Holnap indul a női bajnokság

Október 18-án, szombaton kezdetét veszi a 2014/15-ös női bajnokság. Ennek apropóján előzetesünkben igyekeztünk elemezni az élvonal tíz csapatának nyári játékosmozgásait.

A csapatok teljes érkezési, távozási listáját honlapunk szokásos átigazolási posztjában tekinthetik meg.

PINKK-Pécsi 424

A teljes légiós-sort lecserélték a bajnoknál, a legnagyobb távozót azonban nem közöttük kell keresni, hanem Iványi Dalma személyben. A pécsi legenda tartalmas karriert követően fejezte be aktív pályafutását. A légiósok közül Azania Stewartnak nem kellett különösen bemutatkoznia az öltözőben, hiszen a center tavalyelőtt már tagja volt a PINKK keretének, de a svéd válogatott Key sem ismeretlen a magyar szurkolók számára. Magyar „sztárigazolást” nem eszközölt a címvédő, helyette viszont három tehetséges pécsi fiatallal is gazdagodott a keret, amelyet idén is a spanyol Roberto Hernandez vezényel majd.

Aki nyereség: Jamierra Faulkner
A rendkívül fiatal, mindössze 22 esztendő amerikai irányító a felkészülés során bizonyította, hogy miért választotta a PINKK. Nemcsak támadásban, de védekezésben is vezér lehet az első profi idényére készülő Faulkner.
Aki veszteség: Iványi Dalma
Egész pályafutása alatt szíve, lelke, motorja volt csapatainak Iványi Dalma, így értelemszerűen komoly hiányzója lesz a PINKK-nek ebben az idényben. Ám valljuk be őszintén, ennél szebb búcsút talán ő sem képzelhetett el: bajnoki címet ünnepelni a Lauberben.
Akire figyelni kell: Nagy Dorottya
Csupán 17 éves a PVSK nevelésű magasbedobó, aki a nyáron a sikert sikerre halmozó női utánpótlás eredményekből alaposan kivette a részét, hiszen az U17-es vb-n bronzig jutó válogatott kulcsembere volt. Fiatal kora ellenére már idén meghatározó szerepe lehet a PINKK-ben.

(Tipp: 1-4. hely)


PEAC-Pécs

A tavaly kupagyőztes, bajnoki második PEAC-nál idén tovább folytatódott a fiatalítás, hiszen a távozó légiósok és magyar játékosok helyére csupán három külföldi érkezett.  A keret nagy részét így a légiósok mellett helyi fiatalok adják (Tina Jovanovics és Destiny Williams személyében fiatal, Natalie Hurst személyében rendkívül rutinos légiósok segítik őket). Nagy-Bujdosó és Fűrész által sok csatát megélt magyarok távoztak, de Nevena Jovanovics és Raksányi Krisztina révén két legfontosabb alappillére megmaradt a PEAC-nak. 

Aki nyereség: Natalie Hurst
Az ausztrál válogatott irányító nem ismeretlen hazánkban, hiszen két évvel ezelőtt a bajnoki ezüstig jutó Győr egyik vezére volt. Ráadásul Raksányival már akkor is dinamikus párost alkottak a pályán, ebből pedig profitálhat idén is a PEAC.
Aki veszteség: Abby Bishop 
A távozók közül az ausztrál Bishop üde színfoltja volt a tavalyi bajnokságnak, intelligens játéka sokat ért a PEAC-nak, nem lesz könnyű a pótlása.
Akire figyelni kell: Kiss Virág
Korosztályában az ország, de talán a világ legjobb centere. Az u17-es vb-n az All-Star csapata is bekerülő Kiss már eddig is rendre pályára került Zseljko Djokicsnál, idén pedig igazi áttörés év várhat rá.

(Tipp: 1-4. hely)


Uniqa-Euroleasing Sopron

Talán nem túlzás azt állítani, hogy új korszak kezdődik Sopronban, hiszen idén nem indul az Euroligában a csapat és tavaly 9 év után nem jutottak be a magyar bajnoki döntőbe. A keretet szépen alakító soproniaknál Fegyverneky Zsófia és Nagy-Bujdosó Nóra is anyai örömök elé néz. A két meghatározó játékos hiányában  főleg a légiósokra hárulhat nagyobb teher. 

Aki nyereség: Bria Hartley
A 22 éves amerikai hátvéd idén végzett a UCONN-on, ahol sokoldalú játékot nyújtott. Szüksége is lesz erre a Sopronnak, ahol elsősorban Fegyverneky pótlása lesz a feladata.
Aki veszteség: Fegyverneky Zsófia
Bár nem távozott a magyar válogatott kiválósága, idén nem számíthat rá Igor Polenek, pótlása pedig nem ígérkezik könnyűnek, hiszen mindkét hátvédposzton klasszis teljesítményre képes.  
Akire figyelni kell: Dragana Sztankovics
A még mindig csak 19 éves szerb center tavalyi szezonja nem volt ideálisnak mondható, idén viszont úgy fest szintet léphet a játéka, amely komoly erőssége lehet a Sopronnak.

(Tipp: 1-4. hely)


Aluinvent DVTK Miskolc

Már tavaly sem produkált rossz szezont a Diósgyőr, de idén várhatóan nem érnék be Miskolcon az elődöntővel. Mind a négy légiósát lecserélte Maikel López – az eddigiek alapján talán minőségibb  sorra. Az Egyesült Államokból hazatérő Szécsi személyében pedig talán a bajnokság egyik kellemes meglepetését igazolták. A magyar mag maradt, Bukovszki Mónika hiányozhat, de a fiatalok (elsősorban Dubei és Horváth) új lendületet adhatnak a DVTK-nak.

Aki nyereség: Kacjarina Sznicina
Bár illik visszafogottan kezelni a fehérorosz válogatott Sznicina igazolását, az biztos, hogy személyben sokat tapasztalt, ám még mindig csak 29 éves kiválósággal erősödött a DVTK.
Aki veszteség: Brittainey Raven
Az amerikai bedobó két szezont húzott le a Diósgyőrnél és bár tavalyi idénye már meg sem közelítette az elsőt, ettől függetlenül sokszor volt hasznára csapatának.
Akire figyelni kell: Szécsi Orsolya
A felnőtt válogatottnál is számításba vett Szécsi hat Egyesült Államokban töltött szezon után tért haza. A Duquesne egyetemen nagyszerű szezonokat produkált a magasbedobó, sokat várnak tőle Miskolcon is.

(Tipp: 1-4. hely)


Atomerőmű KSC-Szekszárd

A tavaly remek idényt futó tolnaiak alappillérüket vesztették el Zele Dorina személyében, rajta kívül három, felejthető szezont hátuk mögött hagyó légiós távozott. Maradt viszont a vezér szerepét betöltő Scsekics és a tehetséges fiatalok (elsősorban a Studer testvérek). A felkészülést nehezítette, hogy az orosz Konyakina súlyos térdsérülést szenvedett – Magyar Gergelyék számára igazi kihívás, ha szeretnék a tavalyi 5. helyet megismételni.

Aki nyereség: Biljina Sztjepanovics
A mindkét magas poszton bevethető szerb játékos kulcsembere lehet az idei KSC-nek, bár Zele pótlása nem lesz egyszerű. A tapasztalt, több ország bajnokságát is megjárt 27 éves Sztjepanovics korábban tagja volt hazája válogatottjának is.
Aki veszteség: Zele Dorina 
Élete szezonját futotta tavaly Zele, aki az egész bajnokság egyik legjobb magyar teljesítményét nyújtotta. Elsősorban légiósok, illetve a fiatal Fejes igyekszik pótolni.
Akire figyelni kell: Studer Ágnes
A Studer testvérek legfiatalabb tagja már tavaly is több kiemelkedő teljesítménnyel vétette észre magát, nyáron pedig az U16-os és az U17-es válogatott sikereiből vette ki a részét – igen tevékenyen.

(Tipp: 5-8. hely)


CMB Cargo-UNI Győr

A tavalyi évadra értelemszerűen rányomta bélyegét a szezon előtt tragédia – ebből erőt merítve, de meg is újulva kifejezetten reményteljes idény elé nézhet a Győr. Az új vezetőedző, Völgyi Péter által irányította zöld-fehérek két klasszikus posztra (irányító, center) igazolt légiós mellett Vajda Anna személyében klasszissal erősítettek. Rajta kívül fiatal tehetségek egészítik ki a Laklóth Anna által vezetett magyar magot.

Aki nyereség: Vajda Anna
Az egész NBI legkomolyabb igazolása volt Vajda megszerzése. A 2010 óta légióskodó válogatott kiválóság igazi erősítés Győrben, képességei és szellemisége egyaránt magas szintre emelheti csapatát.
Aki veszteség: Semsei Barbara
Négy évad után távozott Győrből a rendkívül rutinos Semsei, aki a tavalyi nehéz évben sokszor volt szellemi vezére csapatának, helyét inkább a fiatalok veszik át. 
Akire figyelni kell: Horváth Krisztina
Mint például Horváth Krisztina. A tehetséges, csupán 17 éves Horváth több poszton is bevethető, az U17-es vb-n bronzot nyerő válogatott tagja. Tavaly még csak a B-csoportban szerepelt, idén már többször kerülhet a tűz közelébe Győrben. 

(Tipp: 3-5. hely)
 

MTK-Budapest

Színmagyar csapattal vágnak neki az új évadnak a városmajoriak, akik igyekeztek fiatal tehetségekkel és rutinosabb játékosokkal megerősíteni keretüket. A legnagyobb érvágás Szvitlica elvesztése volt, de talán nem merészség kijelenteni, hogy üde színfoltja lehet az NBI-nek a Sztevan Csupics és Károlyi Andrea vezette alakulat.

Aki nyereség: Barnai Judit
A Vasastól érkező fiatal center az NBI egyik legjobb lepattanózója és blokkolója volt tavaly, így biztosan komoly hasznára lesz új csapatának. A 20 éves Barnai a palánk alatt a rutinos Turóczi, Vincze duóval alkothat eredményes sort.
Aki veszteség: Dragana Szvitlica
A bosnyák magasember két évad után távozott hazánkból – nem volt meglepő, hogy egy jól sikerült MTK-s év után Spanyolországba igazolt. A ponterős, jól lepattanózó Szvitlicát nehéz lesz pótolnia a fővárosiaknak, valószínűleg a feladatok elosztásával sikerülhet.
Akire figyelni kell: Böröndy Vivien
A 19 éves tehetséges hátvéd kölcsönbe érkezik Sopronból, ahol talán a vártnál kevesebb játéklehetőséget kapott az elmúlt években a felnőttek között. Most az MTK-ban lesz lehetősége a bizonyításra.

(Tipp: 5-8. hely)


ZTE NKK

Gáll Tamás kritikusan úgy ítélte meg, hogy a tavalyi évad a kupa bronzon kívül gyakorlatilag mehetett a kukába. Ennek megfelelően óriási átalakulás volt a ZTE-nél, mindössze négyen maradtak a tavalyi csapatból. Szülés után visszatért Szélesy, de Zele érkezése is lendíthet sokan új csapatán. A két légiós közül a Győrből ismert MacKay mellett a finn Makitalo inkább kiegészítő szereplő érkezett. Frissebb, lendületesebb lehet idén a ZTE.

Aki nyereség: Zele Dorina
Ahogy már a Szekszárdnál írtuk kiváló idénye volt tavaly Zelének, aki Zalaegerszegen is folytathatja fejlődését. A rutinosabb játékosok mellett a fiatalokra építő ZTE vezére is lehet.
Aki veszteség: Fritz Judit
Nehéz bárkit kiemelni, hiszen valljuk be a távozók közül senki sem nyújtott felejthetetlen szezont.  Fritznek is akadtak jó és gyengébb meccsei – a nyáron ismét légiósnak állt, ezúttal Nagy-Britanniába igazolt.
Akire figyelni kell: Nagy Dóra
Már a felkészülési meccseken is úgy tűnt, hogy nagy erősítés lesz a PEAC-tól érkező U20-as válogatott irányító. Nagy nyáron is vezére volt az utánpótlás válogatottnak, a ZTE-nél áttörés lehet az idénye.

(Tipp: 5-6. hely)


Ceglédi EKK

Finoman szólva is zaklatott szezonja volt a CEKK-nek. A két évvel korábbi sikeres évadot egy borzasztóan gyenge követte, amelyet a KEL-szereplés is csak hátráltatott. A bajnokság utolsó helyének elkerülése után jelentősen változott a keret, amelyet a debütáló edző Cziczás László fog vezetni. Több légiós is távozott, Hadzsovics viszont maradt, Somorjáról pedig a Bozóki, Skorics duó érkezett. A cél idén a csapat stabilabbá tétele és egy nyugodtabb szezon.

Aki nyereség: Bozóki Bettina
A válogatottnál is számításba vett erőcsatár egy évnyi somorjai légióskodás után tér vissza Magyarországra. Legutóbb a Diósgyőrnél kifejezetten jó szezonja volt, idén viszont a hátára is kell majd venni új klubját.
Aki veszteség: Orbán Katinka
Éveken át volt a Cegléd egyik legjobbja, tavaly viszont sérülések hátráltatták, így akárcsak a CEKK-nek, neki sem volt jó szezonja. Ettől függetlenül érzékeny veszteség lehet.
Akire figyelni kell: Gorjanácz Ágnes
A még mindig csak 20 éves bedobónak tavaly többször is volt kiemelkedő meccse, ha állandó játéklehetőséghez jut idén nagy hasznára lesz a Ceglédnek.

(Tipp: 8-10. hely)


MKB-Euroleasing Vasas

Ahogy az már megszokott a Vasas ismét a bajnoki mezőny legfiatalabb csapata lesz, köszönhetően elsősorban a saját nevelésű játékosoknak. Ennek megfelelően nem volt nagy változás a keretben, az utánpótláskorú tehetségek számára viszont a határ a csillagos ég a fejlődés szempontjából, hiszen bőven jutnak majd játéklehetőséghez.

Aki nyereség: Határ Bernadett
Ugyan nem új igazolásról van szó, de a tavalyi szezon nagy részét sérülés miatt kihagyta a tehetség center. A 208 cm magas, 20 éves Határt remélhetőleg idén nem hátráltatja semmi és megcsillanthatja tudását.
Aki veszteség: Barnai Judit
A rutinosnak mondható Süle mellett Barnai elvesztése érintheti érzékenyen a Vasast. A center tavaly az NBI egyik legjobb lepattanózója volt – ha Határ egészséges lesz és Bagi is beilleszkedik, akkor pótolhatják. 
Akire figyelni kell: Aho Nina
A hátvédnek is sűrű nyara volt, hiszen az U17-es, az U18-as és az ifjúsági olimpiai válogatottnak is vezére volt. Idén pedig már a Vasas felnőtt csapatának is az lehet – fejlődése egyelőre töretlen.

(Tipp: 9-10. hely)

Fotó (1.): Hatodik Játékos Alapítvány
Fotó (2., 3.): peacpecs.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus