liga legtöbbet fejlődött játékosa, de komoly értékként akkoriban senkivel nem számoltak, ráadásul Wallace a "négyet egyért" csere négyes részében volt, ennyire nem tartották sokra.

Egy szezont húzott le Orlandóban - egy elég gyenge együttes is majdnem PO-ba került keleten -, 2000 augusztusában viszont Chucky Atkinsszel együtt a Detroit Pistonshoz cserélték Grant Hillért. Az eredmény ismert: Wallace 2004-ben úgy ért fel a Pistonsszal a csúcsra, hogy az autóvárosiak egyrészt a négy későbbi Hall of Famerrel felálló Los Angeles Lakerst verték a döntőben, másrészt addigra deklaráltan a liga legjobb védőjátékosa lett. Négyszer nyerte meg az Év Legjobb Védője díjat (2002, 2003, 2005, 2006), ötször volt az év legjobb védőötösében (2002-2006) négyszer lett All-Star (2003-2006), kétszer övé lett a legtöbb pattanó (2002, 2003), egyszer a legtöbb blokkot jegyezte (2002), háromszor beválasztották az All-NBA második csapatába (2003, 2004, 2006) és kétszer a harmadik csapatba (2002, 2005).

2006 nyarán szabadügynökként Chicagóba szerződött, és bár 2007-ben még beválasztották az év második legjobb védőcsapatába, meredeken elindult lefelé a pályája - megfordult ezután Clevelandben is, majd visszatért a Pistonshoz, és 2012 nyaráig ott játszott. Az utolsó éveitől függetlenül mintapéldája volt annak, hogy milyen kevés tehetségből milyen sokat lehet kihozni pusztán akarással és azzal, ha valaki a csapat érdekei alá helyezi a saját magáét - 1088 meccset játszott, ami a legtöbb a liga történetében egy olyan játékostól, akit nem draftoltak.

2014 márciusában negatívumot is lehetett felőle hallani - egy év börtönt kapott, mert februárban elhagyta egy baleset helyszínét, de mindössze két napot kellett leülnie. 2016 januárjában 3-as mezét plafonra húzta a Pistons, emellett a Kornél On Tour dokumentumfilmben is megszólalt Dávid Kornéllal kapcsolatban, 2018-ban a G-Ligás Grand Rapids Drive-ban vásárolt kisebb tulajdonrészt.

Legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy beválasztották a 2021-es Hall of Fame-osztályba - majdnem a születésnapján, szeptember 11-én be is iktatták a Kosárlabda Hírességek Csarnokába.

A másik detroiti centerlegendának közel sem kellett ilyen mélyről indulnia - 74 esztendős lenne Bob Lanier, aki 1/1-es volt az 1970-es drafton, és kilenc és fél évig szolgálta a Pistonst. 1971-ben bekerült az év újonc ötösébe - az akkori első rookie-ötöst érdemes visszanézni: Lanier mellett "Pistol" Pete Maravich, Dave Cowens, Calvin Murphy és Geoff Petrie voltak ott. Petrie-n kívül mindenki bekerült már a Hírességek Csarnokába, de a Sacramento Kings egykori GM-je volt az év újonca abban az évben Cowensszel megosztva.

Lanier hétszer volt All-Star detroiti évei alatt (1972-75, 1977-79), és egyszer volt az All-Star gála legértékesebb játékosa is (1974). Borzasztóan hatékony kosaras volt, detroiti 9 teljes évében kétszer a 10. volt a PER statisztikát nézve, a többi hét szezonjában pedig a liga top5 játékosa közé tartozott ebben az összevetésben. Az 1979/80-as szezon közben elcserélték a Milwaukee Buckshoz, ahol 5 szezont húzott le, egyszer pedig megint eljutott az All-Star gálára (1982). 1984-ben vonult vissza 19248 ponttal, 9698 pattanóval és 1100 blokkal a háta mögött - 20.1 pont, 10.1 pattanó és 1.5 blokk volt a karrierátlaga. 1992-ben választották be a Hall of Fame-be, 16-os mezszámát pedig a Detroit és a Milwaukee is visszavonultatta - sajnos 74. születésnapját már nem érhette meg, 2022 májusában hunyt el - Isten nyugosztalja!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus