Dikembe Mutombo NBA rekordot jelentő 8 blokkja egy negyed alatt

2001-ben máig fennálló NBA rekordot ért el a Sixers akkori centere - Wilt Chamberlain háromszor is 50 pont fölé jutott ezen a napon, Guy Rodgersnek és Scott Skilesnak is van egy-egy 20 gólpasszos meccse december 1-jéről.

Ma 60 éves Pamela McGee, aki 1983-ban és 1984-ben is NCAA-t nyert, 1984-ben pedig olimpiai aranyérmet szerzett a Los Angelesben rendezett olimpián. Akkoriban még nem volt WNBA, ezért Brazíliában és Olaszországban futott be szép profikarriert, pályafutása végén pedig még két szezont lehúzott a Sacramento Monarchs és a Los Angeles Sparks színeiben a női profiligában. Fia, JaVale McGee háromszor nyert NBA-bajnoki címet és tavaly olimpiát, utóbbi kategóriában ők az első anya-fiú páros. Emellett Pamela McGee az egyetlen WNBA-játékos, aklnek a fia az NBA-ben, a lánya pedig a WNBA-ben pályára léphetett - Imani McGee-Stafford 2016-ban a Legjobb Újoncötösbe is bekerült. 

Több játékosnak is kiemelt dátum december 1-je, bár Wilt Chamberlainnél nagyjából minden napról el lehet ezt mondani, amelyen NBA meccset játszott. Wilt 1961-ben 60 pontot, három évvel később 56-ot, megint három év elteltével pedig egy 52 pontos, 36 lepattanós dupla-duplát jegyzett - ezek mindenki másnál karriercsúcsnak vagy ahhoz közeli teljesítménynek számítanának, Chamberlain saját mércéjéhez képest még csak kiemelkedőnek sem lehet mondani.

62 évvel ezelőtt, 1960. decembe 1-jén Guy Rodgers osztott ki 20 gólpasszt, 1993-ban pedig Scott Skilesnak sikerült ugyanez - a két kiváló játékmester közül Skiles épp túl volt három legjobb évén, Rodgers viszont még csak ekkor kezdte el igazán bontogatni szárnyait a harmadik szezonjában.

December 1-je azonban Dikembe Mutombóról marad igazán emlékezetes: a Philadelphia Sixers akkori centere 2001-ben 10 blokkot osztott ki a Chicago Bulls 93-76-os legyőzése során. Mutombo 8 prakkert jegyzett egyetlen negyed alatt - ez máig fennálló rekord. Sajnos erről a meccséről nincsenek felvételek, így álljon itt Dikembe 10 legnagyobb sapkája:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus