Draymond Green és a 5-by-5-ok története

Tegnap hajnalban Draymond Green a liga történetének 10. játékosa lett, aki elérte az 5X5-öt. 

Tegnap hajnalban Draymond Green olyan produkciót nyújtott, amelyet nem sokan tudtak előtte megcsinálni a liga történetében: a Boston Celtics elleni mérkőzésen 24 pontot, 11 pattanót, 8 gólpasszt, 5 szerzett labdát és 5 blokkot szerzett, tehát megcsinálta a 5-by-5-ot, ami akkor is óriási dolog, ha ez egy kéthosszabbításos meccsen történt.

Egészen félelmetes szezont fut a Golden State Warriors erőcsatára, aki a liga (talán) legsokoldalúbb játékosa jelenleg, erre jó "bizonyíték" volt ez a találkozó is. Az idény során 13.9 pont és 8.7 pattanó mellett 7.0 gólpasszt átlagol, ami megdöbbentő egy magasembertől, hiszen ezzel a teljes gólpasszlistán hatodik. 1.2 szerzett labdája és 1.5 blokkja is van meccsenként, és azt sem árt elfelejteni, hogy védekezésben a számmal nem mérhető dolgokban is borzasztóan jó, elit pick-and-roll védő és a small-ball taktika alapja, centerben is megállja a helyét - plusz a csapat motorja, szíve. 36.6%-kal triplázik és 71.1%-kal büntetőzik - gyakorlatilag kivehetetlen a meccsekről, és játékának nincs gyenge pontja. Személy szerint úgy gondolom, hogy inkább lehet ő prototípus a jövőre nézve, mint csapattársa, Steph Curry, de ez egy külön blog témája lesz.


De nézzük meg, milyen társaságba került ezzel a Warriors kosarasa: Green mindössze a 10. dokumentált játékos, akinek ez sikerült a liga történetében. A teljes igazsághoz hozzá kell tenni, hogy az 1973/74-es idényig a blokkokat és a szerzett labdákat nem vezették hivatalosan az NBA-ben, így például Wilt Chamberlainnek vagy Oscar Robertsonnak esélyük sem volt ezt megcsinálni, még ha több mint valószínű, hogy produkáltak ilyen teljesítményt pályafutásuk során. Az első játékos, akinek ez hivatalosan sikerült, Dr J., azaz Julius Erving volt, aki 1979. december 5-én, a San Antonio Spurs ellen 132-120-ra megnyert összecsapáson 28 pontot, 7 pattanót, 10 gólpasszt, 5-5 szerzett labdát és blokkot ért el.

(Hozzá kell tenni, hogy az nbahoopsonline.net információi szerint 1978-ban George T Johnson, 1979-ben pedig George Gervin már megcsinálták a 5X5-ot, de mivel az 1985/86-os idény előtt a statisztikai adatbázis egyáltalán nem teljes, az ő teljesítményükről pedig máshol nem számolnak be részletesen, így ezeket kezeljük zárójelben.)

Erving meccse után 7 és fél évet kellett várni a következő 5X5-ig, amit minden idők (egyik) legsokoldalúbb játékosa, Hakeem Olajuwon ért el. A Houston Rockets legendája abszolút külön kategóriát jelent ebben az összevetésben (is), hiszen rajta kívül mindössze egyetlen embernek sikerült a 5-by-5 egynél többször, ő pedig hat ilyen alkalommal magasan csúcstartó. 1987. március 10-én a Rockets két hosszabbítás után 136-127-re kikapott a Seattle SuperSonicstól, de Az Álom minden idők egyik legizmosabb 5-by-5-ját hozta 38 ponttal, 17 pattanóval, 6 gólpasszal, 7 szerzett labdával és 12 blokkal. Két 5X5 volt összesen, amelynél minden kategóriában legalább 6-ig ment valaki, illetve kétszer fordult elő az is, hogy tripla-duplával párosult ez a produkció - ez volt az egyik mindkét eseményből.

1990. március 3-án, a Golden State Warriors ellen 129-109-re megnyert találkozón hozta Olajuwon a másik tripla-duplás 5-by-5-ot (29 pont, 18 pattanó, 9 gólpassz, 5 szerzett labda, 11 blokk). Egyetlen gólpasszra volt a quadruple-double-től, ráadásul ezen a meccsen nem volt hosszabbítás, így ha valamelyik meccse konkurálhat az első 5X5-tel, akkor ez biztosan.

Olajuwon igazi 5-by-5 legendává 1992-ben és 1993-ban vált, ebben a két évben ugyanis összesen 6 ilyen meccset jegyezhettünk fel, amiből 4 az övé volt. 1992 áprilisában a Dallas Mavericks, 1993 áprilisában pedig a Minnesota Timberwolves volt az ellenfél, amikor a center bizonyította sokoldalúságát. 1993. november 5-én a New Jersey Nets, 1993. december 30-án pedig megint a Minnesota volt az "áldozata" - ez volt az első alkalom, hogy egy idényen belül két 5X5-öt jegyzett valaki, mindössze egy ember tudta ezt utána csinálni (ami nem meglepő, hiszen összesen egy ember tudott rajta kívül egynél több 5-by-5-ot elérni). Olajuwon volt az egyetlen a liga történetében, aki egy naptári éven belül három ilyen meccset rakott le a parkettre, illetve utolsó 5-by-5-jánál 30 éves és 343 napos volt, ezzel ő a legidősebb játékos, akinek sikerült egy ilyen produkció.

Ebben a periódusban két új ember iratkozott fel a listára. Az egyik a San Antonio Spurs legendás centere, David Robinson volt, aki 1992. november 10-én, a Milwaukee Bucks elleni 104-98-as mérkőzésen 29 pontig, 9 pattanóig, 5 gólpasszig, 5 szerzett labdáig és 10 blokkig jutott. A másik pedig a New Jersey Nets egykor sokkal fényesebb jövőképekkel induló, de hozzáállása miatt a remélt karrierjét meg sem közelítő Derrick Coleman volt, aki 1993. január 15-én a Philadelphia Sixers ellen hosszabbításban, 110-105-re megnyert ütközetben szerzett 21 pontot, 10 pattanót, 7 gólpasszt, 5 szerzett labdát és 5 blokkot. Egészen tegnap hajnalig ő volt az egyetlen játékos Olajuwon mellett, akinek sikerült a 20-10-5-5-5 (10 pattanóval, hiszen Erving gólpasszokkal, Robinson pedig blokkokkal hozta ugyanezt a számsort), igaz, a Rockets játékosa ezt 6 alkalomból 5-ször hozta.

Itt volt egy komolyabb törés a 5-by-5-ok történetében Olajuwon 1993 decemberi meccse után a következő majdnem 8 évben mindössze egy ilyen mérkőzést jegyezhettek fel a statisztikusok: 1995. február 22-én a Los Angeles Lakers centere, Vlade Divac a Sixers elleni 112-100-as meccsen 19 pontot, 12 pattanót, 8 gólpasszt, valamint 5-5 szerzett labdát és blokkot ért el. Őt követte 2001. november 16-án az újonc Jamaal Tinsley, aki karrierje 11. mérkőzésén, a Minnesota Timberwolves ellen két hosszabbítás után, 120-113-ra elvesztett meccsen 12 pontig, 9 pattanóig, 15 gólpasszig, 6 szerzett labdáig és 5 blokkig jutott - ő volt az egyetlen, aki első évében csinálta meg a 5-by-5-ot, így a 11. meccse is természetesen rekord.

Mint említettük, Olajuwon mellett egyetlen játékos tudott úgy elérni 5-by-5-ot, hogy minden kategóriában nem 5-öt, hanem legalább 6-ot hozott, és egyetlen ember volt, aki egynél többször is elérte az 5X5-öt, ez pedig nem más, mint Andrei Kirilenko. Az orosz csatárnak 2003. december 3-án a Houston Rockets ellen (19 pont, 5 pattanó, 7 gólpassz, 8 szerzett labda, 5 blokk), majd egy héttel később, december 10-én a New York Knicks ellen (10 pont, 12 pattanó, 6 gólpassz, 6 szerzett labda, 5 blokk) is sikerült ilyen teljesítményt hoznia, ez a leggyorsabb "back-to-back" 5-by-5 a liga történetében (és Olajuwon mellett ő a másik, akinek egy idényen belül kétszer is sikerült ez), ráadásul a Jazz ellen Kirilenko 22 éves és 288 napos volt, ezzel ő a legfiatalabb 5X5-ös.

Kirilenko még egyszer és utoljára 2006. január 3-án, egy Los Angeles Lakers elleni mérkőzésen hozott ilyen produkciót (14 pont, 8 pattanó, 9 gólpassz, 6 szerzett labda, 7 blokk), ez a másik 5X6 a liga történetében.

Egyetlen 5-by-5 tehető még erre az időszakra az eddig felsoroltakon kívül: Marcus Cambynek pont a Utah ellen sikerült ez a bravúr 2004. január 9-én (8 pont, 11 pattanó, 5 gólpassz, 5 pattanó, 8 blokk). Ez volt az egyetlen 5-by-5, amelynél a pontok száma nem érte el a 10-et és így sikerült mind az 5 kategóriában elérni a legalább 5-öt.

Egészen tegnap hajnalig egyetlen aktív játékos volt, aki 5X5-öt tudott felmutatni NBA-karrierje során. A Charlotte Hornets francia kiscsatára, Nicolas Batum még a Portland TrailBlazers színeiben, 2012. december 16-án, a New Orleans Hornets ellen 95-94-re megnyert meccsen 11 pontot, 5 pattanót, 10 gólpasszt, 5 szerzett labdát és 5 blokkot ért el - mellé iratkozott fel az aktív játékosok között most Green.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus