Magasemberek nagy napjai

Kis képzavar volt mostanság az NBA-ben - tegnap a jelen, ma a múlt ünnepelt. A jelenlegi liga egyik legdominánsabb centere, az Indiana Pacers kiválósága, Roy Hibbert tegnap töltötte 27. születésnapját, ma pedig minden idők egyik legjobb magasembere, Bob Pettit ünnepelte a 81-et. Isten éltesse mindkettejüket!

Pettitnél érdemes megjegyezni, hogy mindössze 11 éves profi pályafutásából mindent kihozott, amit csak lehetett. Mind a 11 szezonjában ott volt az All-Star gálán, 4-szer a legértékesebb játékosnak is megválasztották ezen az eseményen, kétszer volt az alapszakasz MVP-je (ő volt az első ilyen díjazott az 1955-56-os szezonban), és ugyanebben a két évben ő volt a liga legponterősebb játékosa is. Ő volt a liga történetének első játékosa, aki elérte a 20.000 pontot.

1958-ban NBA-bajnok lett a St.Louis Hawks színeiben. Akkori sikerükről sokat elmond, hogy a 13 év alatt 11 bajnoki címet nyerő Boston Celticset verték a döntőben 4-2 arányban, Pettit pedig a hatodik meccsen kerek 50 ponttal járult hozzá a végső sikerhez - akkor még nem osztottak ki Döntő MVP címet, azért nincs ilyenje. Még három döntőt játszottak ebben az időszakban, egy évvel korábban, valamint 1960-ban és 1961-ben is kikaptak azonban a Bostontól. 1971-ben lett a Hírességek Csarnokának tagja.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus