Tim Hardaway 52 éves, Tiny Archibald kereken 70

Az idősebbik Tim Hardaway a UTEP egyetemre járt, majd az 1989-es draft 14. helyén kelt el, a Golden State Warriors vitte el. Rögtön az első évében berobbant, hiszen 14.7 pontot és 8.7 gólpasszt átlagolt, be is került az év újonc ötösébe, a második szezonjától kezdve pedig még feljebb lépett: három egymást követő évben vitték el az All-Star gálára, négyszer átlagolt 20 pont és 10 gólpassz körül - kétszer megvolt neki a 20/10, ő volt a hetedik játékos a liga történetében, akinek ez legalább egyszer sikerült pontból és gólpasszból -, volt az év második (1991/92) és harmadik (1992/93) csapatában, és Oscar Robertsont leszámítva mindenkinél gyorsabban ért el 5000 pontig és 2500 gólpasszig.

A Golden State-nek azonban jó teljestményétől és a draftolásakor összeálló, minden idők egyik legszórakoztatóbb trióját jelentő Run TMC-től - Tim Hardaway mellett az 1988-ban draftol Mitch Richmond és az 1985-ben kihúzott Chris Mullin voltak a "főszereplők" - függetlenül valahogy soha nem jött ki a lépés: 1991-ben öt éven belül harmadjára eljutottak a második körbe, 1992-ben és 1994-ben pedig legalább bejutottak a PO-ba, de ez volt a maximum, amit fel tudott mutatni ebben a korszakban a Hardaway-féle Warriors. 1996 februárjában aztán elcserélték a Miami Heathez - a Warriors nem csinált túl nagy boltot, Chris Gatlinggel együtt postázták Bimbo Colesért és Kevin Willisért cserébe.

A Miaminél sem vett vissza a tempóból, hiszen első két teljes idényében (1996/97 és 1997/98) All-Star lett, 1996/97-ben még az All-NBA első csapatába is beválasztották, a következő két idényben pedig a második ötösbe fért be. 1998-ig bezárólag 9-szer volt a legjobb 9 gólpasszadó között a ligában - draftolása óta csak az 1993/94-es idényben nem, amikor a teljes idényt kihagyta egy térdsérülés miatt. 1996-ban a Chicago Bulls, két évre rá és 1999-ben pedig a New York Knicks állta útjukat az első körben - 1999-ben első kiemeltként búcsúztak a később döntőző Knicks ellen. Egyedül 1997-ben jutott el messzire csapatával a PO-ban, akkor a keleti döntőben bukott el a Bulls ellenében.

1999 volt igazán a lejtő kezdete számára, hiszen az 1999/2000-es idényben meredeken estek számai, szerepköre, innentől pedig nem volt már visszaút számára - ennek ellenére 2000-ben még elvitték az olimpiára, ahol aranyérmet nyert a Team USA tagjaként. 2001 nyarán egy második körös draftjogért vált meg tőle a Heat, a Dallas Maverickshez került. Egy fél szezon telt el és máris csomagolhatott: többek között Juwan Howarddal és egy első körös draftjoggal együtt a Denver Nuggetshez postázták, cserébe érkezett Nick Van Exel, Raef LaFrentz és Avery Johnson a texasiakhoz. A coloradói gárda év végén kitette keretéből, 2003 márciusában pedig még aláírt az Indiana Pacershez, de az idény végén visszavonult.

Több érdekes rekordot is tart. Egyrészt 806 hármast dobott a Miaminél, ami mind a mai napig franchise-rekord, többek között ezért is vonultatta vissza a csapat Hardaway 10-es mezszámát. Másrészt kétszeresen is ő a második az egy PO-meccs alatt szerzett labdák rangsorában - 8 labdát csent el 1991-ben, a Los Angeles Lakers elleni nyugati elődöntő második meccsén, és egy évvel később, a Seattle Supersonics elleni első körös párharc negyedik találkozóján is. Övé az egy meccsen felállított legrosszabb dobásmutató "rekordja" is: 1991 decemberében 0/17 volt a mezőnyből Hardaway egy Minnesota Timberwolves elleni győztes találkozón. Számszerű csúcsai mellett még egy dologról híres: minden idők egyik legjobb crossoverezőjeként tartják számon.

Visszavonulása után több pozícióban is dolgozott a Miami Heatnél, de csak jól eldugott posztokon, ahol nem volt előtérben. John Amaechi 2007-es "meleg vagyok" bejelentése után ugyanis egy rádióműsorban elmondta, ő utálja a melegeket, nem szereti őket, szerinte nem kellene, hogy az USA-ban vagy a világon legyen homoszexualitás, és ha tudta volna, hogy valamelyik játékostársa meleg, akkor olyan messzire elkerülte volna, amennyire csak tudta volna. Emiatt nagyon nem kívánatos személy volt az ilyen kijelentéseket kínosan kerülő ligában, a Heat sem merte bevállalni, hogy az edzői stáb tagja legyen, pedig régóta tudott, hogy szeretett volna előrelépni. Négy éve tört meg a jég, Stan Van Gundy a Detroit Pistonsnál segédedzői posztot ajánlott neki. Isten éltesse!

 

Az 1935. szeptember 1-jén született Guy Rodgers a korai NBA egyik legjobb passzolója volt, két évben is ő osztotta ki a legtöbb asszisztot (1962/63 - 10.6, 1966/67 - 11.2). Rodgers a Temple egyetemet két Final Fourig is elvitte (1956, 1958), mielőtt az 1958-as drafton az akkor még létező "territorial" draftjoggal kiválasztotta a Philadelphia Warriors. All-Star volt 1966-ban, amikor az időközben San Franciscóba költöző Warriors elcserélte a Chicago Bullshoz.

A Bullsban első éve nagyon jól sikerült (lásd fentebb: gólpasszkirály lett, de All-Star volt ebben az idényben is), ennek ellenére mindössze négy meccs telt el az 1967/68-as évadból, amikor a Cincinatti Royalshez került. A Milwaukee Bucks az 1968-as expanziós drafton vitte el, itt töltötte utolsó két évét. 2001 februárjában hunyt el a négyszeres (1963, 1964, 1966, 1967) All-Star. A Veterán Bizottság által jelölt Rodgers három éve a Hírességek Csarnokának is a tagja lett. Isten nyugosztalja!

 

Nate Archibald 1948. szeptember 2-án született New Yorkban. A sulit is kerülő ifjú játékosnak nem volt egyszerű élete a középiskolában, ezért előbb az Arizona Western College-ra jelentkezett, majd egy év után átment a University of Texas at El Pasóra, ismertebb nevén az UTEP-re. Itt három jó szezont tudhatott maga mögött, ennek ellenére csak a második kör 19. helyén kelt el az 1970-es drafton, a Cincinnati Royals játékosa lett.

NBA-karrierjét két szakaszra lehet osztani: az elsőben a Royals, majd 1972-től a jogutód Kansas City-Omaha Kings, 1975-től pedig a Kansas City Kings színeiben a liga egyik legjobb játékosa volt egyénileg, de csapatsikerek nem párosultak mellé - hat év alatt egyetlen egyszer jutottak be a rájátszásba és rögtön ki is estek 1974/75-ben a Chicago Bulls ellen. Háromszor választották a liga első csapatába, egyszer pedig a másodikba. Háromszor járt ezekben az években az All-Star gálán és három szezonban is a legtöbb értékesített büntetőt jegyezte, méghozzá kiváló százalékkal.

Legjobb szezonja az 1972/73-as volt, amikor átlagban 46 percet játszott és 34.0 pont mellett 11.4 gólpasszt átlagolt, ezzel megnyerte a pont- és a gólpasszkirályi címet is. Senki másnak nem sikerült ez az NBA történetében azóta sem - azzal a kiegészítéssel, hogy Oscar Robertsoné volt 1967-68-ban a legjobb átlag mindkét kategóriában, de akkor még az összesített adatok alapján osztották a díjakat, és a pontoknál csak hatodik, míg az asszisztoknál csak harmadik helyen végzett Big O, mivel csak 65 meccsen lépett pályára.

Egy átmeneti időszak következett pályafutásában, hiszen 1976 nyarán elcserélte őt a Kings az NBA-ABA összeolvadás miatt a ligába kerülő New York Netshez: két első körös draftjogot és két játékost kaptak cserébe. A csere nyertese egyértelműen a Kansas City lett, hiszen mindkét pick 1/2 lett (1977-ben és 1978-ban), és a Kings háromszor is bejutott egymás után a rájátszásba, egyszer nyugati döntőt is játszottak, míg Archibald sokat volt sérült a szezonban, 1977 nyarán pedig a Nets is elcserélt őt - ezúttal a Buffalo Braveshez került. Ez a csere egyik csapatnak sem jött be, tekintve hogy Archibald elszakította az Achilles-ínszalagját, egyetlen meccsen sem lépett pályára, kihagyta a teljes évet, a Nets pedig hiába kapott két első köröst és egy játékost érte, rosszul sakkoztak a lehetőségeikkel.

1978-ban aztán az akkor már San Diego Clippersként jegyzett együttes Marvin Barnest, Billy Knightot, egy 1981-es és egy 1983-as második körös draftjogot adott Archibalddal együtt a Boston Celticsnek Kermit Washingtonért, Kevin Kunnertért, Sidney Wicksért és Freeman Williamsért cserébe.

Barnes és Knight leginkább az ABA-ban voltak tényezők, az NBA-ben már sokkal kevésbé, az 1983-as picken húzott Rod Fosternek összesen három szezonja volt a ligában, viszont az 1981-es második körössel is nagyot szakított a Boston - Archibald mellett -, azzal húzták ki ugyanis Danny Ainge-t, a franchise jelenlegi GM-jét, aki a 80-as években alapembere lett a Celticsnek, és két bajnoki címet szerzett velük.

A Clippersbe költözők közül Washington a legismertebb - igaz, arról, hogy ő ütötte ki úgy Rudy Tomjanovich-ot, hogy az majdnem meghalt ennek köszönhetően -, karrierje második felében egészen jól pattanózó, sokat használt magasember lett - bár ettől függetlenül játékával soha nem sikerült magáról lemosnia azt, amit még azon a bizonyos Lakers-Rockets meccsen elkövetett. Kunnert soha nem volt több mint egy rotációjátékos, Wicks egészen kiváló palánk alatti kosaras volt a 70-es évek elején, Portlandben, de már Bostonban is romlásnak indult, San Diegóban pedig nagyon keveset tudott már hozzátenni a csapat eredményességéhez, míg Freemant azon a nyáron draftolták, volt két nagyon jó szezonja második és harmadik évében, de hamar kikopott a ligából ennek ellenére is.

Archibald jóval kevesebb dobáslehetőséggel rendelkezett ezután, de nagyon jól alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, kitűnően irányította a Bostont. Első szezonja még csak bemelegítés volt, majd Larry Bird 1979-es draftolását követően három nagyon jó idénye következett - 13-14 pont mellett 8 gólpassz körül átlagolt mindhárom évben, és 1980-ban, 1981-ben és 1982-ben is meghívták az All-Star gálára, ezzel összesen már hatnál járt. Az 1981-es év sikerült neki és a Bostonnak is a legjobban - előbb az All-Star gála legértékesebb játékosának választották úgy, hogy mindössze 9 pontot, 5 pattanót és 9 gólpasszt jegyzett, majd bajnoki címet is szerzett a csapattal, végül pedig újra beválasztották a liga második legjobb ötösébe.

1983-ban rakta ki keretéből a Celtics, és bár egy szezon erejéig még próbálkozott a Milwaukee Bucksnál, 1984 nyarán visszavonult.

A Kings-franchise valaha volt egyik legjobb játékosaként nem meglepő, hogy a Sacramento Kings visszavonultatta 1-es mezszámát, karrierjének összegzéseként pedig 1991-ben beválasztották a Hírességek Csarnokába is. Isten éltesse sokáig!