Nyert a Cegléd, továbbjutott a Diósgyőr!

Nagy csatában nyert az alsóházban a Cegléd a Vasas ellen. A Magyar Kupában a Diósgyőr visszavágott a ZTE-nek s kiharcolta a negyeddöntőbe jutást.


Középszakasz az 5-10. helyért

Ceglédi EKK - MKB Euroleasing Vasas 68-60 (20-20 18-12, 19-11, 11-17)

Az első negyedben kitűnően tartotta magát a Vasas a 3 lengyel légióssal felálló Cegléd ellen A folytatásban két kisembere, Medgyessy, valamint a remek dobóformát mutató Cymmer révén előnybe kerültek a hazaiak. "Határtalanul", azaz Határ Bernadett nélkül játszott a Vasas, amelyet elsősorban a két Judit, Barnai és Mányoky próbált versenyben tartani. Előbbi mezőnyből hatékonyan dolgozott, de 9 büntetőjéből csak 3-at dobott be,utóbbi pedig távolról 50%-os találati aránnyal célozva dobott be 3 triplát. A meccset egy pillanatra fel nem adó vendégek egy 8-0-s futással zárva a mérkőzést, végül 10 ponton belülre kerültek.

Legjobb dobók: Cymmer 23/9, Medgyessy 16, Mrozinska 12. ill. Barnai 19, Mányoky 11/9, Katona 10.


Magyar Kupa negyeddöntő-visszavágó

Work Force DKSK Miskolc - ZTE NKK 72-57 (18-13, 18-18, 13-10, 23-16)

Öt pontos előnnyel érkezett a ZTE a Magyar Kupa negyeddöntő visszavágójára Miskolcra. A Diósgyőr gyors 7-0-s rohamával ezt igen hamar ledolgozta. A folytatásban hullámzó, változatos játék alakult ki. A második negyed első felében indítások utáni ziccerekkel egy 14-3-as rohamot bemutatva 4 pontos előnyre tett szert a vendég ZTE, a félidő vége viszont a hazaiaknak sikerült sokkal jobban, egy 6-0-s futással visszaszerezték a vezetést. Szünetben összesítésben döntetlen volt az állás, azaz a visszavágón 5-tel "ment"a DKSK.

A harmadik negyedben folytatódott a hullámvasutazás. Raven vezérletével hamar megduplázta szünetbeli előnyét a DKSK, ám erre Czank és Gensler triplájára alapozva egy 8-0-s rohammal már a ZTE állt továbbjutásra. Ahogy a félidő, a harmadik negyed vége is a Diósgyőrnek sikerült jobban, a zárószakasz előtt összesítésben 3 ponttal Peresztegi Nagy Ákos együttese állt jobban. A befejező negyed elején a zalaiak felzárkózási kísérleteit rendre visszaverték a hazaiak. A végjátékban a befejezéseket siettető, kapkodó egerszegieket nemegyszer leindítva fokozatosan növelte előnyét s összesítésben 10 pont különbséggel jutott a negyeddöntőbe a Diósgyőr.

Legjobb dobók: Raven 22/3, Bozóki 12/6, Sanford 11, ill. Czank 17/3 Gensler 11/3.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus