A hajléktalan, aki kitúrhatja Denget Chicagóból

A mai napon többek között két születésnapot is ünneplünk. Az egyikőjüket, Larry Brownt már nem nagyon kell bemutatni, a trénerlegenda már 73 esztendős. Másikukról viszont tavaly még a Chicago Bulls drukkerei is valószínűleg csak legmerészebb álmaikban gondolták, hogy egy év múlva már kiemelt figyelmet fordít rá a liga - Jimmy Butler majdhogynem a semmiből odáig fejlődött, hogy már a liga legjobb kiegészítői között emlegetik, ráadásul messze nem érte meg el a benne rejlő potenciál maximumát.

Butlert még csecsemőkorában hagyta el édesapja, anyja pedig 13 évesen rúgta ki otthonról. A barátainál lakott hetekig, hol itt, hol ott aludt. Végzős középiskolai éve előtt a nyári kosárligában találkozott egy Jordan Leslie nevű sráccal, akivel nagyon jó barátok lettek, és Leslie családja befogadta Butlert. Nem keresték nagyobb egyetemek, ezért a Tyler Junior College-ban kezdett játszani, egy év után azonban a Marquette megkereste. Első ott töltött évében még nem kezdett, az utolsó kettőben viszont igen, és a csapat meghatározó alakja lett.

A 2011-es draft 30. helyén választotta ki a Chicago, és első évében alig látott szinte pályát - 42 meccsen lépett összesen pályára, átlagban 8.5 percet töltött játékban. Második éve sem indult sokkal jobban, bár a tavalyi nyári ligában már bontogatta szárnyait, ám Luol Deng sérülését maximálisan kihasználta idén - Tom Thibodeau vezetőedző nem sokat változtatott a taktikán, addig ugyanis Deng átlagolta a legtöbb percet a csapatban és a ligában is, ezt azután egy az egyben átvette Butler, aki jócskán 40 perc fölött töltött a parkettben meccsenként, majd a rájátszásban is 40.8 minutumot átlagolt, ami egészen beteges szám.

Gyakorlatilag mindent tud a játékról, nincs gyenge pontja és bár kiemelkedően sem tud semmit, már a Kawhi Leonard és Paul George-féle vonulat következő tagjaként emlegetik - hozzáállása, személyisége is hasonlít az előbb említettekhez, csendes, halk, ugyanakkor a pályán a csapatért mindent megcsináló játékosról van szó, aki sztárok egészen kitűnő másodhegedűse lehet idővel. Butler 24 éves lett ma, Isten éltesse őt és Brown mestert is!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus