54 éves a Celtics kilencedik bajnoki címe

1966-ban ezen a napon nyerte 9. bajnoki címét a Boston, Red Auerbach ekkor búcsúzott a kispadtól - 30 éve a Celtics két PO-rekordot is felállított.

1966. április 28-án a Boston Celtics 95-93-ra verte a finálé mindent eldöntő, hetedik meccsén a Los Angeles Lakerst, így megnyerte zsinórban 8., összességében pedig 9. bajnoki címét.

A Boston ebben az évben csak második lett keleten az alapszakaszban (54-26): egy meccsel maradt el a Wilt Chamberlain vezette Philadelphia Sixerstől, míg a Lakers olyan mérleggel is nyugat első helyén zárt, amilyet a keleti harmadik Cincinnati Royals hozott (45-35). A PO első körében a Boston úgy jutott túl 3-2-vel a Cincinnatin, hogy az első négy meccs mindegyikét a vendég gárda nyerte - 2-1-re tehát vezetett az Oscar Robertson és Jerry Lucas által vezetett Royals, de nem tudta otthon behúzni a sorozatot a negyedik találkozón. A keleti döntőt sokkal simábban, 4-1-re hozta a Celtics, míg a Lakers 4-3-mal verte St.Louis Hawkst. A döntő első mérkőzésén az aranysárga-lilák elvették a pályaelőnyt, majd ezt követően jelentette be Red Auerbach, hogy Bill Russell veszi át a helyét a szezon végén a kispadon - Auerbachnak tehát ez az 54 évvel ezelőtti volt az utolsó meccse vezetőedzőként. A Boston zsinórban három meccset nyert, a Lakers pedig kétszer életben maradt - fordítania azonban nem sikerült.

Mindkét oldalon a korszakban megszokott nevek, Hall of Famerek és All-Starok voltak. A bostonin Russell, John Havlicek, Sam Jones, Willie Naulls és KC Jones voltak a legnagyobb nevek, de itt volt már a csapatban az a Don Nelson is, aki az előző két idényét még a Lakersnél húzta le, és innentől kezdve egészen 1976-ig volt a Celtics szolgálatában. A Lakersnél természetesen Jerry West és Elgin Baylor volt a két legnagyobb ász - Baylor az 1965-ös PO-ban súlyos térdsérülést szenvedett, és ezen a szezonján nagyon meglátszódott ez (16.1 pont), a PO-ban így is komoly faktor volt, közel 27 pontot átlagolt. Szintén ott volt a Los Angeles-i keretben az ötszörös All-Star Rudy LaRusso, és újonc idényét töltötte a ligában a későbbi kiváló dobóhátvéd, a Baylorékhoz hasonlóan Hall of Famer Gail Goodrich.

 

30 évvel ezelőtt, 1990. április 28-án is a Boston került a középpontba, miután a New York Knicks elleni hazai meccsen 157-128-ra diadalmaskodott. A 157 dobott pont, illetve a Celtics 67%-os mezőnymutatója (63/94) máig fennálló PO-rekordok arról a találkozóról - más kérdés, hogy a Knicks 3-2-vel így is kiejtette a pályaelőnyben kezdő Bostont, miután 0-2-ről fordítani tudott 5 meccsen.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus